2010. június 18., 11:122010. június 18., 11:12
Az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő katolikus mozgalom egyik központjában, Londonderryben 1972. január 30-án tizenhárom holttest maradt az utcán, miután a brit hadsereg egy ejtőernyős alakulata rálőtt a bírósági ítéletek nélküli internálások ellen tüntető tömegre. Egy további áldozat hónapokkal később, kórházban halt bele sérüléseibe. A korabeli első brit vizsgálat szerint a hadsereg csak viszonozta a tüzet, amikor a tüntetők közül az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű katolikus milícia tagjai lőni kezdtek a katonákra. Az 1998-ban kezdődött, most befejeződött újabb vizsgálat – amely a leghosszabb és a legköltségesebb volt a brit politikatörténetben – azonban megállapította, hogy a lelőtt tüntetők egyikénél sem volt tűzfegyver, és az első lövést a brit hadsereg adta le. David Cameron nemrég beiktatott brit miniszterelnök a több mint ötezer oldalas, tíz kötetre rúgó vizsgálati jelentést összefoglalva a londoni alsóházban kijelentette: a katonák annak idején olyan parancs alapján vonultak a tüntetés helyszínére, amelyet soha nem lett volna szabad kiadni. A konzervatív párti kormányfő – a Londonderry főterén összegyűlt, a bejelentést hatalmas kivetítőn figyelő többezres tömeg üdvrivalgása és tapsvihara közepette – „a kormány és az ország nevében” elnézést kért a történtekért.
A jelentés szerint a tömegben jelen lévő republikánus milicisták leadtak ugyan néhány lövést, ám ez semmiféle módon nem igazolta, hogy a brit alakulat válaszul polgári személyekre lőjön. Emellett a helyszínre kivezényelt katonák egyike sem adott semmilyen figyelmeztetést, mielőtt tüzet nyitott volna. A vizsgálóbizottság megállapította azt is, hogy a brit alakulat katonái „elvesztették önuralmukat, elfelejtették, vagy figyelmen kívül hagyták a kiképzésen tanultakat”, és a vizsgálat során többen közülük hamis beszámolókat tartottak a történtekről, igyekezve igazolni a fegyverhasználatot. A jelentés szerint a katonák által megölt vagy megsebesített tüntetők közül többen már menekültek, vagy sérülteknek próbáltak segíteni, amikor lövés érte őket. Legalább két esetben a katonák sérültekre lőttek rá. A közzétett vizsgálati jelentéssel az észak-írországi konfliktus egyik legsúlyosabb és legellentmondásosabb incidensének feltárása fejeződött be, csaknem négy évtizeddel a történtek után. Az újabb vizsgálatra még Tony Blair volt munkáspárti kormányfő adott utasítást 1998-ban. A most befejeződött tizenkét évi tényfeltáró munka során a bizottság 922 tanút hallgatott meg, 160 kötetnyi írásos anyagot tekintett át, 121 hang- és 110 videofelvételt hallgatott, illetve nézett meg. A maratoni vizsgálat összesen 195 millió fontba került.