Felhígult szakértelem. Kim Lane Scheppele

A szakértői szubjektivizmus feltérképezéséhez elég, ha Magyarország és az EU vonatkozásában megjelent érveket és magyarázatokat követjük. A felszín megkaparásával nem ritka, hogy a tudomány igényességét elhanyagoló különféle érdekek mentén szakértősködők tömegével találjuk szemben magunkat. S ez alól az idealizált Nyugat sem kivétel.

Tipikus példa erre Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász (képünkön) tevékenysége, aki a Gyurcsány-kormány bukása óta folyamatosan támadja az új magyar rendszert. Scheppelét sokan tartják Magyarország „barátjának”, mert képtelen eltűrni az új alkotmányt és az Orbán-kormány által bevezetett reformokat.

Magas funkciót betöltő szakértőként nyilván nem szorul kioktatásra olyan kérdésekben, mint az adott ország sajátosságainak és történelmi kontextusának fontossága a társadalmi berendezkedés elemzésében.

Azt sem kell neki elmagyarázni, hogy a jogász nem a bölcsek kövének birtokosa, de ha mégis ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy népek és kormányok felett ítélkezzék, akkor egyértelműen le kell tisztáznia az okokat, ami alapján ezt teszi. És persze „az igaz szakember kettős mércét nem használ” alapelv sem ismeretlen a számára, melynek figyelmen kívűl hagyása a szakértő megszégyenülését vonja maga után. A magyar berendezkedést fekete ördögként ábrázoló Scheppele mégis mindegyik kritériumon átlép.

A rendszerváltás aláásása

Emberileg érthető, ha az amerikai irodás bizonyos dolgokat felületesen ítél meg Közép-Kelet-Európa vonatkozásában. Természetesen nem érzékelte saját bőrén a ’89 előtti kommunizmus „áldásait”, de még a struktúrcsődöt építő álszocialista és álliberális rendszer hazugságainak nyolc esztendejét sem. Neki más tapasztalatai vannak. Az viszont kevésbé érthető, ha egy igen komoly támogatottsággal rendelkező kormány érveit nem veszi figyelembe. Ha nincs füle meghallani azt, hogy az új magyar alkotmány és a strukturális reformlépések a kommunista örökséget maga előtt gördítő posztkommunista időszak végleges lezárását szolgálják.

„A magyar nemzet befejezettnek tekinti a rendszerváltás folyamatát” – jelentette ki a napokban Áder János államfő. Az elmúlt évek Magyarországában rendszerváltás történt, ilyenkor pedig természetes, ha új alkotmány születik, és rengeteg törvény változik, melyek közt nyilván akadnak kevésbé sikeresek is. Ezek utólag korrigálhatók. Scheppele szerint azonban Magyarországon diktatúra épül, az Orbán-rezsim konszolidációja zajlik. A Frankenstein-államot értelemszegény magyarázatok mentén vizionáló szakember számára elfogadhatatlan, hogy az új magyar alkotmány előtérbe helyezi a kereszténységet, születésétől fogva védi a magzatot, a házasságot pedig egy férfi és egy nő kapcsolataként határozza meg.

Emellett a magyar választások legitimitását is megkérdőjelezi, mégpedig súlyosan hibás, tudományosnak tetsző számítások alapján. Azt is nehezményezi, hogy a magyar kormány több független személytől megszabadult, negatívan befolyásolva a „fékek és ellensúlyok” rendszerét. Ezt az adatvédelmi biztos menesztésével és a bírói korhatár csökkentésével indokolja; ezen megállapítását viszonthallhattuk a Hillary-csapat kritikáiban is. Az adatvédelmi biztos és a bírói korhatár kérdésében eljárás is indult Magyarország ellen. Az Európai Bizottság (EB) a bírák ügyét megnyerte, majd megegyezett a kormánnyal.

Az EB operatív hozzáállását a transzatlanti szakértő díjazza. Szerinte jó, hogy rögtön per indult, de a megegyezésnél többre, „rendszerszerű eljárásra” van szükség. Vagyis az EB-t olyan képességgel kellene felruházni, hogy a kötelezettségszegéseket „egy nagyobb egész” összefüggéseibe helyezve az irányt a saját szempontjai szerint értelmezhesse, és az általánosabb elvek megsértésére hivatkozva az EU-s pénzek felfüggesztésével tetszőlegesen büntethessen. Nos lényegében ezért harcol Scheppele. Olyan EU-s változtatások kieszközléséért lobbizik írásaival, melyek elfogadása belépő lenne a puha diktatúrába.

Ez a szemlélet a magyarok számára ismerős, hisz nem sok idő telt el az EU alapértékeit féltő Tavares-jelentés megjelenésétől. Scheppele, Tavares és Göncz Kinga ugyanazt a célt követik. A nevükkel fémjelzett szélsőbaloldali akciók azokról szólnak, akik diktálni akarják Európában a rendet és az erkölcsöt. Ennek gyakorlatba ültetéséhez jól jön nekik a beszürkített Orbán-imázs. A Bau-Bau logika dzsungelében bolyongva ugyanis nem értik, hogy amit nemes céljaik mezében képviselnek, az a jogállam metamorfózisa egy szélsőbal eszméket erőltető diktatúrába.

Egy tiszteletre méltó tudós nem erőlteti másokra önszűkített spekulációit akkor sem, ha fantáziájában falra festett ördögöt vél felfedezni. Milyen intézménytisztelő az, aki a kommunista gyökerekkel rendelkező vezetők által kinevezett személyeket függetleneknek nevezi, majd a Fidesz által kinevezetteket lekezelő jelzőkkel illeti? (pl. „akik a munkahelyükért ennek a kormánynak tartoznak hálával”, „nem függetlenek”, a korábban kinevezett alkotmánybírókat „leszavazzák a Fidesz által kinevezett bírák”).

Hatalomra kerülésük után a posztkommunista balliberálisok első dolga az volt, hogy saját embereiket helyezték kulcspozíciókba. Ha őket függetleneknek lehet tekinteni, akkor az Orbánék által kinevezetteket miért nem? Csak azért, mert úgymond „Orbán emberei”? A kettős mérce nem tudomány.

Józan hangok

A mindentudással párosuló „feltételezzük, hogy gonosz” szemlélet gátolja az értelmet és promoválja az erőszakot. Minőségvesztett munkásságával ehhez járul hozzá Scheppele, kinek szolgalelkű tévelygései a posztkolonialista csicskás kategóriára emlékeztetnek. Rupert Scholtz német alkotmányjogász szerint a magyar alkotmány példamutató és modern. Olyan mértékben igazodik az európai alapjogi chartához, amennyire egyik európai ország alaptörvénye sem. Scholz szerint vakok, akik azzal vádolják a magyar miniszterelnököt, hogy önkényuralmi rendszert épít.

„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon” – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, miközben Marion Smith a tekintélyes National Review-ben liberális keresztes háborúról ír. Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus „tiszta hülyeség”-nek nevezi azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia, az ismert skót publicista, Gerald Warner pedig azt nyomatékosítja, hogy az EU vérbosszút indított Magyarország, a magyar nemzet, annak szabadsága és értékei ellen. Warner szerint mindez azért történik, „mert azok az értékek összeegyeztethetetlenek a brüsszeli, terjeszkedő diktatúra ambícióival”.

A független magyar adatbiztosért való aggódás idegenként hat azok szájából, akiknek országában zavartalanul működhetnek a Big Brother-jellegű intézetek, melyek a világ összes polgárát illegálisan figyelik és lehallgatják. Ismétlem: illegálisan! Igen konstruktív lenne, ha a magyarok adatvédelméért aggódó – és ezt politikai célokra használó – Scheppele készítene egy magyar–amerikai összehasonlító elemzést a témában. Vajon miként vélekedne saját országáról, ha Magyarország vonatkozásában különösen súlyosnak ítéli a személyes adatok beleegyezés nélküli gyűjtését, hangsúlyozza az állam és a felügyelő hatóság közti folyamatos konzultáció szükségességét, és harcol azért, hogy a magyar polgárok „valamennyit visszakapjanak magánszférájukból”?

Meggyőződésem, hogy a szúnyogtól a tevéhez történő áttérés igen komoly szakmai kihívást jelentene a számára. Meglehet, a Ronald Reagan nagyságát már csak kifakult emlékekben őrző washingtoni irodalégkörben Scheppele még nem találkozott ezzel a problémával... Ezért mielőtt folytatná az EU-t és a világsajtót bombázó destruktív tevékenységét, jó lenne, ha megértené, hogy Magyarországon rendszerváltás történt.

Segítene tudományos hitelességén, ha utánanézne az ország sajátosságainak és a jelenét övező helyzetképnek, emberileg pedig sok problémától megszabadulhatna, ha levetné szemellenzőjét, és alázatosan lemondana mindentudó attitűdjéről, visszafogva kettős mércét integráló hajlamait. De mindezek előtt figyelmébe ajánlom jeles magyar művészünk, Hofi Géza mondását: „Te, figyelj haver! Ennél lejjebb már... csak ha a vakondok is érdeklődik.”

Lőrinczi Lóránd