Fél évszázada az orvosi egyetemi katedrán

– Mit kell tudni a családjáról, milyen társadalmi közegből érkezett a fogorvosi egyetemre?

– Máramarosszigeten születtem, egyszerű kisiparos családból származom. Édesapám cipészmester volt. A máramarosi Piarista Gimnáziumban tanultam, ahol civil tanárok is voltak, akiknek a hozzáállása, pedagógiai érzéke hihetetlenül hasznos volt számomra. Amit tőlük tanultam, az az egész életemre, életfelfogásomra kihatott. Igencsak vonzódtam a vegyészethez, egy ideig vegyészmérnöknek készültem. De ahhoz, hogy vegyészmérnök legyek, jó matematikusnak kellett volna lennem. De erről szó sem volt. Így aztán az orvosi pályát választottam. Amikor Marosvásárhelyen nem vettek fel az általános orvosi szakra, már éppen haza akartam utazni. De az unokabátyám megtudta, hogy besoroltak a fogorvosira. Bár nekem ehhez nem volt kedvem, az ő biztatására mégis elkezdtem a tanulást. Nem bántam meg. A fogorvosi karon, az első három évben neves professzorok előadásait hallgattam: Miskolczy Dezső, Kronpecher István, Haranghi László, Putnoky professzor jut most eszembe. Ők a preklinikai tantárgyak oktatói voltak. A minisztérium azonban úgy döntött, hogy megszünteti a marosvásárhelyi magyar fogorvosképzést, és akkor az első és a negyedév átkerült Kolozsvárra.

– De miért csak az első- és negyedévesek kerültek át a kincses városba?

– A másod- és harmadévesek az általános orvosi karon folytatták tovább tanulmányaikat. Kolozsvár ugyanis nem fogadta őket. Nekem máramarosiként nem okozott különös gondot, de a székelyföldi hallgatók nagyon nehezen váltottak át egyik napról a másikra román nyelvre. Szerencsére a román ajkú diákoktól igen hathatós segítséget kaptunk. 1954-ben végeztem. Bár szülővárosomban is volt fogorvosi állás, édesanyám tanácsára Marosvásárhelyre jöttem. Azt mondta: itt több lehetőségem lesz az előrehaladásban, mint odahaza. 1960-ig kórházi orvos voltam. Ekkor Csőgör professzor javaslatára tanársegéd lettem, az általános karon a fogorvosi oktatást láttam el. Később Marosvásárhelyen újra megindult a fogorvosképzés, a konzerváló fogászatra kerültem. 1967-ben adjunktus lettem, 1973-ban egyetemi docensnek neveztek ki. 1972 és 1973, majd 1984 és 1986 között a fogorvosi kar dékánja voltam. Közben 1978-ban kaptam meg a professzori címet. 1986 és 1990 között az általános kar dékánhelyettesi tisztségét töltöttem be, majd 1996 és 1999 között katedrafőnök voltam. Persze az oktatáson kívül még sok mindennel foglalkoztam. Csőgör professzor kezdeményezésére a konzerváló fogászaton létrejött egy szövettani kutatólaboratórium. Doktori értekezésemet nagyrészt a szövettani kutatásra alapoztam. Nemcsak szakmám volt a szövettani preparátumok készítése, hanem azt mondhatom, hogy a hobbim is ez lett. Volt egy-két egyéni megfigyelésem is. Idehaza és a nemzetközi kongresszusokon is sok elismerést kaptunk. Párizsban kétszer mutattam be eredményeinket – 1973-ban és 1992-ben. A ’73-as gyermekfogászati világkongresszus volt, ’92-ben az endodonciai (azaz gyökérkezelési) világszövetség kongresszusán vettem részt. 1980-ban, Hamburgban jelen lehettem a Nemzetközi Fogászati Szövetség világkongresszusán, majd Budapesten, Athénben is jól szerepeltünk. 1991-ben egy budapesti kongresszuson a norvégiai, bergeni fogorvosi kar dékánja, Skaugh professzor meghívott Norvégiába, tíz napot tölthettem Bergenben és Oslóban, előadásokat tartottam. Ennek az útnak a jelentős hozadéka az volt, hogy mivel Oslóban új fakultás épült, új felszereléshez jutottak, a marosvásárhelyi egyetem megkapta onnan az úgynevezett Ritter típusú fogászati székeket és gépeket. Ezekkel szereltük fel a helyi fogorvosi klinikát. Arra is büszke vagyok, hogy 1996-ban a Magyar Fogorvos Szövetség tiszteletbeli tagjává választott.

– Az ön nevéhez sok egyetemi kurzus és több szakkönyv fűződik. Melyek a legjelentősebbek?

– Első könyvem inkább ismeretterjesztő kiadvány volt, a fogbetegségekről szólt. 1999-ben a temesvári dr. Matekovits György professzorral közösen adtuk ki a Fog és szájbetegségek megelőzése című kötetet. Ez egyrészt a fogorvos-hallgatóknak, másrészt a szakorvosoknak készült. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület segítségével adtuk ki. Ebben a kötetben a saját kutatásaink eredményei is benne vannak, például arról is írunk, hogy a szájüreg állapotát messzemenően befolyásolja az, hogy mit eszünk. Hosszú ideig foglalkoztam azzal, hogy milyen összefüggés van a terhesség és a fogak állapota között, erről is szól a könyv. A magyar–román–angol fogorvosi szakszótárt 2003-ban jelentette meg a Sapientia Kiadó. Több társszerkesztővel, Matekovits Györggyel, Székely Melindával, Kovács-Kuruc J. Szabolccsal dolgoztam. A második kiadást is megérte már. A kötet érdekessége, hogy a román és angol szavak jegyzékéből visszakereshető a magyar, illetve más nyelvű változat. 13 és fél ezer kifejezést tartalmaz a szótár. Erre azért van nagy szükség, mert Marosvásárhelyen a diákok magyarul hallgatják az előadásokat, és románul folyik a gyakorlati oktatás. A szigorlaton sokszor a kifejezéseket tükörfordításban jelenítették meg a diákok, ami időnként furcsa eredményhez vezetett. Ugyanakkor Marosvásárhelyen egyre több magyarországi diák tanul. Számukra igen fontos ez a kiadvány, ők nyilvánvalóan nem ismerik a román nyelvet. Ezelőtt pár héttel jelent meg egy másik kötetünk a gyökérkezelésről, amelynek társszerzője vagyok, a fő szerző Ileana Roman. Ebbe örömömre bekerültek a szövettani képeim, kutatási eredményeim.

– Magyar nyelven nem szándékoznak ezt kiadni?

– Lehet, hogy rászánom majd magam a lefordítására. 2006-ban szintén Matekovits Györggyel közösen adtuk ki a Fogszuvasodás kór- és gyógytana – Cariológia című kötetet. Ez a Lyra Kiadónál látott napvilágot. Ezenkívül 170–180 dolgozatot közöltem bel- és külföldi lapokban.

– Milyen diszciplínákat tanít jelenleg?

– Természetesen továbbra is a konzerváló fogászat és parodontológia klinikán adok elő. A parodontológia lényegében a fogágybetegségeket jelenti, ezt az ötöd- és hatodéveseknek adom elő. A szájnyálkahártya-patológiát, ami a nemzetközi curriculumban orális medicína néven szerepel, a hatodéveseknek tanítom. És még van egy fantomtantárgy. Marosvásárhelyen másodéven tanítom a fogorvosi diagnosztikát. Az ilyesmit Magyarországon negyedéven, a kolozsvári egyetemen hatodéven tanítják. Hiába mondom, hogy a másodévesek még nem rendelkeznek elég ismerettel a diszciplína befogadásához.

– Szakmai tudásának elismerését jelenti, hogy nemrég részt vett a magyarországi fogorvosi karok akkreditálásában.

– A budapesti Semmelweis Egyetem rektorhelyettese felkért, hogy elnökként irányítsam a bizottság munkáját. A karokat nyolcévenként ismételten akkreditálni kell. A pécsi, szegedi, debreceni és a budapesti egyetemeken jártunk, rengeteg hasznos tapasztalatot szereztem e két hét alatt.

– Korábban beszélgettünk arról, hogy a fogorvosi karon gond van a magyar tanárok utánpótlásával. Most mi a helyzet ilyen téren?

– A konzerváló fogászat és parodontológia klinikán gondoskodtam az utánpótlásról. Három fiatal veszi majd át a helyemet, akik részt vesznek az előadásaimon, és ők maguk is próbaelőadásokat tartanak. A parodontológiát magyar nyelven Buka Imola fogja oktatni, Mihai Pop, aki anyanyelvi szinten beszél magyarul, a cariológiát és az endodonciát oktatja, a két gyakornok, Benedek Csilla és Kovács Mónika majd a többi tárgyat tanítja. Volt még egy tehetséges tanársegédem, de ő Székelyudvarhelyen magánrendelőt nyitott.  Akik majd utánam jönnek, pontosan tudják, hogy mi lesz a dolguk, és régóta erre készülnek. A gyerekfogászaton és a fogpótlás szakon gondok lesznek. Az egyetemen általában minden karon probléma a magyar oktatók utánpótlása. A szenátus nem fogadta el azt a kérésünket, hogy amikor meghirdetnek két gyakornoki állást, akkor abból egyet kötelező módon a magyar ajkú jelentkezők számára tartsanak fenn.