2010. december 17., 11:122010. december 17., 11:12
1992 és 2002 – a két korábbi népszámlálás időpontja – között Erdélyben a magyarság lélekszáma és a lakosságon belüli aránya is igen gyors tempóban csökkent.
A magyar nemzetiségűek száma a tágan vett erdélyi területeken 1 604 000 főről 1 417 000 főre esett vissza ebben az időszakban, így a magyar lakosság aránya 20,8%-ról 19,6%-ra csökkent.
A 90-es évekbeli erdélyi magyar népességcsökkenés három fő okra vezethető vissza: a kivándorlásra, a természetes népességfogyásra, illetve a vegyes házasságok következtében fellépő intergenerációs asszimilációra.
| Ha az utóbbi évtizedben az erdélyi magyar közösség gyermekvállalási kedve pozitív volt, akkor joggal tehető fel a kérdés, hogy mi az oka a magyar oktatási rendszer utóbbi években megfigyelhető leépülésének. A helyzet értelmezéséhez először is fontos tudni, hogy az oktatási rendszer leépülése Erdélyben nem általános: a jelenség elsősorban a szórványosodó területeken (községekben és városokban) figyelhető meg, a tömbvidékeken kevésbé. Továbbá a leépülés fő oka nem az, hogy csökken a gyermekek száma, hanem az, hogy a magyar szülők gyermekei egyre csökkenő arányban kerülnek magyar nyelven oktató iskolába. Ennek a jelenségnek három fő oka van. Egyfelől a szórványosodó nagyvárosokban a magyar oktatás szinte kizárólag a magyar elit igényeit szolgálja ki, a kevésbé ambiciózus – jellemzően lakótelepeken lakó, falvakból bevándorló magyar családokbeli – gyermekeknek nem nyújt valós alternatívát. Mivel ráadásul ezekben a városokban gyakorlatilag nem létezik magyar nyelvű szakoktatás sem, ezen szülők – érthető módon – nem adják gyermekeiket a „nem nekik való” iskolákba. Így például Kolozsváron öt belvárosi „elit” magyar iskola működik, miközben az elmúlt öt évben tízről ötre csökkent a lakótelepi magyar tagozatok száma. Az eredmény döbbenetes: a „kincses városban” mintegy 340–350 elsős korú magyar gyermekre csupán 229 magyar nyelven tanuló elsős jut (valószínű közülük is jó néhányan nem kolozsváriak). Eközben Kolozs megye vidéki területein (ahol a pedagógusok egyesével szedik össze a gyermekeket) tíz magyar nemzetiségű kisdiákból kilenc anyanyelvén kezdi meg a tanulmányait. Másfelől komoly „területi zsákutcák” is kialakultak a rendszerben: egyes területeken a magyar oktatás csak alsó fokon valósul meg, így a szülők számára értelmetlenné válik a belépés. Például Resicabányán a négy elemi után már nincs magyar oktatás, a legközelebbi magyar nyelvű ötödik osztály mintegy 65 kilométerre (Lugoson) található. Nem meglepő, hogy idén egyetlen gyermek iratkozott be itt magyar elemibe. A Fekete-Körös völgyében hiába él mintegy ötezer fős magyar közösség, mivel középfokú magyar nyelvű oktatás csak Nagyváradon (60 kilométerre) van, ezért a magyar oktatás már az elemi tagozatokon bukdácsol. Végül meg kell említeni, hogy néhány területen az egyetlen – így monopolhelyzetű – magyar iskola/tagozat minőségi problémákkal küszködik, szinte taszítva a helyi magyar gyermekeket a román tagozatokra. A 2. ábra (lennebb) jól mutatja azt a folyamatot, ahogyan egy erősen szórványosodó területen (Szeben megyében) a magyar származású gyermekek száma „elfogy”, mire magyar nyelvű iskolába kerülnek. Látható, hogy a csaknem 800 magyar gyökerekkel (legalább egy magyar nemzetiségű szülővel) rendelkező gyermekből csak 404-et regisztrálnak magyar nemzetiségűként születéskor, és közülük is mindössze 129-en tanulnak magyar nyelven. |
Mindhárom tényező negatív hatást gyakorolt a népesség létszámára, ugyanakkor egymással szoros összefüggésben lévén, egymás hatásait is felerősítették. Az 1992-es és 2002-es népszámlálás között Romániából mintegy 100 000 erdélyi magyar vándorolt ki, jellemzően – de nem csak – Magyarországra. A kivándorlók között a népességhez viszonyított arányukhoz képest felülképviseltek a fiatalok, a családalapítás előtt állók. Így a kivándorlók nemcsak közvetlenül, hanem közvetetten is csökkentették a magyar közösség létszámát, hiszen a későbbiekben gyermekeik nem Erdélyben születtek. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy a magyar közösség korszerkezete elöregedett, és a kilencvenes években lényegesen nagyobb volt az elhalálozás, mint ahány gyermeket vállaltak az erdélyi (pontosabban az Erdélyben maradt) magyar nők.
A demográfiai helyzetet tovább rontotta az a jelenség, hogy a magyarok gyermekeinek egy nem elhanyagolható része román nemzetiségű lett. Ez az úgynevezett intergenerációs asszimiláció a vegyes házasságokra vezethető vissza. Ahhoz ugyanis, hogy a vegyes házasságok ne járjanak egy kisebbségi közösség számára létszámveszteséggel, az lenne szükséges, hogy az etnikailag vegyes párkapcsolatban született gyermekek fele a kisebbséghez tartozó (jelen esetben magyar nemzetiségű) legyen. Ez az arány azonban Erdélyben egyharmad körüli, azaz a vegyes házasságot kötő magyarok gyermekeinek körülbelül egyharmada lesz magyar nemzetiségű.
Figyelembe véve, hogy a magyarok 17-18%-a köt vegyes házasságot, a női termékenységhez viszonyítva a magyarok asszimilációs vesztesége mintegy 6,5%. Ez a folyamat természetesen jelentős regionális eltéréseket mutat. A Székelyföldön a vegyes házasságok aránya 5% alatti, a vegyes házasságokon belüli etnikai szocializáció pedig sokkal kiegyenlítettebb. Ezzel szemben egyes dél-erdélyi vagy bánsági megyékben (Temes, Hunyad, Szeben, Krassó-Szörény) a házasságra lépő magyarok többsége román párt választ magának, a vegyes házasságban felnövő gyermekek pedig az erdélyi átlagnál jóval nagyobb eséllyel mozdulnak el a többségi identitás irányába. Erdélyben – a közvélekedéssel szemben – az asszimilációnak ez az intergenerációs fajtája a jellemző, és a „hagyományos”, az egyéni életúton belüli nemzetiségváltás sokkal ritkább. Ez utóbbi elsősorban nem is a magyar–román, hanem a magyar–cigány, valamint a magyar–német (sváb) etnikai viszonylatokban jellemző.
Az ezredfordulót követő években alapvető demográfiai változások következtek be Erdélyben. A legfontosabb változást a kivándorlás idézte elő. Egyrészt az erdélyi magyarok Magyarországra irányuló migrációja a 2000-es évek közepétől jelentős mértékben csökkent, sőt a két ország közötti gazdasági, jóléti különbségek csökkenésével párhuzamosan (bár minimális mértékben) az Erdélybe történő visszavándorlás jelensége is megjelent.
A románok körében viszont igen erőteljes volt az elvándorlás, és az ország uniós csatlakozása révén nyújtott lehetőségeket kihasználva tovább növekedett. A hivatalos adatokat összesítő Eurostat szerint 2009-re kétmillió főre nőtt a más tagországokban élő román állampolgárok száma. (A legfőbb célországok Olaszország és Spanyolország.) Ehhez még hozzáadódnak a nem hivatalosan külföldön tartózkodók, illetve az EU-n kívüli országokba (pl. USA, Svájc) kivándorlók. Így szinte bizonyos, hogy Románia 2002. évi lakosságának ma legalább 10%-a él az ország határain kívül, tehát az ország tényleges lélekszáma 20 millió fő alá csökkent.
A kivándorlás Románia régióit nem egyenletesen érintette, de erről pontos adatok nincsenek. Az azonban bizonyos, hogy Erdély egyes román többségű területein (Máramaros, Beszterce vidéke) igen erőteljes volt az elvándorlás. Ugyanakkor a románság tömeges kivándorlása az erdélyi magyarok vándorlási stratégiáit sem hagyta érintetlenül. Így közülük is mind többen vándorolnak Magyarország helyett nyugat-európai célországokba. Összességében azonban a magyar népességet kevésbé érintette ez az új kivándorlási hullám, így az ezredfordulót követően kisebb arányban vesztett lélekszámából a kivándorlás miatt, mint az erdélyi románság. Noha az erdélyi románok vélhetően valamelyest kisebb arányban vesznek részt a kivándorlási mozgalomban, mint az óromániai területeken élők, az feltételezhető, hogy az erdélyi nem magyar lakosság mintegy 8-11%-a, illetve a gyermekvállalási korban lévők mintegy 12–17%-a elhagyta Erdélyt az ezredforduló óta.
Ahogy az évek múltával az ideiglenes külföldi munkavállalás egyre többek számára életvitelszerű kinttartózkodássá, majd kivándorlássá alakult, ez a folyamat meghatározó jelentőségűvé vált a romániai népszaporulatra nézve is, hiszen a kivándoroltak gyermekeiket már jellemzően nem Romániában szülik meg. (Spanyolországban például a 2001-es 999 főről 2008-ra 13 631 főre nőtt a román állampolgárságú nők által szült gyermekek száma, ami már az összes romániai születéshez viszonyítva sem elhanyagolható – 6,3%).
Míg az ezredforduló körül Romániában a románok és a magyarok termékenysége (az intergenerációs asszimilációs veszteséget figyelmen kívül hagyva) szinte teljesen megegyezett, az azt követő években jelentős különbség alakult ki a magyar nemzetiségűek javára. 2005–2006-ban a magyar nemzetiségű nők termékenysége már olyan nagy arányban meghaladta a románokét, hogy ez a többlet képes volt ellensúlyozni a mintegy 6,5%-nyi intergenerációs asszimilációs veszteséget is. (Azóta ez a többlet valamelyest csökkent, de továbbra is jelentős, mintegy 5%-os.) A románokétól hátrányosan eltérő korstruktúrájuk miatt a magyarok nagyobb gyermekvállalási kedve azonban jelenleg – a gyermekszámot tekintve – nem jelent ekkora előnyt, de ez a helyzet a románok korstruktúrájának folyamatos romlása miatt gyorsan változhat.
Az erdélyi magyarok jobb termékenységi mutatói speciális társadalomszerkezeti okokra vezethetők vissza. Míg az alacsonyan és közepesen iskolázott társadalmi csoportokban nincs jelentős különbség a gyermekvállalási kedvet tekintve a románok és a magyarok közt, addig a magyar nemzetiségű diplomás nők eltérő termékenységi mintákat követve lényegesen több gyermeket vállalnak, mint a jellemzően gyermektelen, vagy egy gyermeket vállaló román társaik (lásd az alábbi táblázatot). Még hangsúlyosabb az eltérés a kívánt gyermekek számát tekintve a fiatalok körében a 2008-as vizsgálatok szerint (1. ábra). Ez a szerkezeti eltérés, valamint a székelyföldi magas – a mindenkori romániai átlagot hagyományosan meghaladó – gyermekvállalási kedv arra utal, hogy az erdélyi magyarság termékenysége a következő évtizedben tartósan meghaladhatja a románságét. Ez a többlet – ha a vegyes párkapcsolatok aránya nem nő tovább – akár képes lehet ellensúlyozni az intergenerációs asszimilációs veszteségeket is.
E folyamatok eredőjeként az feltételezhető, hogy a 2002-es és a 2011-es népszámlálások közötti időszakban az erdélyi magyar nemzetiségű lakosság lélekszáma 1 430 000 főről 1 265 000–1 300 000 főre csökken. A románok kivándorlását figyelembe véve Erdély valós állandó népességszáma az 1992-es 7,7 millió, illetve a 2002-es 7,2 millió fő után 2011-ben 6,45–6,65 millió fő körül lehet majd. A tágan vett Erdély területén az említett időszakban a magyarság aránya tehát a 19,6%-ról feltehetően nem csökkent tovább.
A becslések kapcsán azonban fel kell hívnunk a figyelmet három országos specifikus bizonytalansági tényezőre. Egyrészt kérdéses, hogy megvan-e az akarat a román hivatalos szervek részéről arra, hogy valóban szembenézzenek az országot sújtó kivándorlási hullámmal, vagy megpróbálják – legalább papíron – a 2011-es népszámlálás során a lakónépességhez sorolva számba venni a valójában életvitelszerűen már régóta külföldön élő családokat. Az Eurostat ajánlásai szerint azokat a személyeket, háztartástagokat, akik legalább egy éve külföldön élnek, nem lehet a népszámláláskor az állandó népességbe beleszámolni. Romániában azonban 2002-ben minden román állampolgársággal rendelkező háztartástagot összeírtak, függetlenül attól, hogy mióta él külföldön, majd utólag vonták ki a teljes létszámból a régóta külföldön élőket.
Ha ez az eljárás megismétlődik 2011-ben, elég komoly torzításokhoz vezethet. Ez a „kettős könyvelési” lehetőség ugyanis akár egy-két millió főnyi „fiktív lakossággal” is felduzzaszthatja Románia hivatalos lélekszámát. Amennyiben sok ilyen fiktív lakos kerül be a népességbe, ez ahhoz vezethet, hogy – legalábbis papíron – folytatódik a magyarság arányvesztése Erdélyben. A kivándoroltak esetleges összeírása ugyanakkor az egész EU népességadatainak hitelességét is veszélyezteti, hiszen ezek a személyek valós – külföldi – lakóhelyükön is összeírásra kerülnek majd, így duplán jelennek meg az EU népességében.
Másrészt kérdéses a magyarsághoz kötődő cigányság önbevallásának változása. Kérdőíves kutatások eredményei szerint jelenleg mintegy 90 ezer főre tehető az Erdélyben élő, magyar anyanyelvű, és további mintegy 50 ezer főre a magyar nyelvhez igen erősen kötődő cigányok száma. Ha e csoport körében megerősödik egy disszimilációs tendencia, az negatív, míg az esetleges asszimiláció pozitív irányban módosíthatja a magyar nemzetiségűek létszámát. Harmadrészt általános tapasztalat, hogy – hacsak nincs kifejezetten ezt ellensúlyozni kívánó állami akarat – minden népszámlálás esetén már önmagában is van egy „természetes nyomás”, amely a kisebbségi önazonosság vállalása ellen hat.
A korábbi romániai népszámlálások alkalmával ez a nyomás nemzetközi összehasonlításban is átlag feletti volt. Például 2002-ben az összeíróíven az etnikumnál és az anyanyelvnél a „román” kategória volt az egyetlen előre nyomtatott, közvetlenül bejelölhető válaszlehetőség, mellette a 10-es (Romániában a legjobb iskolai osztályzatot jelölő) kóddal. Ha valaki más nemzetiséget vagy anyanyelvet kívánt megadni, akkor az a „más nemzetiség/anyanyelv” címkéjű sorban került beírásra, és utólag – a válaszadó által nem ismert módon és kategóriák szerint – kódolásra. 2011-ben a tervek szerint ez módosul, és a román mellett a többi nemzetiség is – létszámuk szerinti sorrendben – szerepelni fog az összeíróíveken. Ugyanakkor – az európai sztenderdekkel szemben – kisebbségi vagy kétnyelvű összeíróívek továbbra sem készülnek Romániában.
A nemzeti önazonosság vállalását a kisebbségek számára megnehezítő nyomást az elmúlt két népszámláláskor az RMDSZ a nemzetiség bevallására felhívó népszámlálási kampánnyal próbálta meg ellensúlyozni. Amennyiben 2011-ben ez a kampány elmaradna, vagy sikertelen lenne, az csökkentené a szórványterületeken élő magyar nemzetiségűek pontos számbavételének esélyét. Ugyanakkor, ha sikerülne valóban előrelépni a népszámlálás európai sztenderdekhez közelítő, kisebbségbarát gyakorlati megszervezésében (például kétnyelvű öszszeíróívekkel), az pozitív elmozdulást jelenthetne az eredmények hitelességét illetően is.
Szerzők:
Kapitány Balázs a Népességtudományi Kutatóintézet (Budapest),
Kiss Tamás a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (Kolozsvár) munkatársa.
Megjelent a magyar Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet KorFa népesedési hírlevelében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok