2011. szeptember 30., 11:082011. szeptember 30., 11:08
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója az MTI-nek elmondta, Palesztina államként kérte tagfelvételét az ENSZ-be. A világszervezet alapokmánya értelmében ha egy állam szeretne ENSZ-tagállammá válni, akkor a kérelemről először a BT dönt, amely ezt ajánlás formájában továbbítja a közgyűlés felé, és a tagfelvételről az utóbbi dönt kétharmados szavazati aránnyal. A döntést tehát a 193 tagállamot tömörítő ENSZ-közgyűlés hozza meg, de nem fogadhat el határozatot erről, ha a BT nem tesz ilyen ajánlást. Az Egyesült Államok világossá tette, hogy megvétózza a palesztin kezdeményezés elfogadását. Ha az amerikai vétó miatt a tagfelvételi kérelem a BT-ben elakad, akkor ezzel a folyamat lezárul, hiszen a közgyűlés nem szavazhat az új tagállam elfogadásáról. Palesztin részről ebben a kezdeményezésben az a „trükk”, hogy tagságot általában államok szoktak kérni, miközben máig nem egyértelmű, hogy Palesztina egyáltalán állam-e. Ha a folyamat végigmenne, és Palesztina az ENSZ tagállamává válna, azzal világosan és egyértelműen véget érne a palesztin államiságról szóló minden vita. A palesztinok igazi célja vélhetően nem is az ENSZ-tagság, hanem az, hogy az államiságot egyértelművé tegyék. Ha pedig az ENSZ-tagfelvételi folyamat sikeres lenne, akkor ez a palesztinok teljes győzelmét jelentené.
A folyamat azonban az amerikai vétó miatt valószínűleg nem megy végig. Lattmann Tamás szerint ugyanakkor Washington nem szívesen vétózna, ez ugyanis egyfajta politikai vereséget jelentene számára, amely kiszámíthatatlan következményekkel járna. Ha a tagfelvételi kérelem folyamata a BT-ben véget ér, akkor a palesztinok a testületet megkerülve következő lépésben a közgyűléshez fordulhatnak megfigyelő státust kérve Palesztina számára. Ezt a státust eddig a Palesztin Hatóság élvezte, de nem államként, hanem sui generis (sajátos) entitásként, tulajdonképpen egy szervezetként vett részt a közgyűlés munkájában. Jelentős változást, minőségi ugrást hozna, ha a közgyűlés elfogadná a palesztinok azon kérését, hogy Palesztina államként váljon megfigyelővé. Nem a megfigyelői státus, hanem annak alanya változna. A palesztinok már állami minőségben jelennének meg, nem az ENSZ tagjaként, hanem csak megfigyelőként, de államként. „A palesztinok célja valószínűleg az, hogy így vagy úgy, a BT-ben vagy a közgyűlésben állami státusukat kinyilváníttassák” – mutatott rá a szakértő.
Ezzel egy időben Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa úgy véli: nem fog gyökeresen új helyzetet teremteni Palesztina számára az ENSZ Közgyűlés palesztin államiságot támogató esetleges határozata. „Ha objektívek és mértéktartóak akarunk lenni, korlátozottak lesznek a hatásai és következményei, a palesztin állam létrejötte nem lesz kézzelfoghatóbb, konkrétabb” – fejtette ki véleményét a szakértő a témában rendezett budapesti konferencián. Törő Csaba szerint a napirenden lévő palesztin kezdeményezés lényegében nem a palesztin állam létrehozásáról, hanem az államiságra vonatkozó régi igények újabb megerősítéséről szól. A palesztinok politikai szándéka nyilván az, hogy „elektrosokkal” felélesszék a békefolyamatot, jogi céljuk pedig az lehet, hogy Palesztina – a Szentszékhez vagy a Nemzetközi Vöröskereszthez hasonlóan – megkapja az ENSZ-ben a megfigyelői státust. A külügyi szakértő a palesztin államiság történetét áttekintve azt mondta, nemzetközi jogi szempontból hiba volt, hogy 1948 májusában, a palesztinai brit mandátum végével, elmaradt a palesztin államiság kinyilvánítása. Az egyik fél határozottan állást foglalt – Izrael állam azonnal kikiáltotta létét, amelyet az Egyesült Államok rögtön elismert –, a palesztinok viszont nem jeleztek semmit, így egy jogilag rendezetlen kérdés jön létre. Az ENSZ 1947-es 181. számú közgyűlési, úgynevezett területi felosztási határozata a két állam egymás mellett éléséről beszélt, javaslatot tett a brit mandátumi terület felosztására, az arab közösségnek 44, a zsidóknak 56 százalékot irányoztak elő, de ezt az arabok elutasították. Gazdik Gyula történész szerint a jelenlegi izraeli kormánynak nem érdeke egy palesztin állam létrejötte, ismert ugyanis az a jeruzsálemi vélemény, amely szerint a palesztin állam megalakulása egzisztenciális veszélyt jelentene Izrael számára.