Engem mindig a mondanivalóm hajt

Nekem nincs diákszínjátszói múltam, mert abban az időben nem is volt diákszínjátszás. Az egyetemen éppen elég korán rájöttem, hogy a színház azért másról szól. Rengeteget tanultam, sokat kellett fejlesztenem magam, hogy a színész kicsiszolódjék bennem. Különben azóta is nagyon szeretek verset mondani.
– Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy már nem szárnypróbálgató kezdő, hanem kiforrott, tudatos színész?
Úgy gondolom, hogy minden pályakezdő egy ideig öntudatlanul végzi a dolgát – hályogkovács módra, mindent bevállalósan. A sepsiszentgyörgyi helyzet azért volt szerencsés az induláskor, mert jó légkörben, jó csapatban lehetett dolgozni. Amikor leszerződtem a Tamási Áron Színházhoz 1995-ben, az a lépés egyfajta befektetés volt. Én ezt kívánom minden kezdő színésznek. Az, hogy mi most nagyon divatosak vagyunk, fesztiválokra járunk, rengeteg díjat elhozunk, az a kezdetekben befektetett kemény munka következménye. Akkor csak végeztem a feladatot, szerepeltem válogatatlanul, kis és nagy szerepeket egyaránt eljátszottam. Aztán hat év színház után, 2001-ben volt egy fordulat az életemben, amikor úgy éreztem, mindent át kell gondolni, és új alapokra kell fektetni. Akkor nyáron két film főszerepét játszottam el (Előre!, Fény hull arcodra). A filmben való gondolkodás más volt. A megformálandó alakkal ugyanaz volt a viszonyom, de sok színésztechnikai különbség van a filmben a színházhoz képest. Mélyebben befelé kell fordulni a forgatás ideje alatt, és ez keményebb meghasonulást és önelemzést igényel. Azon a nyáron úgy éreztem, sokkal inkább befelé kell fordulnom, és könyörtelenül őszintének kell lennem. Mondhatnám úgy is, hogy addigi szerepeimet sokkal jobban elnagyoltam. Azóta viszont úgy gondolkodom a feladataimról, hogy nem kell okvetlenül a végeredménnyel foglalkozni, mert fontosabbak a belső utak: az egyszerűség, a befelé fordulás és az, ahogyan egy történet igazságát megkeresem.    
– Segítette-e vagy gátolta a kibontakozását, hogy egyetem után rögtön szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre szerződött?
Ez komoly probléma. Eleinte nem éreztem ennek a döntésnek a súlyát vagy a hátrányait, de most már néha azt érzem, hogy jó volna elmenni innen. Viszont soha nem a színháztól, hanem a városból. Én nem akartam hazajönni, de amikor végeztem, ez a színház volt a legjobb hely. Akkora volt a harmónia köztünk az első években, hogy gondolkodás nélkül hazajöttem. Nem is gondoltam át, hogy lehetek-e próféta a saját hazámban vagy sem. Nem bántam meg soha.   
– Gyors, érthető beszéd és gyakran szinte akrobatikus mozgás jellemzi színészi játékát. Ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz egy szerep megformálásakor?
Ezt mindig a feladat dönti el. Van, amikor egyik vagy a másik kerül előtérbe. Például ebben az évadban eljátszottam két olyan szerepet, amelyben alig kellett mozogni. A szövegmondás, a belső hitelesség és a visszafogottság volt a fontos, ezek nagyon nehéz szerepek voltak.
– Reklámfilmekben is feltűnt, ezek a pénz miatt fontosak, vagy más műfajt, más kihívást jelentenek?
Persze, hogy benne van a pénz is. Az elmúlt években nem volt túl nagy a fizetésünk, mostanában kezd csak javulni a helyzet. Én mégis ujjgyakorlatnak fogtam fel ezeket a reklámfilmeket. Mi itt, Erdélyben ritkábban játszunk filmben, elsősorban a távolság miatt. Úgy érzem, ha Budapest közelében lettem volna, sokkal több filmes munkát tudtam volna vállalni. De a távolság nagy, az évad során le vagyok kötve, hiszen majdnem minden előadásban szerepelek. Ezért magamban kissé idealizáltam ezeket a reklámfilmes helyzeteket. Az is sokatmondó, hogy 2001 óta csak idén nyáron játszom újra egy nagyjátékfilmben. Kosztolányi Tréfa című novellájából rendezett Gárdos Péter filmet, annak alakítom az egyik főszerepét, egy szerzetes papot. Most augusztusban forgatjuk – erről nem is mondhatok többet.    
– Egyike a folyamatosan versmondó színészeknek. Egy-egy előadásra, versenyre készül ezekkel, vagy mindig van a tarsolyában egy vers?
Igen, mindig van, legyen az vers vagy dal. Most a napokban a Parole című dal foglalkoztat, amelyet Alain Delon annak idején Dalidával közösen énekelt, és újabban van ennek a dalnak egy nagyon szép felvétele Celin Dionnal. Mostanában éppen azt hallgatom. Nekem mindig ott motoszkál valami a fülemben, mert úgy érzem, hogy a műfajok nagyon keverednek. Kívülről talán úgy látszik, hogy verset mondok, énekelek, színházban játszom. Bennem viszont ez mind egybeforr. A Shakespeare-darabok nagy része versben íródott. Amikor azt mondja egy színész, hogy nem szeret verset mondani, akkor téved, hiszen Shakespeare-nél verset mond, Brechtnél pedig énekel. Ha a közönségének elmond egy történetet, az azt jelenti, hogy őt az illető történet foglalkoztatja. Ebben az esetben eltűnnek a műfaji határok, mert lehet az dal, vers, prózai szöveg vagy drámai jelenet, csak a történet fontos: az, hogy mit akarsz a világnak elmondani magadról. Engem mindig a mondanivalóm hajt, és ehhez a mondanivalóhoz keresek anyagokat.
– Hogy jött létre a Micsinyál maga rossz? című előadóestje, amely az évek során teljesen összeforrt Önnel?
Az előadóest látszólag nagyon különböző szövegekből áll össze, hiszen 19. századi Rimbaud-szövegből, 20. század eleji kabaré- és sanzonirodalomból, nyugatos versekből egyaránt válogattam hozzá anyagokat. Ezek a szövegek a mondanivalóm belső logikája alapján kerültek egymás mellé az előadásban. Ezen a ponton nincs szabály. Az embernek van egy története, amelyhez összeválogatja a szövegeket. Így állt össze ez a sanzonműsor, már az egyetemi évekből is átmentettem anyagokat, főleg dalokat. Ezt a műsort már 2000 óta csinálom, különböző változatokban. Volt dixie-zenekaros változata, volt egy 20 perces verzió is. A jelenlegi formájában 2001 óta játszom folyamatosan. 
– Meddig tart a színészi szabadság, és hol kezdődik az engedelmesség, például a rendező iránt? 
Engem úgy neveltek a rendezők, hogy legyek alázatos, de nem a rendező, hanem a színház és a munkám iránt. Amikor a szándékok tiszták, amikor érzem, hogy az első olvasópróbától kezdve kialakul egyfajta szövetség a színészekkel, a rendezővel, a díszlet- és jelmeztervezővel, a dramaturggal, akkor létrejön ez az alázat is. Vannak olyan feladatok, amikor látszólag nagyobb szabadságot élvez a színész, amikor az előadás formája és partitúrája kevésbé kötött. Ez azonban csalóka, mert például a Godot-ra várva című Beckett-darabban, a Lear királyban, az Yvonne, burgundi hercegnőben kevés a mozgáslehetőség, és mégis nagy a színész szabadsága. A formák, a felkínált szabályok elfogadása utáni mozgásszabadság látszólag visszafogottabb, de ez az igazi kihívás. A belső történetet kell ilyenkor nagyon felerősíteni.
– Gyakran hallani a Pálffy–Váta kettősről, sok ikerfőszerepet játszottak. Ez valóban jobban működik Pálffy „Hobó” Tiborral, mint mással?
Kétségtelenül vannak ilyen egymásra találások színészek között. És olyan is, hogy színészek nem találnak egymásra. Ez sok mindenen múlik. Hobóval a nagyon erős különbözőségünk erősíti a közös munkát, az, hogy a lelkünk mélyén másként vallunk a színházról, vagy hogy egymáshoz különlegesen toleránsak vagyunk. Tudom, hogy én akkor lehetek jó egy szerepben, ha ő is nagyon jó. Kölcsönösen odafigyelünk egymásra. De volt ilyen mással is. Például Mátrai Lacival az Alexanderplatzban nagyon jól dolgoztunk együtt.    
– Amikor nem játszik színpadon, nem mond verset, nem énekel, nem szerepel filmben, akkor mivel foglalkozik?
Élem az életemet. Amikor sokat dolgozom, kevés idő jut erre, és ez néha nagyon elfáraszt. Olyankor mindig megtalálom a levezető csatornákat. Fontos, hogy megtaláljam a megnyugvást színházon kívül, hogy fel tudjak töltődni. Most két napot voltam a ferences barátoknál. Ez is egyfajta felkészülés volt a nyári filmre. Közelebb akartam kerülni a szerzeteshez, akit nekem augusztusban el kell játszani. De rájöttem, hogy ez olyan hely, ahová máskor is el kell jönnöm megnyugvásért. Szeretetet kaptam tőlük, és én is bevittem hozzájuk valami újat, izgalmasat. A pihenés és a feltöltődés nagyon fontos. A színház ugyanis megköveteli, hogy az ember teljes egészként, egész lényével jelen legyen.

Váta Loránd
1972. szeptember 19-én született Sepsiszentgyörgyön. 1983 és ’91 között a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum hegedű szakának hallgatója. 1995-ben végez a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola színész szakán. 1995 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze. Színházi alakításai mellett filmekben (Előre!, Fény hull arcodra) is szerepel. 2001 óta játssza Micsinyál maga rossz? című egyéni műsorát. Több rangos hazai és külföldi szakmai díj birtokosa.