Látszólag méltányosan kívánja megoldani a Bob utcai iskola sorsát a kolozsvári önkormányzat. Ugyanis a már jó ideje esedékes épület-visszaszolgáltatás (jogilag) kényszerű bekövetkeztével, a sorozatos és megszokott tiltakozások ellenére és a római katolikus egyház határozott kérésére a tanintézetet át kell adni jogos tulajdonosának, egyben a városnak gondoskodnia kell a román iskola elhelyezéséről.
2014. december 14., 14:432014. december 14., 14:43
A hosszú huzavona után nyugvópontra jut(hat)na egy feszültséget okozó kérdés. És, tegyük hozzá, a feszültséget nem mi gerjesztjük, hanem azok, akik nem tudnak beletörődni abba, hogy az egykori tulajdonosok visszakapják az őket jogosan megillető ingatlanjaikat, amelyeket a kommunista rendszer önkényesen elvett egyik napról a másikra. Amit egykor egy tollvonással vettek el, ma sok-sok évi pereskedés, idegölő és elkeseredett harc nyomán kerül(het) végre vissza egykori tulajdonosához.
Csakhogy ami elvész a réven, visszaszerezhető a vámon! Az az épület, ahová a Bob utcai iskolát kívánják beköltöztetni (de csak azért, mert nem rakták rendbe az eredetileg kiszemelt és a várost ma csúfító, elhanyagolt Unió utcai műemlék épületet), a Deák Ferenc utca 16. szám alatt található épület, szintén egykor magyar tulajdonú, ez idáig vissza nem szolgáltatott ingatlan. Ez a több évtizede jogtalanul bitorolt épület a Kolozsvári Casino közadakozásból felépített székháza.
A név egyáltalán nem egykori „kártyabarlangot” takar, hanem egy olyan angol típusú klubot, ahol az egykori erdélyi magyar társadalom vezető rétegének tagjai – a nemesek – társalogtak, szórakoztak, művelődtek. Az 1833-ban alapított, majd napjainkban újra jogutódként bejegyzett, legrégebbi erdélyi magyar civil szervezet székháza, amelyet „mágnás kaszinó” néven is ismertek, az erdélyi nemesek klubja volt, komoly könyvtárral, értékes festményekkel és pezsgő élettel, amíg ezt hagyták, azaz 1946-ig. Az akkori forrongó „demokratikus” légkörben kitűnő taktikai érzékkel a Magyar Népi Szövetség kezelésébe adták, és ők is használták ennek a szervezetnek a megszüntetéséig. Tehát magyart a magyarral játszottak ki a szokásos és lelkesen lihegő osztályharcos szellemben és fifikával.
A Kolozsvári Casino épületét, amelyet a város egykori és későbbi vezetősége átengedett használatra a szakszervezeteknek, az újra bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező Kolozsvári Casino megpróbálta bírósági úton visszaszerezni, a legfelső bíróságig elmenően. Mindhiába! A peranyagot elküldtük Strasbourgba, és azóta „Godot-ra várunk”, azaz mindhiába: „Levél se jön...”
Közben a beültetett szakszervezet vagy a város számos más szervezetnek és álszervezetnek (kb. 20!) tovább- vagy kiadta az épület helyiségeit – mindenki másnak, csak nem a jogosult visszaigénylőknek. Most pedig újra szövik a gubancossá vált hálót, és újabb konfliktushelyzetet hoznak létre, hogy legyen majd mit kibogozni évtizedeken át. Ugyanis ha egyszer a Kolozsvári Casino mégis visszakapná egykori székházát, akkor elkezdődhet az újabb csata, hogy az eltulajdonított és vissza nem szolgáltatott épület új bérlője hogyan és mikor adja majd át az egykori tulajdonosnak az ingatlant. (A telek egy részét szintén régebben már el is adták egy szemfüles és jó kapcsolatokkal rendelkező vállakozónak.)
Egyetlenegy tisztességes elöljáróról volt tudomásom Romániában, aki önzetlenül és a legőszintébb igazságérzettől hajtva visszaszolgáltatta eredeti tulajdonosaiknak a birtokában lévő javakat. Ő – becsületére váljék! – Nicolae Corneanu temesvári ortodox érsek volt, aki visszaadta a görög katolikusoknak mindazt, amit az ortodox egyház 1948-ban eltulajdonított (kommunista állami segédlettel). A kolozsvári önkormányzat nem tudna egy a Corneanuéhoz hasonló precedenst teremteni?
Ha nem magyart a magyarral, akkor magyart a románnal ugrasztanak össze újra, miként eddig is! Ki, az ország / a főváros mely sarkából szervezi ezt meg ilyen jól? Kik azok, akik ma sem tudják elismerni a magántulajdon szentségét? Még mindig ők intézik az ország ügyeit? Ők a Nyugat partnerei? Mire számít tőlük a Nyugat? Sápra, avagy ki tudja, mire másra? És huszonöt év „demokrácia” (?!) után „mi, magyarok és nem magyarok” mire számíthatunk?
Egykor a magyarságra a virtus volt a jellemző. Hol van az a magyar és hol az a virtus? Nem egy-egy megszállott vagy egy szűk kis csoport feldata visszaszerezni azt, ami jogos tulajdon, hanem egy közösségé. Ha végig nézünk a lerongyolódott, de mindenképpen „lemaradt/elhagyott” erdélyi magyarságon, feltesszük a jogos kérdést: mi lett volna a 25 év elsőszámú és felvállalt feladata?
Vekov Károly
A szerző nyugalmazott egyetemi tanár, a Kolozsvári Casino Egyesület elnöke
szóljon hozzá!