Dani, a fűrésztelep és a hivatalok

Mások mindig vártak, míg valahogy sikerül beindítani az örökké bütykölésre szoruló markológépet, vagy hogy a szárítóból eléjöjjön két-három ember, de Dani nem. Õ csak tette a dolgát, a vállalat anyagi felvirágoztatására egymás után szeletelve a különféle rönköket, hol bükköt, hol tölgyet, hol juhart. Legjobban mégis a fenyőt szerette, mert annak olyan kellemes az illata. Tudniillik Dani fűrésztelepen dolgozott, s mert csendes fajta, így ragadt rá a jelző. Nem rozoga, de különösebb extrákkal sem felszerelt kocsijával ingázott, szolgált a jószág rendesen, szóval zajlott az élet, míg egy napon Danit kirabolták. Tíz percre hagyta az utcán az autóját, határozottan emlékezett, hogy bezárta annak minden ajtaját, csak elkövette azt a hibát, hogy a hátsó ülésen hagyta az elemózsiástáskáját. Mire visszatért, a táska nem a helyén volt, hanem az első ülésen, felnyitva. Semmihez nem nyúlt, hanem azonnal értesítette a rendőrséget.

Amazok kiszálltak, előbb ketten, és a környék minden fűszálát és bokrát megbogarászták, még a szemeteskukákba is beleturkáltak, a keresett pénztárca mégsem került elő. Tudniillik a tolvaj csak azt vitte el, a hagymás-paprikás zsíros kenyérhez hozzá sem nyúlt. Nem volt abban a szerencsétlen bukszában egyetlen lyukas garas sem, de az iratai igen. Aztán még két nyomozó érkezett, ujjlenyomatokat kerestek, hasztalan. Dani egyelőre csak egy bizonylatot kapott arról, hogy az iratait ellopták. Így kezdődtek a rossz napok. Hivatalról hivatalra járt, innen egy papírost, onnan egy okmánybélyeget, amonnan pedig holmi egylejes illeték kifizetéséről szóló nyugtát kellett beszereznie, de valahogy összerakta a maga és az autója új iratainak a megszerzéséhez szükséges aktacsomót. Hanem ott akadt el, hogy az egyik hivatalban addig nem vették át azokat, amíg az ellopott okmányról nem mutat fel másolatot. Bocsánat, mondta, éppen ezért vagyok itt, hogy önök adjanak újat. Nem, nem, magyarázták amazok, el kell menni a másik hivatalba, hogy az eredetiről adjanak másolatot, azt elhozza, annak alapján mi kiadjuk az újat. Jó.

Elment a másik hivatalba, hogy ne, mit mondtak az egyik hivatalban. Jó, válaszolt szűkszavúan a kék köpenyes hivatalnok, kérem az eredetit. Elnézést, félre tetszett érteni, azért vagyok itt, mert azt ellopták, különben miért kellene? Nem lehet, eredeti papír nélkül nem lehet, menjen vissza az egyik hivatalba, onnan hozzon papírt, mi pedig elkészítjük róla a másolatot, mondta a kék köpenyes hivatalnok, és kiszólt: Kérem a következőt. Csendes Dani visszament az egyik hivatalba, hogy ne, mit mondtak a másik hivatalban. Maradi bunkók, látszik, hogy még mindig a kommunizmusban élnek, sötét agyú hivatalnokok! – fakadt ki a szürke köpenyes hivatalnok, majd pillanatnyi gondolkodás után kissé lehiggadva folytatta, hogy: a másik hivatalt törvény kötelezi a papír kibocsátására, menjen, és verje a fejükhöz a törvényt vagy a széket, nekem teljesen mindegy, csak mi ne tudjuk meg, s ha ekkor sem adnak magának másolatot, perelje be őket. Úgyhogy Csendes Dani megint visszament a másik hivatalba, hogy ne, megint mit mondtak az egyik hivatalban.

Uram, azok maradi bunkók, látszik, hogy még mindig a kommunizmusban élnek, mert sötétagyú milicisták! – emelte fel a hangját a kék köpenyes hivatalnok, s Dani fordulhatott vissza. Heteken, hónapokon át folyt ez a pingpongozás, úgy volt már vele, mint a főnökei ígérgetéseivel. Hogy minden rendben lesz, munkakörülmények, télen fűtött, nyáron hűtött öltöző, új markológép és új láncfűrész, bér, minden. Miközben teltek a hetek, a hónapok, az évek, és alig történt valami. Oda jutottunk, hogy már a bank takarítószemélyzetét is irigyli az ember, morgolódott magában csendesen Dani, s egy napon, midőn elege lett, a packázó hivatalokban, majd a fűrésztelepen, saját lelki nyugodalmára félre nem érthető módon közölte, hogy: Emberek, nem vagyok a játékszeretek!