Csak az olvasó mondhat ítéletet

Tizenhat évesen, 1956-ban emigrált Magyarországról. Hogyan került éppen Dániába?

Az emigráció körülményei elég durvák voltak: november 22-én hagytam el Magyarországot, ekkor a határ már le volt zárva, az oroszok pedig ott voltak Budapesten, úgyhogy nehéz volt megszökni. Az ausztriai Eisenstadtba kerültem egy gyûjtõlágerbe, komisz körülmények közé: öngyilkosságok, verekedések, aljasságok történtek. Aztán az elsõ adandó alkalommal Dániába mentem. Tulajdonképpen nem ebbe az országba akartam emigrálni, egyáltalán nem volt elképzelésem arról, hogy hová tovább, csak annyit tudtam, hogy nem akarom elhagyni Európát. És amikor kihirdették a lágerben, hogy 1200-an jelentkezhetünk Dániába, kaptam az alkalmon.

Ekkor még középiskolai tanulmányainak is csak a felénél tarthatott. Bár egy tizenhat éves, érdeklõdõ ifjú ismereteinek egy részét begyûjthette ekkorra, az idegen országban hogyan lehetett fönntartani és bõvíteni a magyar irodalmi mûveltséget?

Amikor elkezdtem színiiskolába járni Dániában, úgy gondoltam, szigorúan abba kell hagynom a magyar beszédet, olvasást, és anyanyelvi szinten meg kell tanulnom dánul. Így jó néhány évig nem is szólaltam meg az anyanyelvemen, teljesen tudatosan kivontam magam a magyar társaságból. Nem is voltam népszerû emiatt a dániai magyarok körében. 1963-ban kijött édesanyám, akkor újra elkezdtem magyarul beszélni, de érezhetõ volt a kimaradás. A németországi meg amerikai magyar könyvkiadók könyvei eljutottak Dániába egy könyvkereskedõ révén, én pedig megszereztem õket, és nekiálltam olvasni. 1973-ban tértem vissza elõször Magyarországra, és elkezdtem ott könyveket vásárolni. Tulajdonképpen ekkortól kezdtem behozni a magyar kultúrával szembeni lemaradásomat.

Ez idõ tájt már feltérképezte, hogy a magyar irodalomból alig fordítottak le valamit dán nyelvre?

Igen, ezt nagyon hamar észrevettem. Kerestem Dániában a magyar irodalmat, de kiderült, hogy csupán a tizenkilencedik század végén fordítottak Petõfit, Jókait, Mikszáthot, és ezt a néhány mûvet is német nyelvbõl. Ezenkívül Déry Tibor és Galgóczi Erzsébet egy-egy mûvét a háború után, ezeket is németbõl meg angolból. Magyarról semmit nem fordított senki, én voltam az elsõ, aki „direktben\" tolmácsoltam dán nyelven a magyar irodalmat.

Színészi pályán mûködött, elõbb színészként, majd rendezõként. A dán színházi világ elfogadta, sõt mértékadó személyiségnek tartják. Állított-e színpadra magyar mûveket Dániában?

Szerettem volna, de végül nem sikerült. Örkény Tótékját akartam színre vinni, de aztán elmaradt. Terveim között szerepelt, hogy Az ember tragédiáját is megrendezem – egyébként a Tragédia nincsen még lefordítva dánra, én fordítottam volna. Errõl még nem tettem le, a saját költségemen fogom átültetni, mert kiadásra gondolni sem lehet: színdarabokat könyv formájában nem lehet kiadni Dániában, nincsen rá kereslet. Úgy vélem azonban, színpadon sikere lenne.

A rendezést teljes mértékben abbahagyta?

Úgy érzem, már nem fogok rendezni. Többek között azért hagytam abba a színházi munkát, mert a mûfordítás feladatát vállaltam fel, és ezt a munkát nem lehet fél kézzel csinálni. Nem tudtam elképzelni, hogy Shakespeare-t rendezek, közben meg Nádas Pétert fordítgatok. És közben rájöttem, hogy a mûfordítást fontosabbnak tekintem, mint a rendezõi munkát.

A magyar és a dán nyelv közötti átjárhatóság tekintetében mi a leggyakoribb nehézség, amivel a mûfordító szembesül?

A mûfordító fõ célja úgy fordítani, hogy a dán olvasó azt érezze: ez a szöveg olyan, mintha dánul írták volna. Nehézségekkel azonban állandóan szembesül az ember: például az ige mondatbeli elhelyezése állandóan akadályt jelent, ugyanis a dán nyelv ebbõl a szempontból nagyon kötött. A hosszú mondatokat, bonyolult mondatszerkezeteket is nehéz fordítani: a magyar nyelv elég terjengõsen fogalmaz, a dán pedig sokkal tömörebb. Például Nádas Péter 3-4 oldal hosszú mondatait úgy kellett megírnom dánul, mintha pontok tagolnák a mondanivalót, holott nincsenek pontok. Valahogy úgy kellett megszerkesztenem ezeket a hosszú mondatokat, mint a csörgedezõ patak, amely kikerüli az akadályokat. Ez állandóan viszszatérõ probléma, és nemcsak Nádas Péter esetében. Az õ prózája extrém példája a hosszú körmondatoknak, de a többiek is így fogalmaznak, akiknek a szövegeit lefordítottam: Kertész Imre, Esterházy Péter.

Húsz éve fordít huszadik századi magyar prózát dánra. Többek között Márai Sándor, Kosztolányi Dezsõ, Hamvas Béla, Bodor Ádám mûveit is tolmácsolta. Miért ezekre az írókra esett a választása?

Mert õk fémjelezték-fémjelzik többek között a magyar irodalmat. Nemcsak Esterházy Péter, Nádas Péter és Kertész Imre, akiket Nobel-díjra jelöltek, hanem mások is. Egyébként azért fordítottam nagyrészt kortárs irodalmat, mert a dánokkal is valamiképpen közös a kulturális hátterünk, hiszen mindannyian Európában élünk. Talán Esterházy Péter az a magyar író, aki leginkább megfelel a dán lelkületnek: az iróniája, a rafinált szóképei, a világhoz való rafinált hozzáállása sokban hasonlít a dán írókéhoz.

Magyar költészetet nem szeretne dánra fordítani?

Dániában verseket kiadni majdnem lehetetlen. A költõk ott is nagyon nehezen boldogulnak, mert nincsen közönségük. A nemzeti romantikus korszakban szép dán költészet született, az elsõ világháborútól kezdve aztán fokozatosan – és fõleg a második világháború után – mintha meghalt volna a líra Dániában. Manapság még dán költészetet is nagyon nehéz kiadni, magyar versek fordítását pedig teljesen reménytelen vállalkozás lenne megjelentetni.

Milyen a huszadik századi magyar próza fogadtatása Dániában, menynyire ismerik?

Abszolút pozitív a fogadtatása, a közönség és a kritika oldaláról egyaránt. Kertész Imrét például nagyon szerette a dán közönség, Esterházy Pétert is. Egyébként azt hiszem, élesen el kell választani, hogy miként fogadja be a mûalkotást a közönség és miként a kritika. Meglátásom szerint egyetlen kritikus sem jogosult arra, hogy ítéletet mondjon egy mû felett, legyen az képzõmûvészeti alkotás, színházi elõadás, zene vagy irodalom. Elemezni szabad, sõt kell, a mûvekkel foglalkozni is kell – de határozott, „kritikai\" véleményt csak a közönség, az olvasó, a nézõ mondhat, nem a „hivatásos\" kritika.

Ön egyfajta közvetítõ szerepet tölt be két európai kultúra között. Mit gondol, miben áll ennek a közvetítésnek a legnagyobb felelõssége?

Nemcsak az íróval szemben van a mûfordítónak felelõssége, hanem azzal az országgal, kultúrával szemben is, amibõl fordít. Nem mindegy, hogy mit fordítunk le magyarról, milyen mûvek és írók képviselik Magyarországot, a magyar kultúrát. Az ember természetesen a saját ízlésére támaszkodik a lefordítandó mûvek kiválasztásakor. A mûfordító egyrészt az írónak tartozik felelõsséggel, lojalitással, másrészt a nemzetének. Lényeges, hogy milyen magyarságképet mutat be az ember mûfordítóként. Ezt persze sokféleképpen lehet értelmezni: úgy is, hogy pozitív képet szeretne nyújtani az országról – én azonban nem feltétlenül pozitív, hanem reális képet akarok nyújtani Magyarországról, ahol rengeteg baj van. Ezt nem szabad elhallgatni, és hál’istennek egyik író sem teszi.

Szándékszik-e határon túli irodalmat is dánra fordítani?

Igen. Feltétlenül különbséget kell tennünk az erdélyi és a magyarországi irodalom között, mert annak ellenére, hogy – képletesen szólva – egy anya táplálta õket, sokban különböznek egymástól, mondanivaló és stílus tekintetében is. Szeretném lefordítani Tamási Áron mûveit, bár már látom: nagyon nehéz mûfordítói munka lesz. Ezenkívül Wass Albert munkáiból is szeretnék átültetni dán nyelvre. Annak ellenére, hogy erõs a nemzeti-politikai mellékzöngéje, Wass Albertet az erdélyi irodalom egyik jelentõs alakjának tartom. Nem érdekelnek a vele kapcsolatos elõítéletek.

A neve az Esterházy név rokona, fordította Esterházy Péter mûveit is. Rokoni szálak is fûzik hozzá?

Nem, nincs köztünk rokoni kapcsolat. Az Eszterhás is arisztokrata név, egy elszegényedett, szétesett erdélyi grófi család neve volt, akik elkártyázták a vagyonukat, és szétszóródtak a világban.

Eszterhás Péter

Mûfordító, színházi rendezõ, színész. 1940. szeptember 5-én született Budapesten. 1956-ban hagyta el Magyarországot, és Dániába került, azóta is ott él. Színmûvészként, majd színházi rendezõként vált ismertté. 1987 óta fordítja dán nyelvre a huszadik századi magyar prózairodalom reprezentatív alkotásait, többek között Kosztolányi Dezsõ, Márai Sándor, Hamvas Béla, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Vámos Miklós mûveit.