Civilizációk, kultúra, ellentétek

Természetesen mindegyikre nem lehet válaszolni, de egy-két alapkérdést szeretnék tisztázni. Megelégedéssel tapasztaltam, hogy az erdélyi olvasók legnagyobb százaléka bár elítéli a párizsi gyilkosságokat, a sajtószabadság alatt nem azt érti, hogy másokat gyalázzunk, és főleg akkor nem, amikor mások vallási meggyőződéséről van szó.

Ne gúnyoljuk tehát a nagy vallásalapítókat, de ne kössünk bele a Talmud, a Biblia vagy a Korán szövegébe sem, ezeket sok millió ember szentírásként tiszteli, és ha mi nem is hiszünk a tanításaikban, tiszteljük felebarátunk hitét.

Küzdelem a hegemóniáért

A kulcskérdések inkább az „egyesek” által előre jelzett civilizációs konfliktusok köré csoportosulnak. Tudjuk, hogy létezése óta az emberiség állandóan veszekedett, harcolt, háborúzott, és ezeknek a viszályoknak, konfliktusoknak az igazi okait máig nem tudták megmagyarázni még a valóban nagy okosak sem. A 20. század véres háborúi és a szörnyűséges népirtások alapjai kétségtelenül a hamis ideológiák, a kommunista és nemzetiszocialista „eszmék” voltak. A fél évszázados hidegháború után mindenki azt remélte, hogy végre nyugalom és béke lesz világunkon. Nem így történt!

Az utóbbi negyedszázad háborúzásai egészen mást mutatnak. Ideológiák kapcsán jelenleg nincsenek viták, a nagy nemzetállamok (birodalmak), legalábbis Európában – végre – békében élnek egymás mellett, ma a harc elsősorban a „terrorizmus” ellen folyik, de háború van a muzulmán szélsőséges bandák ellen is, no és Ukrajnában, ahol állítólag az ukrán nacionalisták és a „szakadár” orosz kisebbség szembenállása fémjelzi a vérontást.

Az ukrán háborúzás inkább a harkivi és donyeci megyék altalajában rejtőző, közel hatmilliárd köbméter palagázmező ellenőrzése miatt robbant ki. Normális, logikus gondolkodás alapján ennek a két fél közötti veszekedésnek semmi oka nem kellene legyen, hacsak – és itt van a kutya elásva – nem egy harmadik vagy negyedik érdekelt fél beavatkozása okozza a viszályt. (Egy példa: ha netán a székely megyékben gazdag olajlelőhelyet találnának, okozhatna ez egy román–székely háborút? Vagy mindkét fél örülne és közösen kitermelnék, az egész ország hasznára? A baj ott kezdődne, ha az egyik fél egy nagyhatalom „támogatását” kérné.)

Modern világunkban a viszályok elsősorban anyagi jellegűek, pl. energiaforrások birtoklása, árucikkek piacainak megszerzése, nem utolsósorban az olcsó termelési területek feletti hegemónia érdekében robbannak ki. Amerika elvesztette az ázsiai térséget, most Európa felé terjeszkedne, ahol a nagy konkurenciát kétségtelenül Oroszország jelenti.

A cikkemhez írt egyik hozzászólás szerzője szerint „egy civilizált állam nem támad meg más államot, támadni ok nélkül a barbárság tetőfoka”. Ezt azzal kapcsolatban jegyzi meg, hogy én érthetetlennek találom az Egyesült Államok Oroszország elleni magatartását, hiszen egy és ugyanazon keresztény civilizációhoz tartoznak.

Nos az ok kétségtelenül materiális, a már említett gazdasági terjeszkedés akadályai miatt. Egy másik hozzászóló megjegyzi: mi van akkor, ha az egyik civilizáció „ráfolyik” a másikra, és meg akarja fojtani azt? Szerinte az iszlám, a zsidó, a kínai, indiai, pakisztáni mind a nyugati „kultúrzónában” akar élni, ilyen körülmények között pedig felmerül a kérdés, hogy mi legyen velünk. A kérdés logikus, és alátámasztja azt az állítást (lásd S. P. Huntington), miszerint a jövő konfliktusai a különböző civilizációk (kultúrák) összeegyezhetetlen értékvilágában rejlő óriási különbségek miatt alakulhatnak ki.

Hol a határvonal?

Sokak számára a civilizáció, valamint a kultúra kifejezések sem eléggé tiszták, ami nem is csoda, mert ezekre a fogalmakra még a „legfelsőbb” értelmiségi körökben sem születtek közös, mindenki által elfogadott meghatározások. Még a tisztán tudományos irodalomban sincs a két fogalom egyértelműen megmagyarázva, mindenki úgy értelmezi, ahogy azt saját tudása, neveltetése és tapasztalatai alapján megmagyarázni képes. A két fogalmat sokszor össze is zavarják. Mivel nem vagyok a témának kimondottan szakértője, nem igyekszem „elmélyülni” a kérdésben, de megkísérlek egy nagyon rövid, és nem bonyolult magyarázatot megfogalmazni.

Civilizációk már az ősrégi történelmi időkben léteztek. Az egymás mellett élő, egy nyelvet beszélő és egy hitben, vallásban élő népcsoportok közösségéből fejlődött egy szervezett, közös törvényeket tisztelő társadalom, melyet szélesebb értelemben civilizációnak neveztünk el. A legelső ilyen, jól ismert civilizáció volt a mezopotámiai, sumér civilizáció, a Tigris és az Eufrátesz folyók völgyében, a mai Irak területén. Az azóta eltelt sok ezer év alatt egymás után emelkedtek majd eltűntek óriási civilizációk.

A mi nyugati, keresztény civilizációnk kialakulása kb. a Kr. utáni 8–9. század idején kezdődhetett, míg az iszlám nagyjából egy időben a miénkkel, a Kr. utáni 7. században kezdte térhódítását. Ez a két civilizáció, talán éppen ellentétes vallási elképzelései miatt, századokon keresztül ellenségesen állt egymással szemben. Ezt történelmi tények igazolják, elhallgatni, bagatellizálni a valóságot nem érdemes és nem szabad.

Kultúra és civilizáció: hol a határvonal, mi a különbség? Itt is nagyon eltérőek a vélemények. A magyar irodalom kimagasló egyénisége, Márai Sándor a kultúra fogalmát az emberi lét legmélyebben fekvő értékeinek összességével magyarázza. Nem a betanult leckékről, könyvekről, művészetről, zenéről, hanem az eredményről, egy lassan kialakult, de nagyon erősen ható életformáról van itt szó.

Alapvető értékek elfogadása a múltban kétségtelenül a vallási, erkölcsi tanításokon keresztül jutott el az emberekhez, mindig egy bizonyos nyelven. Ezért egy kultúra alapeleme a nyelv és a vallás. Ilyen értelemben sokan úgy vélik, hogy egy adott civilizáció tulajdonképpen az adott társadalom kulturális identitása is. Az eszmevilág, a szokások, a vallási mentalitás és a specifikus művészi elképzelések együttesen jellemzőek egy társadalmon belül egy közös civilizációra.

Talán érdemes a német filozófusok tipikusan különválasztó elképzeléseit is megemlíteni. Szerintük egy tömeg civilizációja egyenlő az anyagi, technikai, tudományos eredmények összességével, a társadalom modernizálódásával, míg a kultúra az eszmények, az intellektuális eredmények, az irodalom, művészetek, és nem utolsósorban a vallási, erkölcsi értékek összességét jelenti. Bárhogy is definiáljuk, kultúra és civilizáció között szoros a kapcsolat, a kettő nehezen elválasztható. Olyasmit is olvastam, hogy a civilizáció a „felszín”, ami mindig látható, a kultúra az „alsó”, mélyben rejtőző értékek gyűjteménye.

Szemben az asszimilációval

Nagyon sokat fogunk még a témáról hallani, mert a világ mozog, ideges, ellentétek kerülnek felszínre, és – ahogy sokan fogalmaznak – a nyugati civilizációt veszély fenyegeti. Igen, ez a veszély mindig létezett, egyik civilizáció nekifeszült egy másiknak, mert úgy érezte, hogy valamit meg tud szerezni. Vagy egyszerűen mert sokan úgy érezték, hogy a másik, mellettük élő civilizáció gyengül, és át lehet venni felettük a hatalmat.

Nagyon sok civilizáció hosszú ideig fenn tud maradni, miközben politikai, ideológiai rendszerek, nemzetállamok eltűnnek, de az „alap” marad. A külső támadások gyengíthetik, de bizonyos értelemben erősíthetik is egy civilizáció megmaradását. Végső soron átalakulás következhet, de a pusztulás kezdeti szakasza is elkezdődhet.

Rajtunk a sor, nézzünk szembe a kihívásokkal, és igyekezzünk még nagyon sokáig életben maradni. Érdemes, mert a nyugati, keresztény civilizáció rengeteg örök értéket adott az egyetemes világrendnek. Legyünk barátságosak a szomszédos, más civilizációkkal, nyújtsunk segítő kezet, ha ezt kérik, de saját értékeinket ne hagyjuk elveszni, és tiltakozzunk az „asszimiláció” minden fajtája ellen. Egy kultúra, amely nem értékeli és nem védi meg saját értékeit, el fog pusztulni.

Hollai Hehs Ottó

A szerző Németországban élő publicista