Buda meghajol Pest előtt

A Magyarország fővárosát alkotó két Duna-parti település jelképesen is különbözik egymástól. Az első, a jobb oldalon elterülő település, ugye, konzervatívabb és „megállapodottabb”, jobban tiszteli a keresztény értékeket, és jobban kötődik a múlthoz. A második kozmopolita, hajlamosabb az egzisztenciális felületességre és gondtalanságra, lazább, és a változások iránti érzéke is kifinomultabb. Tulajdonképpen ez az értékmagja a nemrég lezárult magyarországi választási kampányban összecsapó két nagy politikai tábornak. Az első, a Fidesz köré szerveződő tábor a múlt, különösen a kommunista múlt újravizsgálatát kéri. A szocialisták ellenben, mint akik érzik, hogy vaj van a fejükön, nem akarnak leragadni az időnek ennél a „csonkjánál”, és a jövő fontosságát hangsúlyozzák. Az utóbbiak választási győzelme elsősorban azt jelzi, hogy nőtt ama fiatal generáció szavazatainak száma, amelyet a múltnál jobban foglalkoztat egy kevésbé konfliktusos jövő, egy olyan Magyarország, amelyben az eddiginél nagyobb az egyetértés.
Vasárnap este, akárcsak az első választási forduló után, a sajtótájékoztatón egy fáradt, sápadt, sőt fásult Orbán Viktort láthattunk. A Duna másik partján, a szocialistáknál pedig egy diadalmas Gyurcsány Ferencet, akinek érzelmes beszéde majdhogynem „fideszesen”, a magyar himnusz eléneklésével zárult. Így tehát, ha nem is győzte le a szocialistákat, a Fidesznek sikerült befolyásolnia ellenfelét: kissé jobbra húzta, legalábbis a diskurzus szintjén. A vasárnapi választások azonban más változásokat is előidéznek majd a budapesti politikai színtéren.
Elsősorban a posztkommunista Magyarország történetében először fordul elő, hogy a korábbi hatalom továbbra is kormányon marad. Aztán eltűnt egy mítosz: Orbán Viktor. A Fidesz fiatal vezetőjén az öregedés jelei mutatkoznak: a kopás, a mérsékelt lelkesedés, a nehézkes humor, a neheztelés. Látható, hogy egyre inkább betagolódik a rendszerbe, pénzügyi szempontból is. Mintha eltűntek volna azok a tulajdonságai, amelyek karizmatikus, a magyarországi demokratikus jobboldalt maga köré szervezni képes vezetőnek mutatták. És velük együtt letűnt az általa oly sok éve vezetett párt romantikus korszaka is. Semmi nem maradt a korábban sugárzott energiából és reménységből, a szavaiban és mozdulataiban néhány évvel korábban még észrevehető politikai szexepilből.
Orbán Viktornak és csapatának újra ki kell találnia politikai jövőjét. És talán meg kell barátkoznia azzal, hogy a Fideszt ne pártként, hanem közösségként határozza meg.
(Cotidianul, április 25.
Fordította Fall Sándor) Marius Cosmeanu