Beszámíthatatlan, nem is józanul

Mert verseskönyvről lenne szó, a Nagy Verskertben gyűjtött csokorról, antológiáról, méghozzá olyanról, amit befogadni könnyű, ám mégiscsak nehéz az elfogadása, ott a lírai lebegés benne, de e költői léghajón mégis túl sok a homokzsák, ami földközelben tartja a szövegeket
Jónás Tamás Kiszámítható józanság című kötetéről lenne szó. Az első értelmezői gesztus minden bizonnyal az lehetne, hogy Jónás Tamás kiszámíthatóan és józanul ír verset, ne adj’ Isten a kiszámíthatóságról és a józanságról ír tanmeseszerű költeményeket, igen, erről is szó lehetne, de nincs. Miként a nemes és tömör fülszövegből is megtudhatja a fáradságos örömök elé néző olvasó, a kötet „szerelem”-, „halál”- és „anyaverseket” tartalmaz. A szükségszerűen nyájas olvasó itt már meg is torpanhatna, mert a nagy szövegközi háló jelenhetne meg előtte, rajta J. A. nagyon fájdalmas és inkább mamás, mint papás verseinek villódzó, önmarcangoló, de mégis 36 Celsius-fokos lázban égő betűivel.
Szülők, szerelem, szörnyűségek, fájdalom, fátum, csupa lírai téma, csupa szívbe markoló szó, rengeteg rémség, belső borzalmak – és még folytathatnám az alliterációk hosszú sorát, természetesen csak akkor, ha a fülszöveg szoros olvasata mentén indulnék el. De nem teszem, sőt – szembeszállok a szerzővel és elhatározom: e kötet nem kiszámítható, és nem is józan. Ez az az alapvetés, melyből kiindulván többé-kevésbé biztos léptekkel, és néhány kisebb kitérővel elindulok jelen írás kitűzött célja felé, mely nem más, mint a kötetről és a szerzőről alkotott véleménynyilvánítás.
Borbély Szilárdnak jelent meg a közelmúltban hasonló tematikus térben mozgó kötete, azzal a jelentős különbséggel, hogy Borbély Szilárd a „túli” felé tekintő gyászra helyezi a hangsúlyt, míg Jónás Tamás jelen kötetében az ittlét világába betörő fájdalomról van szó elsősorban.
Ha nagyon sokáig nézzük e szövegeket, akkor úgy tűnik, hogy Jónás Tamás is „újérzékeny” költő, azaz vad őszinteséggel feltárja önmaga és az olvasó előtt lelkének legmélyebb bugyrát, mint teszi ezt bizonyos szövegeiben például Tóth Krisztina, ám a szövegekben érződik Kemény István és Térey János hatása – előbbi, mint a távolságtartást elsősorban tartalmi, utóbbi, mint ezt elsősorban formai eszközökkel elérő szerzőé. Egyszóval az idén harmadik kötetéhez ért Jónás Tamás költészete számtalan szállal kötődik a manapság már egyre inkább középnemzedékként számon tartott szerzőkhöz. Kemény több szöveghelyen is leírja, hogy „nagy fekete firka készül”, néhány évvel később Jónás ezt ekként írja újra: „jön a semmi mindenenni”; máskor Kosztolányi szól vissza, ahogy Jónás lemeztelenít, de durvábban, a testet is levetve a Nem zörrenti a zárat című textusban, míg a Gyümölcs-szonett ugyancsak Kosztolányi Õszi reggeli című versére hajaz.
A nyájas olvasó tehát megállapíthatja, hogy kedves szerzőnk nem csupán írni, de olvasni is megtanult, és javára írandó, hogy jó szerzőket olvasott szabadidejében. Nyugatosokat szép számmal, aztán József Attilát, Petri Györgyöt, Weöres Sándort (lásd a Mondóka című versét), s azt is megtanulta, hogy manapság az a költő, aki túl azon, hogy ismeri a formát – egy részét legalábbis –, még a formán túli kiszámítható és józan formátlanság világába is átkacsint, csupa kisbetűkkel írja a címet, mint valami neoavantbárd, de persze csak a cím ilyen, mert odabenn a szövegben már olvasóba maró morák sorjáznak vészterhesen.
Ha a fentiekből mind ez idáig nem derült ki, szerzőnk formai és tartalmi szempontból is változatos, sajátos belső ritmus szerint szerveződő kötettel lépett a díszes olvasóközönség elé. És elhatározta, hogy óvatos lesz, kiszámítható és józan.
De nem sikerül neki, hiába kísérletezik holmi tárgyias és távolságtartó maszkokkal, hiába, hogy úgy beszél, mintha csak J. A. maszkjában. Az olvasó mint bátor és kegyetlen harcos, áttörve a lírikus védelmi vonalain – elméjének fenséges fényével, mint egy bányászlámpával, rávilágít arra, hogy a szerző, egészen konkrétan Jónás Tamás, igenis kiszámíthatatlan, mer’ azt se tudja, hogy melyik formához legyen hű, ezért folyton váltogatja őket. Csupán a józanság az, ami mégis igaz, mert Jónás Tamás józanul mérlegelve mindenből ad, formás és formátlan, vad és szelíd váltogatja egymást kötetében, melyben mégis azok a legjobb versek, ahol a hagyomány és a saját élmény összeér, amit jobb híján, és kissé régiesen form’ és tartalo’ egységének szoktak nevezni a régimódiak.
Ilyen szöveg A megkínzottak balladája, amely egyetlen szövegként is sikeresen jeleníti meg a személyes élményeket, családi és egyéb legendákat ötvöző kötetegészt, utolsó versszaka pedig a többi ars poetica-szerű szöveget helyezi új megvilágításba: „A sültbolond is megtanulja:/ kínozni bűn, de kínlódni nagyobb./ Az elsőből csak elsőbb lehet újra,/ s az élőből élőbb élőhalott./ Lásd herceg, aki e sorokat írta,/ nem bír örömódát írni, holott/ szemében minden panasz olcsó firka./ Kínozták őt is, ő is átkozott.”
(Jónás Tamás: Kiszámítható józanság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2006.) Karácsonyi Zsolt