Befejezetlen Bretter-monográfia

E néhány illedelmes közhelyen túl azonban aligha tud ennél többet mondani Bretterről és munkásságáról, holott talán több figyelmet érdemelne eredeti gondolkodásmódja miatt, amely a múlt század második felében élt erdélyi alkotók legjelesebbjei közé emeli őt.

A kötetről – Egyed Péter eredeti szándékaihoz képest – kissé gonoszkodva azt is mondhatnám, hogy lényegében egy befejezetlen monográfiát tarthat a kezében az olvasó egy tragikus körülmények folytán torzóban maradt életműről (Bretter György 1932-ben született és 1975-ben, mindössze 45 évesen, alkotói munkássága csúcsán távozott el). Azonban jelen helyzet éppen arra szolgáltat jó példát, hogy hogyan lesz a kevesebből több. A monográfia végére mindezidáig kétségkívül nem sikerült pontot tenni. Ellenben a kortársakkal való közös rekonstrukció lehetőségét megragadni elevenebb, megkapóbb vállalkozás, különösen akkor, ha a különböző munkamódok és intenciók nyomán keletkező anyagok ahhoz járulhatnak hozzá – mint jelen esetben –, hogy a szerzőt ne eszmetörténeti relikviaként kezelje az utókor, akinek néhány szlogenszerű gondolatát unos-untalan idézgetik, leróva előtte és a hazai értelmiség előtt néhány obligát(nak vélt) intellektuális tiszteletkört. Ilyen megközelítésben  hajlok arra, hogy ezt a kötetet a Bretter-feledéssel, vagy egyáltalán az erdélyi kultúrára jellemző „pótláskényszer” miatt szükségszerűen bekövetkező feledéssel (ezt nevezte Bretter az eszméletvesztés paradoxonának) szemben vívott szellemi küzdelem termékének tekintsem, amelynek célja egy komplex Bretter-kép megrajzolása, különösen kevésbé ismert, tulajdonképpeni filozófiai munkáira való tekintettel.

A monografikus részekben Egyed éppen a bretteri filozófiai gondolkodás rekonstrukciójára, annak mélységében való megér(te)tésére törekszik, eljátszva a továbbgondolás lehetőségével-követelményével. „Hajlunk arra, figyelembe véve a stiláris eredetiségét, fordulatosságát, elevenségét, hogy e gondolatforma be van zárva a csillogóan egyedi szubjektivitásba – végképp.”

Briliáns esszéi aligha , nyelvfilozófiai rendszere azonban rekonstruálható, sőt mi több, ezt tekinti az utókor feladatának a szerző. E cél eléréséhez hathatósan hozzájárul Angi István, az egykori jó barát, Bretter doktori disszertációjának magyarra fordításával.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy egy ilyen kaliberű elme miként találta meg helyét a hatvanas-hetvenes években, milyen volt a rendszerhez való viszonya? Nyílt titok, hogy meggyőződéses marxistaként lépett a pályára. Gondolkodói következetessége azonban óhatatlanul elméleti alapállásának megváltozásához vezetett: belátva a marxi társadalomfilozófia önfelszámoló voltát, a hetvenes évek közepétől kezdődően ideológiakritikusként definiálja magát. Kései írásait az alternatívák logikájára épülő nyelv és történelemszemlélete határozza meg, gondolkodói erőfeszítéseit pedig arra irányozta, hogy feltárja az ideologikus mondat szerkezetét.

Bretter  magatartása talányos: marxistaként gondolkodó, gondolkodóként pedig csak addig marxista, ameddig ez lehetséges (vagy szükséges?). Feltehetően ez az általam is megfogalmazott – nem rosszindulatú, ámde motoszkáló – gyanú okozza a Bretter-jelenség mindmáig redukálhatatlan többértelműségét. Hogy e kérdés, más potenciálisan megfogalmazható kérdések vonatkozásában mennyi jelentőséggel bír, azt döntse el az olvasó. Nagy segítségére lesznek ebben a kortársak – egykori barátok, kollégák – visszaemlékezései is, melyek tükrében Bretter György különféle hiposztázisaiban elevenedik meg. Az ‘50-es, ‘70-es évek Kolozsvárjának előterében látjuk az újságírót, a filozófus-oktatót, aki a szellemi kibontakozás korlátozott lehetőségei közepette is sikeresen sáfárkodik a rábízott talentumokkal.

Hogy mi halott és mi élő Bretter gondolkodásából, kívánom, hogy ki-ki maga dönthesse el. E recenzió pusztán arra hivatott, hogy egy olyan könyv kézbevételét szorgalmazza, amely a maga során nem véti el a feladatát: kétségkívül elvezet a bretteri munkákhoz.

Ferencz Enikő

Bretter György filozófiája. Értelmezések, dokumentumok, visszaemlékezések. Szerkesztette: Egyed Péter. Pro Philosophia, Kolozsvár, 2007.