Balázs Jolán és a román kommunista hatalom

1936. december 12-én született Temesváron. Apja Balázs Frigyes mérnök volt, aki a hadifogságból Budapestre tért vissza. 1955-ben arról volt szó, hogy Jolán kitelepedik Magyarországra, de megugrotta élete első világcsúcsát és ez után rábeszélték az itthon maradásra. Első világcsúcsát még megdöntötte az angol Thelma Hopkins, aki az 1956-os olimpián is legyőzte Jolit. Jellemző az akkori állapotokra, hogy a 20 éves favorit edzőjét, későbbi férjét, Sőtér Jánost nem engedték ki Ausztráliába, attól tartva, hogy kint maradnak. Ha edzője ott lehetett volna, ki tudja, hogy végződik a küzdelem...

Miután 1959-ben – egyetlen magyarként – magam is sikeresen felvételiztem a Bukaresti Egyetem jogi karára, arra gondoltam, hogy abban az idegen világban legalább az edzőm legyen magyar. Sőtér János addig csak ugrókkal foglalkozott, de elvállalt engem is, és megoldotta a számára szokatlan feladatot. Annak ellenére, hogy világcsúcsa után csak Balaşként szerepel a román sajtóban, a hatvanas évek elején megmutatta a személyi igazolványát: „látod, itt Balázsként vagyok beírva\".

Amikor a kilencvenes években a Magyarok Világszövetsége megszervezte a külhoni magyar élsportolók világtalálkozóját, Balázs Jolán – aki akkor a Román Atlétikai Szövetség elnöke volt – részt vett a budapesti találkozón. Ekkor panaszolta el, hogyan is halt meg férje-edzője, Sőtér János, aki mint a katonai sportklub, a Steaua edzője a román hadsereg őrnagya volt. Ilie Ceauşescu hadügyminiszter-helyettes, a diktátor fivére előtt vigyázzban kellet állnia, és megalázó sértegetéseket végighallgatnia arról, hogy milyen hozzá nem értő stb. ő, aki három olimpiai aranyérmet szerzett tanítványaival Romániának. Miután hazament, agyvérzést kapott és meghalt.
Joli életének is az atlétika adta meg az értelmét, óriási önfegyelemmel és akaraterővel készült az edzéseken, zokszó nélkül teljesítette a kirótt edzésmennyiséget.

Utolsó ellőtti világcsúcsát 1961-ben, Budapesten, a Népstadionban ugrotta. Egy hétre rá Szófiában versenyeztünk, a román–bolgár atlétikai viadalon. Mivel még nem fizették ki a világcsúcsért járó 5 ezer lejes prémiumot, amikor Joli nekiindult az 1,91 centiméteres világcsúcskísérletnek, valaki megjegyezte, nehogy úgy járjon, hogy két világcsúcsért csak egy prémiumot fizetnek ki. Jolit persze az újabb világcsúcs elérésének vágya hajtotta és jellegzetes, akkor már idejétmúlt ollózó technikájával felállította azt a világcsúcsot, amelyet a sokkal hatékonyabb új technikákat alkalmazók csak tíz évvel később tudtak megdönteni.

Mivel Joli és edző férje pályafutása a Steauához kötődik, nem tudom elkerülni, hogy ne idézzem fel azt, miként lett belőlem is steauás atléta, olyannyira jellemző a román politikai, jogkicselező találékonyságra. Mint egyetemista 100 és 200 méteres síkfutásban a bukaresti Ştiinţa színeiben versenyeztem, nekik nyertem a Balkán- és román bajnoki címeket. Magához kéretett a Steaua sportklub parancsnoka, Pandele ezredes és közölte: az nem járja, hogy én a Steaua edzőjével, a Steaua létesítményeit és felszerelését használva a Ştiinţának nyerem a bajnoki címeket.

Azt válaszoltam, hogy nem akarok lemondani a nappali tagozatos joghallgatóságomról. Mire az ezredes: semmi gond, írjon két kérvényt, amelyet Leontin Sălăjan (sokak szerint eredeti nevén Szilágyi Levente) hadügyminiszter egyszerre fog jóváhagyni. Az elsőben az szerepeljen: noha nappali tagozatos joghallgató, kéri, hogy rukkoltassák be, a másodikban pedig sorkatonaként kéri, hogy engedélyezzék, nappali tagozaton folytathassa jogi tanulmányait. A kettős jóváhagyás megtörtént, két hónappal később már a hadsereg tizedeseként vehettem fel a zsoldot. Joli meg is jegyezte: látod, ilyenekben mennyivel ügyesebbek a románok...

Kedves Joli, nyugodj békében!

Kincses Előd, az egykori sporttárs

A szerző marosvásárhelyi ügyvéd