Babeº és Bolyai – 1959 (2.)

Az ülés résztvevői: Vaida Vasile, a Román Munkáspárt (RMP) kolozsvári regionális bizottságának első titkára, Daicoviciu Constantin, a Victor Babeº Egyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Roºca Alexandru, a V. Babeº Egyetem rektorhelyettese, Csendes Zoltán, a Bolyai Egyetem rektorhelyettese, Demeter János, a Bolyai Egyetem tanára, Meleg Ferenc, az egyetemi központ pártbizottságának helyettes titkára, Topan Vasile, a Babeº és Bolyai Egyetemek pártbizottságának titkára, Dancsuly András, a regionális pártbizottság tudományos és művelődési osztályának vezetője, Cheresteºiu Victor, a V. Babeº Egyetem tanára, Petrovici Emil, a V. Babeº Egyetem tanára, Popovici Tiberiu, a V. Babeº Egyetem tanára, Péterfi István, a Bolyai Egyetem tanára; Marincaº Valeria, a V. Babeº Egyetem tanára, Nagy Lajos, a Bolyai Egyetem előadó tanára.
Takács Lajos elvtárs: (...) Felmérést készítettem az egyetemen, hogy kiderüljön, mennyire tudnak románul az első-, másod- és harmadéves hallgatók, akiknek oktatják a román nyelvet, és megállapítottam, hogy a jelenlegi diákjainknak több mint a fele nagyon rosszul tud románul. Vegyük figyelembe a mostani helyzetet: a magyar gyerekek nem ismerik jól a román nyelvet, számukra nagyon nehéz lenne románul folytatni tanulmányaikat.
Ezért véleményem szerint az egyetemnek két nyelven kell működnie. Annak eredményeként, hogy együtt leszünk, javulni fog a román nyelvtudás szintje. Egy ilyen intézmény keretében elegendő megoldást találunk majd arra, hogy bizonyos diszciplínákat csak románul oktassunk, azonban a képzés alapjait magyarul kell biztosítani, és ez a jogi képzésre is érvényes. (...)
A párt éppen azért foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy erősítse a proletár internacionalizmus szellemét, így is el lehet érni, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok megtanuljanak románul. Ki kell irtanunk az ifjúság felfogásából a sovinizmus szellemét. Ámde nem hiszem, hogy sikerrel járunk, ha ezt (a román nyelven tanulást) szabjuk feladatként.
Daicoviciu Constantin elvtárs: Minket arra kértek, hogy fejtsük ki véleményünket. Nem akarok vitába keveredni, de lenne egyetlen kérdésem. Egyetlen tanszék lesz, tehát akkor hogyan fog működni: egy tanszék, és a képzés két nyelven folyik majd?
El kell mondanom, én arra utaltam, hogy nem az egyetemen, hanem az elemi iskolában lehetett volna megtanulni románul. Azt is meg kell jegyeznem, az itteni kollektíva számára, én nem készültem dokumentált előadással, hogy marxista-leninista vonalon érveljek álláspontom mellett. Persze érvelek, ha szükség lesz rá, most azonban nem ez volt a szándékom, mivel a véleménynyilvánításra vonatkozó meghívásra válaszoltam.
Még egy megjegyzésem lenne: nem érthetek egyet Takács elvtárssal, aki azt mondta, hogy a tudományokat csak anyanyelven lehet elsajátítani. Úgy tűnik, ő most sem hiszi, hogy a magyar ifjúság valaha is eljut oda, hogy a nyelv többé nem jelent problémát. Bizalmatlanságnak tartom ezt részéről, mivel a magyar fiatalok igenis képesek lesznek román nyelven tanulni az egyetemen.
Petrovici Emil elvtárs, akadémikus: Lenne egy javaslatom az oktatási nyelv kérdése kapcsán: előbb gondoljuk át, mik a céljai a felsőoktatásnak. Egyetemünknek két célkitűzése van: elsősorban tudományos kutatókat képezni, másodsorban oktatókat, magasan képzett egyetemi tanárokat és középiskolai tanárokat felkészíteni.
Ami a tudományos felsőoktatást illeti, Daicoviciu elvtársnak talán igaza van, azaz ennek kapcsán nem merül fel az anyanyelvű oktatás kérdése. Amikor ezt felvetjük, arra az első lépésre gondolunk, amelyet a gyerek tesz az oktatásban. Ámde magasabb tudományos szinten a nyelvi kérdés kevésbé számít. Ne feledjük, hogy a felsőoktatás korábban valamilyen idegen nyelven, például latinul folyt. Tehát a felsőoktatás elsődleges feladata az, hogy tudósokat képezzen, itt pedig nem merül fel a képzés nyelvének kérdése. Az egyetemünkön folyó képzés kapcsán, ha a tudományos szintet tartjuk szem előtt, fel sem vethető ez a kérdés; az oktatásnak románul kell folynia, hiszen a román a hazai tudományos kutatók nyelve. Ennélfogva azt javasolom, hogy magas tudományos szinten egyetlen tannyelven működjön a képzés. És ne hozzuk fel minduntalan az anyanyelv kérdését, ami az elemi oktatásra emlékeztet bennünket. (...)
Térjünk át most az egyetem második feladatára, a középiskolai tanárok képzésére. Nyilván, azok a tanárok, akik a román középiskolákban tanítanak majd, ismerik a terminológiát, és taníthatnak a középfokú oktatásban. Itt figyelnünk kell azokra a tanárjelöltekre, akik a magyar tannyelvű középiskolákban dolgoznak majd. Számukra pedagógiai és különböző szaktanfolyamokat kell biztosítani. Úgy kell megoldani, hogy e tanfolyamok elvégzése nélkül a tanárok ne dolgozhassanak a középiskolai oktatásban. Ezeket a kurzusokat könnyen meg lehet szervezni, és nem kell minden tanszéken beindítani. Azt hiszem, a románul rosszul tudó diákok hamar megbarátkoznak majd a román terminológiával, hogy ugyanúgy vizsgázhassanak románul, mint magyarul. A tanárok minden bizonynyal tekintettel lesznek a vizsgákon arra, hogy a magyar diákok nem tudják hibátlanul kifejezni magukat. (...)
Az én javaslatom tehát az, hogy a tudományos oktatás nem két, hanem egyetlen nyelven folyjon, ez pedig csak a román lehet. Ami pedig a középiskolai pedagógiai-didaktikai kérdést illeti, be kell vezetnünk a magyar nyelvet, de nem minden tanszéken.
Daicoviciu Constantin elvtárs: Én így képzeltem el, hogy a pedagógiai gyakorlat keretében bizonyos kurzusokat magyar nyelven biztosítsunk.
Vaida Vasile elvtárs: Egyetértek Petrovici elvtárssal, hogy magas szintű tudományos képzést biztosítunk, és hogy meg kell találnunk a módját, hogy ne korlátozzuk az együtt élő nemzetiségek hozzáférését a felsőoktatáshoz, ezt a vezérelvet kell követnünk. Nem érthetünk egyet azzal, ahogyan Takács elvtárs felvetette a problémákat. Nem a tannyelv a kiindulópont, hanem az, hogy ma minden fiatal számára egyenlő feltételek teremtődtek. Véleményem szerint a valóságot kell figyelembe vennünk, és hibát követnénk el, ha kezdettől fogva úgy vetnénk fel a kérdést, ahogy Takács elvtárs, azaz hogy az egyetemen két nyelven folyjon az oktatás.
Demeter János elvtárs: Itt meg kell említenem Lenin egyik ajánlását, aki a nemzetiségi kérdésről szóló egyik beszélgetés során azt javasolta, hogy a nemzeti kisebbségek mindig a nacionalizmus elleni harcra, a társadalomhoz való közeledésre és a többség nyelvének elsajátítására fektessék a hangsúlyt. A többségi lakossághoz tartozó elvtársaknak pedig azt ajánlja, hogy jobban figyeljenek a nemzetiségek jogaira. Azt hiszem, nagyon jól megértenénk egymást, ha mi kissé módosítanánk a szerepen, és a román nyelv jobb elsajátításáért harcolnánk, Daicoviciu elvtárs nagyobb figyelmet szentelne a kérdés másik oldalának. Ha a minisztérium feladatul adja, hogy szervezzünk meg egy kart annak érdekében, hogy a fiataloknak a jövőben ne legyenek gondjaik a román nyelv hiányos ismerete miatt, akkor ez hadd történjen szeretettel és figyelmesen, vagyis a figyelmetlenségek elkerülésével, és akkor mindezen nagyobb lelkesedéssel lehetne dolgozni. Az egyetem létrehozásának, illetve az oktatás nyelvének problémája nem csupán szigorúan gyakorlati kérdés, vagyis a felvetés nem egyszerűsíthető tulajdonképpeni nyelvi kérdéssé, mivel ez politikai probléma is, és figyelmesen át kell gondolni. Mi csupán egyetemi tanárok vagyunk, de soha ne feledjük, hogy minden tettünknek következményei vannak a lakosság egészére nézve, az emberek ebből a szempontból ítélik meg a tényeket. Lenin azt is mondta, hogy az emberek közti politikai egység erősítése hatékonyabb, ha az elvtársak közelednek egymáshoz.
Vaida elvtárs: Azt hiszem, mi itt felelősségteljes munkával megbízott aktivisták vagyunk, és nincs helye érzékenységnek.
Demeter elvtárs: Nem magunkra utaltam, de azt a szempontot is figyelembe kell vennünk, hogy a román nyelv az ország lakói közötti kapcsolattartás fő nyelve. A nemzeti kisebbségek csak akkor hasznosak, ha tökéletesen megtanulják ezt a nyelvet, nekünk pedig biztosítanunk kell ennek feltételeit.
Úgy gondolom, hogy ez a probléma ellentétes a saját anyanyelvét és kultúráját elsajátítani kívánó kisebbségi állampolgárok akaratával és jogaival. Különösen akkor, ha nem létezett volna egy egyetem, vagyis a szocialista kultúra nem jutott volna el erre a fejlettségi szintre magyar nyelven is. Mivel magyar nyelven is létezik szocialista kultúra, mi a teljes lakosságra is utaltunk, amikor felmerül ennek az iskolának a felszámolása. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a magyar nép tudatában van annak, hogy saját nyelvű szocialista kultúrával rendelkezik, és ragaszkodik is ehhez. Ennek a kultúrának a felszámolása nemkívánatos következményekkel járna, mivel semmiféle ellentmondást nem látok a románnyelv-tudás tökéletesítése, illetve a magyarul tanulás között. Ezen túlmenően persze más problémák is vannak, amelyekről itt is említés történt, amelyek nem fő problémák ugyan, de beszélnünk kell róluk. Például nehézségeink lennének a beiskolázással, ha az egyetemen csak román nyelven lehetne tanulni. Ha a felvételi vizsgák románul zajlanak majd, a magyar fiatalok nem érnek el olyan eredményeket, mint azok, akik tudnak románul.
Biztosítani kell, hogy a magyar lakosságnak saját szakképesített káderei legyenek. Ne feledjük, hogy ezeknek a kádereknek közvetítő szerepük van a kultúra és a lakosság között. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a lakosságnak legyenek értelmiségi káderei, akik ismerik a magyar nyelvet. Például a mostani román gyerekek már nem tudnak magyarul, és később, amikor tanárokká válnak, nem tudják közvetíteni a kultúrát a magyar lakosságnak is, mivel nem tudnak magyarul. Ezért mondom, hogy a magyar lakosságnak is legyenek oktatói, akik ezt a kapcsolatot tartják. Én látom a probléma megoldását, de ne feledkezzünk meg a politikai vonatkozásról, ne alapozzunk csupán a nyelvi kérdésre.
Vaida elvtárs: Egyetértek azzal, hogy a diákokat minden szempontból fel kell készíteni, hogy hasznára legyenek a társadalomnak.
Fordította: F. S.
Befejező része a jövő heti Szempontban
Forrás: Állami Levéltár Kolozsvár, az RKP Kolozs Tartományi Bizottsága, 13. fond, 55/1959-es iratcsomó, 29–74. lap. Közli: Lucian Nastasã coord.: Minoritãþi etnoculturale. Mãrturii documentare. Maghiarii din România (1956–1968), Cluj 2003, 448–460. p.