Az „etnikum” terminus történelmi és kulturális variációi

Ethnosz a görögöknél és a középkorban
Vagy ahogyan Arisztotelész fogalmaz: a polisz azon emberek közössége, akiket a közös politikai célok és törvények tartanak össze, az ethnosz a cél és törvény nélkül együtt élők valamiféle halmaza. Tehát eredetileg nem alapvető kulturális differenciációt leíró fogalomként, hanem a társadalomszervezés egyfajta fokmérőjeként, feltehetőleg pejoratív mellékzöngével használták.
A hellenisztikus kor folyamán az ethnosz fogalma módosul, átértelmeződik, és egyfajta átfogóbb társadalmi és politikai egységet jelent, amely magában foglalja mind a polisz, mind a háttérország társadalmának a népességét. Az ethnosz tehát közelít mai jelentésköréhez, hisz egy földrajzilag behatárolható, funkcionális kapcsolatokat fenntartó, laza érdekegységben levő, bizonyos mértékig közös identitást felvállaló közösséget jelöl.
A középkorban az etnikum terminus különböző változatait az egyház használta (és a pogány szinonimájaként működött) nagy általánosságban azon népességek megnevezésére, amelyek nem a zsidó-keresztény vallások valamelyikét gyakorolták.

„Nyelvi fajok”, a fogalom keresése
A modern szóhasználatba a mostanihoz közel álló jelentéssel a 19. század végén (20. század legelején) került be, mindenekelőtt azért, mert a kulturális különbségek rendszerezésére addig használt fogalmak számos okból inadekvátnak minősültek. A nép fogalmának túlságosan homályos, meghatározatlan jelentése volt, a törzs pejoratív mellékzöngével bírt, a nemzet és nemzetiség fogalmai pedig már egy nemzeti projektum kapcsán, politikailag mozgósított közösségekre vonatkoztak, holott nem minden kulturálisan differenciált közösségre volt jellemző a politikai mozgósítás. Ernst Renan francia gondolkodónak a 1860–1890 között lejegyzett fejtegetései jól rávilágítanak arra a fogalmi keresési folyamatra, amely a tizenkilencedik század végét jellemezte, és amely végül az etnikum fogalom fokozatos elfogadását eredményezte. Az európai népek sajátosságainak a leírására nem találta megfelelőnek a biológiai faj fogalmát, de a nemzet fogalmát sem. Az előbbit teljesen alkalmatlannak minősítette, hiszen a biológiai faj szempontjából Európa nagyon kevert, és egyértelműen a biológiai típusok keveredése felé haladt. Renan a nemzet fogalmát kulturálisan irrelevánsnak tartotta. A kulturális sajátosságok által elhatárolt népességeket tekinti a társadalomtudományok és a politikum számára relevánsnak tekinthető elementáris társadalmi egységnek. Ezeket az egységeket el is nevezi egy – ma furcsán hangzó – terminológiával: nyelvi fajoknak.

Az etnicitás mint tradíció és kulturális identitás
Az etnikumot mai értelmében először francia nyelvterületen használták: alkalmazása Georges Vacher de Lapouge nevéhez fűződik, aki 1896-ban megjelent könyvében a biológiai eredet (faj), a kulturális hagyomány (etnikum), illetve a történelmi tapasztalat (nemzet) által összekapcsolt emberi közösséget említ. A terminus angol nyelvterületen történő elterjedését Michael Banton valamivel későbbre, a huszadik század harmincas éveire teszi. Az amerikai térségben az etnicitás meghatározó (a korral, nemmel és az osztályhelyzettel azonos értékűnek tartott) társadalmi változóként a huszadik század negyvenes éveire helyettesíti be nagyrészt a faj kategóriát, és ezt a terminológiai váltást W. Lloyd Warner nevével kapcsolják össze.
Habár az etnikum terminus a szociológia szótárában már a 20. század elején megjelenik, az ötvenes–hatvanas évekig nem jut jelentősebb szerephez, mivel (és ez mindenekelőtt Európára vonatkozik) az etnicitást nem tekintették a társadalmi rendszer meghatározó jellemzőjének. Az antropológiában az etnikum terminus még ennél is később nyert teljes polgárjogot, miután (valamikor a huszadik század hatvanas éveiben) helyettesítette a kulturális különbségek leírására addig használatos kategóriákat és osztályozási rendszereket, mint a törzs, kultúra és a társadalom.
Jelenleg az etnikum, etnicitás használatának két egymástól jól elkülönülő terminológiai köre azonosítható be: az etnicitás mint tradíció és az etnicitás mint alapvető kulturális identitás. Az első jelentéstartalom az etnicitást a tradicionális-modern skálán értelmezi. A modern társadalmak viszonylag homogén kulturális kontextusában az etnicitás olyan kulturális megnyilvánulásnak minősül, amely valamilyen látható (és nemegyszer látványos) formában kapcsolódik egy tradicionális múlthoz. Így az etnikum alatt valamilyen tradicionálisnak minősülő közösséget értenek, és mindenekelőtt a származási kultúrájuk egy részét megtartó bevándorló kisebbségek csoportjaira alkalmazzák. Ugyanehhez a jelentéskörhöz kapcsolható az etnicitás, pontosabban az ethno, ethnic (ethno-pop, ethno-textil, ethnic-food, ethnic-arts, stb.) előtag használata, amely a tradicionális népi kultúrának valamilyen új környezetbe való áthozatalára és érvényesülésére utal.
Ebben a jelentéskörben az etnikai (illetve az ebbe a szócsaládba tartozó kifejezés) egzotikus, tradicionális vagy a domináns kulturális mintázatoktól eltérő megnyilvánulást, és az ilyen megnyilvánulások révén felismerhető kisebbségi csoportokat, élethelyzeteket jelöl. Tehát a modern kultúrának a népi kultúrától elszakadt megnyilvánulási formái (illetve az erre alapozó különböző identitások) ebben az értelemben non-etnikusnak tekinthetőek (Eriksen, 2004).
Egy másik értelmezés szerint az etnicitás az egyének kulturális énjének és közösségi mivoltának a legmélyebb és legmeghatározóbb vonzata. E megközelítés szerint (függetlenül attól, hogy milyen etnicitásmeghatározást fogadunk el) minden ember valamilyen etnikai csoport tagja.

Az etnikum kifejezés a román nyelvterületen
Az etnikum terminus román nyelvterületen való használatát illetően megemlítendő C. Rădulescu Motru 1942-ben kiadott könyve, amelynek címe Etnicul românesc. Comunitate de origine, limbă şi destin. A terminus első használata korábbi, hisz már az 1938-as alkotmány szövegében, illetve az ugyanabban az évben kiadott nagy román enciklopédia első kötetének társadalomtudományos jellegű szakcikkeiben is használják, ám nem elég differenciáltan: faj, nemzetség (neam) vagy a néplélek egyfajta szinonimájaként. Mindenképpen Rădulescu Motru fent említett könyve az, amely román nyelvterületen legelőször vállalkozik a fogalom tartalmának tisztázására. Hogy az etnikum fogalma ilyen ideológiai és politikai társításban jelent meg, annak feltehetőleg az volt az oka, hogy az etnikum terminus használata a kommunizmus időszakában háttérbe szorult. A kulturális pluralizmus leírása pedig a (szovjet ideológiai hatásra átvett) nemzetiség fogalomrendszerében történt, ezáltal hangsúlyozva ki a kulturális különbségeknek tulajdonított politikai jelentőséget.  Valamikor a hetvenes évek végén történt kísérlet arra, hogy az etnikum terminust a raszszista rárakódásoktól megtisztítva ismét a társadalomtudományos diskurzus előterébe hozzák. 1990-et követően az etnikum terminust egy ideig (a politikai, közigazgatási és a tudományos mezőnyben egyaránt) a nemzetiség, nemzeti kisebbség terminussal párhuzamosan használták, majd fokozatosan, először a tudományos, majd a politikai és közigazgatási nyelvezetben az etnikum terminus került előtérbe. Ebben az időszakban gyakori még a nemzetiség, nemzeti kisebbség terminus használata is.

Beszédmódok
a rendszerváltás után
A politikai és közigazgatási beszédmódot illetően érdekes a különböző retorikák felvillantásszerű elemzése. 1990 legelején az átmeneti kormányzat Nemzetiségügyi Minisztérium létrehozását helyezi kilátásba. 1993 áprilisában Románia kormánya mellett létrejön egy konzultatív testület, amelynek neve Nemzeti Kisebbségekért Tanács (Consiliul pentru Minorităţi Naţionale). 1997 elején hozzák létre a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatalt (Departamentul pentru Protecţia Minorităţilor Naţionale), majd ez átalakul az Interetnikus Kapcsolatok Hivatalává (Departamentul pentru Relaţii Interetnice).
Tény, hogy az etnicitás fogalma eléggé széles körű közéleti, politikai és tudományos jelentéstartalommal bír, és nemegyszer zavaró módon más terminusokra tevődik, illetve ezekkel problémamentesen helyettesíthető. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindezen kesze-kuszaságok ellenére a jelenkori társadalmak kulturális pluralizmusának a leírásában az etnikum terminus használata megkerülhetetlenné vált, mi több az etnicitás, etnikai csoport, etnikai identitás fogalmai és elméleti kerete megkerülhetetlen a jelenkori kulturális pluralizmus értelmezésében.

Fogódzók az etnicitás
értelmezéséhez
Az etnicitás kulturális és/vagy történeti sajátosságokra alapozó kollektív identitástudat. Az erre az identitástudatra alapozó társadalmi kategóriák, csoportok az etnikumok. Egy adott etnikumhoz való tartozás többnyire (de nem kötelezően) az egyének veleszületett (örökölt) társadalmi jellemzője. Az etnikum többnyire úgy jelenik meg, mint meghatározott társadalmi cselekvések és kapcsolatok (barátság, házasság, szomszédi viszony) közege. Ez sok esetben (de nem kötelező módon) az etnikum területiségét és kapcsolati hálózatainak az intézményesülését feltételezi.
Az, amit etnicitásnak nevezünk, nem redukálható a különböző csoportok közötti kulturális különbségekre, hanem szükséges köztük a kontaktus is, valamint hogy a különbségeket elkülönülésként értelmezzék. Vagyis az etnicitás a különböző kultúrák viszonyrendszerében kialakuló azonosságtudat, a kulturális különbségek tudatosításának és kezelésének egy módozata. Vagy ahogyan azt Thomas Hylland Eriksen szociálantropológia-professzor írja: „abszurdum egy elszigetelt etnikumot elgondolni. A csoportkontaktusok nyomán tudatosítjuk, hogy kik, mik vagyunk, az ’elszigetelt etnikai csoport’ tételezése olyan, mint az egy kézzel történő tapsolás. Az a tény, hogy két csoport kulturálisan eltér egymástól, önmagában nem eredményez etnicitást. Ehhez a két csoport közötti minimális kontaktus szükséges”.
A komplex, többetnikumú társadalmakon belül egy adott etnikumhoz való tartozás jelentős mértékben meghatározó lehet az egyéni státus szempontjából. Gyakori ugyanis, hogy az etnikumnak az illető társadalom viszonyrendszerén belül hierarchikus terminusokban értelmezhető státust, presztízst tulajdonítanak. A kollektív státus egyik következménye, hogy az adott etnikumhoz való tartozás valamilyen szinten kihat a tagok életesélyeire, és meghatározó lehet társadalmi érvényesülésük szempontjából. Ugyanakkor az etnicitás nem elvontan, hanem konkrét társadalmi beágyazódottságában vizsgálandó. Magyarnak lenni például nem elvont etnikai jellemző, hanem eltérő társadalmi kontextusokban eltérő kulturális környezetbe, társadalmi és politikai viszonyrendszerbe beágyazott önértelmezés.

Szerző: Horváth István egyetemi docens, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke