Az ember útja Afrikából indult

A genetikai eltérések vizsgálatával nem csak örökletes betegségeinket, hanem evolúciónk pontosabb történetét is felvázolhatják a kutatók. Az Y-kromoszóma mutációinak részletes vizsgálata meglehetős pontossággal tárta fel az emberi faj szétrajzását a Földön. A genetikai eredmények sok helyen látványosan egybevágnak a régészeti leletekből leszűrhető következtetésekkel, máshol újabb kérdéseket vetnek fel.
Az ilyen jellegű kutatásokhoz napjainkban már igen hatékony genetikai eszköztár áll rendelkezésünkre. A projekt szakmai vezetője Spencer Wells biológus, aki az amerikai Stanford Egyetemen vált a történeti humángenetika rabjává. Az elmúlt négy év alatt bejárta a Föld minden zugát, és mintákat gyűjtött a namíbiai busmanoktól csakúgy, mint a szibériai csukcsoktól.

Molekuláris órák
A genetikai vizsgálat alapja az a tény, hogy időről időre minden élőlény örökítőanyagában (a DNS-molekulákban) öröklődő elváltozások, azaz mutációk keletkeznek. A mutációk tetemes része semleges hatású, így nem szelektálódik ki abból a népességből, amelyben megjelent, és hosszú távon nyomon követhető marad. Ma már azt is tudják a humángenetikusok, hogy adott idő alatt mennyi új mutáció felbukkanására lehet számítani egy-egy kromoszómában. Ezen a mutációs rátán alapuló kalibrálási módszert molekuláris órának nevezték el. Tehát ha megvizsgálják egy kromoszóma DNS-ét, néhány ezer évnyi szórással meg tudják állapítani a benne található mutációk keletkezésének idejét.
Ha hosszú idő óta egy helyben élő, őshonos populációkat vizsgálunk, akkor az látható, hogy bizonyos mutációk megjelenése egy-egy nagyobb földrajzi régióhoz köthető. Például az M20 jelű mutációtípus kizárólag az indiai szubkontinens lakóiban, míg az M3-as az amerind nyelvcsaládba tartozó indiánok körében bukkan fel. Amennyiben egy-egy mutáció eredetére vonatkozóan mind időbeli, mind térbeli információval is rendelkezünk, akkor ezekből már „összerakosgathatók” a vándorlási útvonal egyes szakaszai.
Sajnos a genetikai nyomkövetéshez nem használható bármely DNS-molekula (illetve kromoszóma). A megtermékenyítés után ugyanis az apai és anyai kromoszómák ún. rekombinációs folyamatban vesznek részt, amelynek során genetikai anyaguk összekeveredik, és a testi sejtekben egy új minőségű genetikai állomány jön létre (ez az ivaros szaporodás lényege, az evolúció egyik hajtóereje). Szerencsére van két DNS-típus az emberben, amit ez a folyamat nem érint. Az egyik a mitokondrium nevű sejtszervecskék DNS-e, amely kizárólag anyai ágon öröklődik (a megtermékenyítő spermium mitokondriuma nem jut be a petesejtbe). A másik ilyen DNS-molekula pedig az Y-kromoszóma, amely kizárólag férfiágon öröklődik tovább.
A molekuláris óra használatával ezeken a DNS-molekulákon viszonylag nagy biztonsággal megállapítható a mutációk keletkezésének időrendje. Az Y-kromoszóma alkalmasabbnak mutatkozik az ilyen vizsgálatokra, mert anyaga gyakrabban szenved mutációt, mint a viszonylag konzervatív mitokondriális DNS. Az Y-kromoszómát tanulmányozva így részletgazdagabb, finomabb felbontást lehet elérni a vándorlási útvonal kiderítésében. Hátránya a kizárólag férfiágon történő öröklődés, mivel a kapott térkép valójában a férfiak szétterjedést mutatja be, ez pedig az apróbb részletek szintjén már eltéréseket mutathat a nőkével összevetve.

Gének és nyelvek
Az olasz Cavalli-Sforza, a történeti humángenetika egyik legismertebb szaktekintélye azt is megvizsgálta, hogy Európában a nyelvhatárok mentén észlelhető-e változás az etnikumok genetikai állományában. Sem az ő, sem mások kutatásai nem hoztak azonban olyan eredményt, amelynek alapján egyes nyelvek vagy népek genetikai jellemzőik alapján világosan elkülöníthetők lettek volna. Az Y-kromoszóma vizsgálata a legjobb esetben is csupán a nagyobb nyelvcsaládok (például indoeurópai vagy amerind) szintjén mutatott különbségeket. Sok esetben azonban a történelem még ezeket a nyomokat is elmossa. Az M173-as jelű mutációt hordozó népesség például 30 ezer évvel ezelőtt települt be Európába Közép-Ázsia irányából, ez a genetikai bélyeg a mai európaiak döntő többségében megtalálható. Nyelvüket azonban teljes mértékben kiszorította a 10 ezer évvel ezelőtt bevándorló, M17-es mutációt hordozó népesség, mely az elképzelések szerint a ló használatán kívül az indoeurópai nyelveket is meghonosította a kontinensen.

Afrikából származunk
Wells kutatásai végérvényesen bebizonyították afrikai eredetünket. Ennek egyik legkézenfekvőbb bizonyítékát a busmanok vizsgálata eredményezte. Délnyugat-Afrika ma már eltűnőfélben levő törzsei bámulatosan nagyszámú semleges mutációt hordoznak magukban, vagyis genetikai változatosságuk igen magas. A busmanok tehát azon népcsoportok egyike, amelyekből kisebb hordák, törzsek váltak le, és távoztak a fekete kontinensről. Az azóta eltelt 60–70 ezer év alatt a busmanok helyben maradtak, s bennük a mutációk folyamatosan halmozódtak.
Az Y-kromoszóma mutációi klánokba rendezhetők, amelyek mindegyikének leszármazási vonala kétséget kizáróan Afrikába vezethető vissza. Az ember mintegy 60–70 ezer évvel ezelőtt hagyta el a fekete kontinenst, és csakhamar benépesítette valamennyi földrészt.

A nagy szétrajzás
A kivándorlók első nagy hulláma az Indiai-óceán északi peremén futott végig, és végállomása Ausztrália volt. A tengerparti vándorló törzsek ivadékai elszórva ma is megtalálhatók az útvonal mentén; az indiai veddák, az andamánok, a malájziai orangaslik, a pápuák és nem utolsó sorban az ausztrál bennszülöttek külső megjelenése a mai napig egyértelműen utal közvetlen afrikai eredetükre. A régészeti leletek nagy általánosságban alátámasztják a genetikai vizsgálatok eredményét, habár épp a tengerparti vándorlás útvonal ma már a tenger mélyén húzódik, mivel a gleccserek visszahúzódása óta több tízméternyit emelkedett az óceánok vízszintje.
A jégkorszak egy enyhébb fázisában, úgy 40 ezer évvel ezelőtt az éghajlat nedvesebbé vált, és a Közel-Kelet sivatagai hirtelen kivirultak. Ezzel megnyílt az út Afrikából észak felé is. A törzsek először inkább kelet felé vándoroltak, mert Európa irányában az átjárást sűrű erdő zárta el a Balkánon, ami ekkor még szokatlan közeg lehetett a nyílt pusztaságokhoz szokott embereknek. Átszelve a mai Irak, Irán és Afganisztán területét, az ember eljutott Közép-Ázsiába, majd a vándorlási hullám valahol a Hindukus-hegység körzetében három ágra szakadt. Az egyik a termékeny Hindusztáni-alföldet vette célba, a másik a Dzsungáriai-szoroson átkelve a mai Kína területére lépett, míg a harmadik ág észak felé fordult, és a mamutcsordák nyomait követve, a könnyű zsákmány reményében vállalta a zord, fagyos éghajlattal való küzdelmet.
Ez az északi csoport 25–30 ezer évvel ezelőtt kettévált. Keleti ága először Szibériát, majd a Bering-szoroson átkelve az amerikai kontinenst népesítette be, nyugati ága pedig betelepült Európába. Az európai népesség genetikai állományát zömében ezek az első betelepülők alapozták meg. Később (mintegy 10 ezer évvel ezelőtt) a lovakat használó indoeurópai törzsek és a földművelést elterjesztő közel-keleti népek járultak hozzá az európaiak genetikai változatosságához. A legősibb európai bevándorlók genetikai és nyelvi örökösei a spanyol–francia határzónában élő baszkok.
A magyar nép esetében nagy genetikai változatosságról beszélhetünk. A legújabb magyarországi kutatások egyértelműen kimondják, hogy genetikai értelemben a szomszédos népek a legközelebbi rokonaink, ami az évszázadok óta tartó folytonos keveredés ismeretében egyáltalán nem meglepő tény. Egykori ázsiai eredetünk biológiai nyomait ma már alig lehet kimutatni. A genetikai vizsgálatok segítségével a honfoglalás korának vándorlásairól is pontosabb képet alkothatunk a Kárpát-medencében.

A Genográfiai Tervezet
A Genográfiai Tervezet kutatóinak elsődleges célja a világ minden tájáról 100 ezer bennszülött populációhoz tartozó önkéntestől DNS-mintát venni, amelyet aztán tíz regionális laboratóriumban vizsgálnak. Céljuk, hogy népenként 50–100 mintát vegyenek, azaz 1000–2000 közötti lesz azon őslakos-populációk száma, amelyet a programba bevonnak. Ezektől a vizsgálatoktól azt remélik, hogy minden korábbinál pontosabban feltárhatják azokat az útvonalakat, amelyeket az emberiség követett, mikor Afrikából kiindulva benépesítette a Földet. [origo]