Ár vagy érték?

Ezért nem lehet nem hangsúlyozni, hogy természetes körülmények között az ember valódi szükségleteihez igazítja a fogyasztást, következésképp a fogyasztó igényeit figyelembe véve folytatja tevékenységét a termelõ, az iparos, a kereskedõ. Amint az orvos is a diagnózishoz igazítja a beteg kezelését, a leghatékonyabb gyógyszer kiválasztását például, és semmiképpen sem a forgalmazó által kínált, mi több, ajánlott (?!) bogyókat fogadja el optimális megoldásként. Az egyensúly a társadalomban így bizonyos szempontból biztosított lehet. A homo sapiensként emlegetett ember – nevéhez híven – saját képére formálhatja nemcsak a környezõ tárgyi világot, de közvetlen kis társadalmát is. A bölcsen adagolt értelem mûködése ismerhetõ fel egy ilyen világban, amelybõl nem hiányozhat különben a homo faber keze nyoma sem, a szerszámkészítõ emberé, ki volt egykor „felmenõnk\". Jó látni és tapasztalni, hogy a mai napig megõrzõdött ez az érzék és hajlam sok emberben, ami például kézügyességben nyilvánulhat meg, s a gyakorlati élet terén biztosíthat az illetõ számára kitüntetett helyet.

Bölcsesség és a gyakorlati életben való jártasság elvárt, sõt szükségszerű egységét fogalmazza meg frappáns módon egyik szólásunk is, hogy tudniillik télen ekét, nyáron szánt készít a jó gazda. Tanúsíthatja ezt akármely mai felnõtt is, ki segédkezett kisfiúként édesapja mellett, ha nem is szán, de szánkó készítésénél. Emlékezetében õrzi, hogy a legfontosabbat, a szánkótalpak hajlítását sem bonyolult mechanikai eljárással érte el a fúró-faragó apa, hanem magában a fában látta meg a szükséges szánkóalkatrészt – mint szobrász a kõtömbben, fában a szobrot –, hogy aztán kivágva, faragva, csiszolva kettõjük szeme elõtt is a maga valóságában megjelenjen a két fõ alkatrész, a két szánkótalp. A többi alkatrész elkészítését sem gépre bízta. A tervrajz pedig a fejében volt. Maga mérte, vágta, gyalulta, csiszolta és illesztette össze a részeket, hol itt, hol ott léptetve be egyéni „projektjébe\" kisfiát: Hozd ide!, Fogd meg!, Vigyázz!, Engedd el!, s hasonló mondatokkal tartva kellõ mederben együttmûködésüket. Ismerte és becsülte az anyagot, amibõl dolgozott, ezért tartotta magát ahhoz a közmondásban megfogalmazott tanácshoz, hogy kétszer mérj, egyszer vágj, de hasonlóképpen becsülte, amivel dolgozott, megfelelõ helyen s jó „formában\" tartotta mindig munkaeszközeit. Amihez nyár végén, õsz elején hozzáfogott, az az elsõ kiadósabb hó lehulltára elkészült, remekmű lett belõle. Siklott az egyenes úton, száguldott a domboldalon, a szikrázó fehér havon a zöldre festett szánkó! Sok éven keresztül szolgálta boldog tulajdonosát...

Belátom, ma akármely mennyezetmentes s ezért az itt élõ ember szemében bevégzetlennek, ideiglenesnek tetszõ bevásárlóközpontban talán piacosabb, mutatósabb szánkót vásárolhat apa a fiának, ha beáll a tél. Potom áron, fél óra alatt van szánkónk! Csakhogy értéke sem több az ilyennek, mint az ára! Az ilyen „csodatárgy\" üres, s ezért birtoklója – nem egy esetben: bitorlója! – nem tekinti kárnak, ha például el kell dobnia – minthogy az ilyen könnyen elromlik –, hiszen nincs benne az a lelki tartalom, ami az ember, mondjuk az apa és fia közti huzamos ideig tartó együttmûködése révén jött létre. Õk már csak fogyasztók, akikben bizonyára a szükséglet se a maga természetes módján merült fel, hanem egy hallott vagy látott üzleti reklám kelthette fel például. Két fogyasztó, akik számára egy különben szükséges dolog megszerzése nem járt együtt lelki kapcsolatuk szorosabbá fûzõdésével, s így a megvásárolt áru s a birtoklója közt sincs úgymond emberi kapcsolat. A termék tartóssága sem szempont ma már. Keresd az újat, dobd sutba a tegnapit! Fogyassz, s lehetõleg a soknál is többet, mert minden eladó. Erre biztatnak a megszámlálhatatlan példányban terjesztett reklám- és szórólapok, a hangos és fényreklámok kint a köztereken és bent az üzletekben. Már-már magadról is megfeledkezve bolyongsz, ha betévedsz néha egy-egy ilyen üzlet zsúfolt „légterébe\", ahol irdatlan tömeg nyüzsög és zsong, mohón mustrálva, fáradhatatlanul próbálva magára mindent, minek ára bizonyosan van, mégha a földön is járnak azok, de hogy értéke miben is állna, azt már nehezebb megállapítani. Ez utóbbi kérdéssel, nyilván, az „igazi\" fogyasztó nem is fárasztja elméjét...

Borcsa János