A román nyelv ismerete és oktatása

Váltakozó mértékű kétnyelvűség

A romániai magyar népesség váltakozó mértékű kétnyelvűségét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2009 során elvégzett kutatásának eredményei is igazolják. (Az adatfelvétel 3601 felnőtt személyből álló mintán készült, amely reprezentatív az erdélyi magyar – magát magyar nemzetiségűnek és magyar anyanyelvűnek valló – népességre).

A népesség majdnem egyharmada (32,1 százalék) anyanyelvi (vagy ahhoz közeli) szinten bírja a román nyelvet, egyesek (a megkérdezettek 4,5 százaléka) ugyanakkor – saját bevallásuk szerint – valamivel jobban kommunikálnak románul, mint magyarul. (Nyelvi készségeiket maguk az alanyok becsülték fel egy előre meghatározott skála alapján). A magyarok 29,3 százaléka jól, de sajátos (magyaros) akcentussal kommunikál román nyelven, igaz, néhány kommunikációs regiszterben lemarad a teljesítménye az anyanyelvi beszélők mögött (például nem tud ugyanolyan jól viccet mondani).

Vagyis a romániai magyarság valamivel több mint 60 százaléka (saját bevallása szerint) nem szembesül számottevő kommunikációs nehézséggel, ha román nyelven kell kommunikálnia. A népesség majdnem negyede (23,3 százalék) néhány köznapi helyzetben, elfogadható szinten kommunikál, de adódik olyan helyzet, amelyben kommunikációs nehézségekkel szembesül.

A fennmaradó 16 százalék már csak korlátozott nyelvi készségekkel bír, egyesek csak passzív nyelvismeretről vallanak (hozzávetőleg értik, ha valamit románul szólnak hozzájuk, de nem minden esetben tudnak válaszolni), és csak nagyon kevesen (az össznépesség 0,7 százaléka) állítja, hogy egy szót sem tud románul. Leegyszerűsítve: a romániai magyarság 84 százaléka (habár egy részük kisebb nehézségekkel) hatékonyan tud kommunikálni románul, 16 százaléka jelentős nehézségekkel szembesül, és problematikus számára ezen a nyelven bármely párbeszédet lefolytatni.

A románnyelv-ismeret messzemenően korfüggő. Ha külön elemezzük (100 százaléknak tekintve) azokat, akik román nyelvű kommunikációs nehézségekről számolnak be, akkor megállapítható, hogy ennek a népességnek a 46,5 százaléka 55 éven felüli, és a középgenerációk esetében sokkal kisebb mértékben jellemző a románnyelv-ismeret sekélyessége. Nos, ennek ellenére az nem jelenthető ki, hogy kor szerint csökken a román nyelvi hiányosság jelensége, ugyanis a 25 év alatti korosztályok esetében a jelenség hasonló gyakorisággal fordul elő, mint az 55–59 évesek korosztályában. Vagyis a fiatal felnőttek román nyelvi készségei jelentős mértékben eltérnek az őket közvetlenül megelőző (25–40 év közötti) generációk nyelvi készségeitől. Pontosan fogalmazva: a felnőtt generációkhoz viszonyítva a 18–25 év közötti korosztályon belül messzemenően nagyobb azoknak az aránya, akik román nyelvű kommunikációs nehézségekről számolnak be.

A sekélyes románnyelv-ismeret okai

Vizsgáljunk meg pár hipotézist, ami feltehetőleg magyarázza a fiatal felnőtt korosztályok alacsonyabb mértékű román nyelvi készségeit! Az első a nyelvi szocializáció színtereivel függ öszsze. Vagyis azzal, hogy tulajdonképpen milyen szituációkban alakulnak a román nyelvi készségek. Habár sokan az iskolai nyelvi oktatást tartanák a meghatározó nyelvi szocializációs közegnek, valószínűsíthető, hogy a szűkebb értelemben vett munkaerő-piaci, illetve az átfogóbb társadalmi aktiválódás, illetve az ennek kapcsán felmerülő kommunikációs helyzetek is jelentős mértékben fejlesztik a román nyelvi készségeket.

Például a munkavégzés vagy az ügyintézés során felmerülő (szóbeli és írásbeli) román nyelvű kommunikációs helyzetek fontossága jelentősen eltér az iskolai feladatmegoldás tétjeitől, és valószínűsíthető, hogy ez a más kommunikációs helyzet, illetve motivációs bázis bizonyos mértékben hozzájárul a román nyelvi készségek bővüléséhez. Vagyis ezen hipotézis alapján: a fiatal felnőttek azért tudnak kevésbé románul, mert esetükben még nem teljesült ki a román nyelvű szocializáció, a felnőttséggel együtt járó román nyelvi kitettség nem gazdagította román nyelvi készségeiket.

Egy másik lehetséges magyarázat a megváltozott tömegkommunikációs rezsimben keresendő. A kilencvenes évek első felében a klasszikus nyomtatott és főleg az elektronikus tömegkommunikáció (tévé, rádió) nyelvi kínálatában még tükrözte a nemzetállami szerveződés logikáját, a változatos (információt és szórakoztatást szolgáltató) tartalmakhoz való hozzáférésben jelentős szerepe volt a román nyelv ismeretének. Például az 1995 decemberében beinduló Pro Tv évekig a romániai magyar közösség audienciájának az élbolyában volt.

Ám – hozzávetőleg 2004-től – a román médiaforrások romániai magyar audienciája jelentősen csökken. Az ok egyszerű: a kábeltelevíziós társaságok olyan csomagokat ajánlottak, amelyek a magyar anyanyelvű közösségek nyelvi igényeihez idomultak, vagyis a minden rétegigényt kielégítő magyar nyelvű programokat. Ugyanígy a kilencvenes évek elején az internetforradalom még csak készülőben volt (1994-ben jelenik meg az első keresőprogram, 1998-ban robban be a piacra a Google), de az ezredfordulótól a világháló már egyre nagyobb teret nyer (mondhatni dominánssá válik) az informálódásban.

Az ezredfordulót követően a magyar nyelvű internettartalmak (vagy a magyar nyelven is működő kommunikációs felületek) gyorsan növekedtek és az új, a fiatalok információszerzésében egyre nagyobb teret nyerő médium már inkább az anyanyelvűségnek (és az angol nyelv expanziójának) kedvezett. Vagyis ezen hipotézis alapján a fiatal felnőttek azért tudnak kevésbé románul, mert serdülőkorukban zajlott le ez a változás a tömegkommunikációs rendszerben, egyúttal pedig csökkent a román nyelv szerepe az – informálódásban és szórakozásban egyre nagyobb szerepet játszó – médiafogyasztásban.

Ez a tényező kiemelt fontosságú, mivel a romániai magyar anyanyelvű diákok majdnem egyharmada olyan településen lakik, ahol a mindennapi nyelvi kontaktusnak az esélye minimális (a magyarok a népesség zömét teszik ki). Tehát a média jelentette a legnagyobb kontaktusfelületet a köznyelvvel.
Harmadsorban megváltozott a nyelvek piaci értéke. A különböző átfogó integrációs folyamatok, a népesség egyre nagyobb és változatos szegmenseit befolyásoló migráció során a különböző nyelvek használati értéke megváltozik. Vagyis annak függvényében, hogy egy fiatal milyen lehetséges érvényesülési, mobilitási horizontban gondolkodik, megváltozik az, hogy mennyire motivált adott nyelveket elsajátítani.

Valószínűsíthető, hogy az utóbbi húsz évben a román mint második nyelv iránti érdeklődés, a nyelvelsajátítás motiváltsága tekintetében, ha nem is csökkent, de átértékelődött. Vagyis ezen hipotézis alapján a romániai magyar fiatal felnőttek azért tudnak kevésbé románul, mivel a légiesült határok, a megváltozott migrációs lehetőségek kontextusában megnövekedtek a nyelvelsajátítási opcióik, viszonylagosabbá vált a román nyelv használati értéke az egyéni érvényesülésben. Nos, mindazok a változások, amelyek különböző mértékben befolyásolták a nyelvelsajátítás lehetőségét: csökkent a kontaktus a különböző román nyelvi változatokkal (főleg a köznyelvi változattal), illetve a románnyelv-tanulás iránti motivációk is átalakultak. Mindezt viszont nem követték a nyelvelsajátítás-politikai és nyelvoktatás-pedagógiai változások. A román nyelv iskolai oktatása nem idomult a megváltozott valóságokhoz, gyakorlatilag a több évtizede rögzült minták szerint történik, ami nagymértékben hozzájárult a fiatal felnőttek román nyelvi készségeinek sekélyesedéséhez.

Elhibázott nyelvelsajátítási politika

A romániai kisebbségek viszonylatában kialakult iskolai nyelvelsajátítási politika célja a kiegyensúlyozott kétnyelvűség kialakítása. Vagyis hozzávetőleg hasonló mértékű anyanyelvi és román másodnyelvi készségek kifejlesztése az iskolai oktatás során. A frissen hatályba lépett új jogszabály gyakorlatba ültetéséig érvényes (1995-ben elfogadott) oktatási törvény háromlépcsős román másodnyelvi fejlődésben gondolkodik:

1) az elemi oktatásban felzárkóztató nyelvoktatás, amely során a román anyanyelvű gyerekekhez közelítő nyelvismeret kialakítása a cél;
2) a gimnáziumi románnyelv-oktatás során már ugyanolyan elvárásokat támasztanak a kisebbségi és többségi gyerekekkel szemben (ugyanaz a tanterv) és csak a külön tankönyvek használata engedélyezett, vagyis egyfajta adaptációs, korrekciós nyelvi fejlődés lehetősége irányába nyitott, de alapvetően anyanyelvművelés célzatú;
3) a líceumi románnyelv-oktatás már anyanyelvművelés célú irodalomoktatás.
Vagyis az egyértelműen nyelvelsajátításra szánt iskolaévek száma 4, utána már nem nyelv-, hanem irodalomoktatás folyik. Mi több, ennek az irodalomoktatásnak nem egyszerűen a nyelvművelés (a kifejezőkészségek bővítése) a célja, hanem a nyelvi tudatosság és az irodalomértő és -elemző (esetenként az irodalmi produktív) készségek fejlesztése. Mit jelent ez? Az irodalomoktatásnak legalább két célja különíthető el.

Egyrészt az irodalmi szövegek segítségével a nyelvet tanuló diák gazdagíthatja szótárát, írásbeli és szóbeli kifejezési eszköztárát. Vagyis az irodalomoktatás a kommunikatív készségek fejlesztésének rendelődik alá. Másik esetben az adott nyelv a filológiai tanulmányozás, illetve az adott nyelven íródott irodalom az elemzés tárgyaként definiálódik. Ami azt jelenti, hogy az adott nyelv fejlődése (archaizmusok és etimológiai sajátosságok tanulmányozása), tájnyelvi változatossága, működésének strukturális sajátossága, valamint az adott nyelven írott irodalom történetisége, valamint műfaji és stiláris gazdagsága (irodalomtörténet és irodalomelmélet) a cél.

A román nyelv és irodalomoktatás hangsúlyosan eltolódik ez utóbbi irányba, vagyis a képzés hangsúlyosan a nyelvnek és az irodalomnak mint kulturális és kommunikatív megnyilvánulási rendszernek az elemzésére koncentrál és valamivel kisebb mértékben a kifejezési készségek bővítésére – e tekintetben elég, ha az utóbbi évek román nyelv és irodalom érettségi tételeit végignézzük. Illetve, a hatékonyságot tekintve, elég egy pillantást vetni a román nyelv és irodalomból elért érettségieredményekre, összehasonlítva a román és a magyar tannyelven végzettek eredményeit.
Látványos, és a fenti táblázatból kiderül, hogy a magyar tagozaton végzettek által román nyelv és irodalom próbán elért eredmények jelentős mértékben lemaradnak a román tannyelvű oktatásban végzettekétől. Ez a lemaradás még kihangsúlyozottabb azon megyék esetében, ahol a magyarok településenkénti koncentrációja jelentős (Hargita, Kovászna és Bihar).

Következtetések

A második nyelv elsajátítását kutató szakemberek szerint (mindenekelőtt Jim Cumminsra gondolunk) egy adott nyelv tanulásáról az adott nyelven történő tanulásra (amikor már sajátos tárgyi tudást kell elsajátítani) 5-7 év nyelvtanulás után ajánlott az áttérés. Ez lehet több és kevesebb a két tanult nyelv közötti nyelvi távolságok függvényében (a román és a magyar nem igazán rokonnyelvek), annak megfelelően, hogy létezik vagy sem környezeti tanulás (a magyar népesség egy jelentős részénél ez minimális), valamint a motiváció függvényében (ez mindenekelőtt arról szól, hogy a tanuló mennyire tekinti hasznosíthatónak a tanultakat).

Ebből kiindulva korainak tekinthető az időzítés, amikor a felzárkózó nyelvoktatásról áttérnek a román irodalomnak mint tárgynak (és kisebb mértékben mint nyelvművelő médiumnak) a tanítására. Kevés az esélye (és a tömbvidéken élőknek végképp minimális), hogy négy év oktatás alatt átfogó kommunikatív kompetenciát alakítottak volna ki román nyelven és a román nyelv oktatásáról áttérhetnek az azon a nyelven történő oktatásra (a tanítási gyakorlat az irodalomelméleti és -történeti vonatkozásokat részesíti előnyben). Ugyanakkor – mindamellett, hogy nyelvileg nehezen boldogulnak az oktatott tartalmakkal – viszonylag kevés gyerek számára lehet motiváló egy olyan tudás megszerzése, amit a román irodalomoktatás címen kínálnak fel.

Félreértés ne essék, nem az irodalomoktatás mint a nyelvművelés lehetséges médiuma nem lehet motiváló, hanem kevesek számára bír vonzerővel az olyan jellegű elméleti tudás, amely segítségével nem egyszerűen a nyelv művelőivé és az irodalom fogyasztóivá, hanem a nyelvi megnyilvánulás és az irodalmi alkotás értő elemzőivé válhatnának. És ennek a nyelvoktatási logikának a kárát nemcsak a románt második nyelvként tanuló kisebbségiek látják, hanem a románt anyanyelvként tanulók is. A PISA-tesztek, amelyek nemzetközi szinten vizsgálják, hogy a diákok a meglévő lexikális tudásukat milyen hatékonysággal használják a gyakorlatban, elgondolkoztató eredményekkel zárultak. Románia nemhogy az utolsó harmadban foglal helyet (ama országok között, amelyek a nemzetközi átlagon alul teljesítettek), hanem ezen belül is viszonylag szerény teljesítményt mutatott fel.

Szerző: Horváth István, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem docense, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke