A lezáratlan Krisztus-esemény

Évekkel ezel?tt arról beszélt, hogy karácsonykor minden adott: terített asztal, feny?fa, de éppen a lényeg, Jézus Krisztus hiányzik. Húsvétra is érvényes ez a megállapítás?

Pontosítanék: én ezt soha nem fogalmaztam meg ilyen élesen. Soha nem választottam el élesen az ünnep formai elemeit a tartalmi elemt?l, de valóban következetesen felhívtam a figyelmet arra, hogy magának a karácsonynak, a húsvétnak a lényege a tartalom, Krisztus tehát ne hiányozzék, éljük át, éljük meg az ünnep lényegét. Igehirdetésemben próbáltam mindig arra koncentrálni, hogy maga a Krisztus-esemény sem egy lezárult esemény, tehát nem a múlté: Krisztus a jelenben feltámadott Uram, a jelenben él? Uram, nekem, nekünk, keresztyén embereknek. De még egyszer hangsúlyozom, a két elemet, a tartalmit és a formait nem szabad élesen különválasztani, és nem szabad úgy beállítani, mintha a karácsonyfa, a karácsonyi, húsvéti bevásárlás, a locsolás lényegtelen volna. Nem, ezek is nagyon lényeges elemei az ünnepnek, hiszen kiemelik a napot, kiemelik az ünnepet a hétköznapok monoton szürkeségéb?l.

Amikor kisgyermekként, majd tizenévesként élte meg a karácsonyokat, húsvétokat, akkor is így gondolta? Mi volt a fontos: a locsolás, a piros tojás vagy a tulajdonképpeni, bels? tartalom?

Én úgy tartom, hogy a kisgyermek lelkületében, nyitottságában, ?szinteségében és nem is olyan nagy naivitásában lényegesen közelebb áll Istenhez, mint gondolnánk. Sokszor az ösztönös megérzése mélyebb, tisztább és egyszer?bb, mint a feln?tté. Hogy én kisgyermekként, kamaszként hogyan éltem meg? Nyilván ez is mindig változott, mert miként minden ember személyisége, m?veltsége, életr?l alkotott felfogása a gyermekkorban, a kamaszkorban, feln?ttkorban, végül az érett feln?ttkorban is változik, ugyanúgy a hit kérdése és az ünnepekhez való viszonyulása is alakul. Gyermekként, kamaszként én nem csináltam a piros tojásból vagy a feny?fából problémát, s abból sem, hogy ott legyek a templomban – mindig ott szerettem lenni –, de a tartalom sem hiányzott. Családilag is együtt éltük ezt meg, hiszen lelkészcsaládból, hív? családból származom. Nálunk sohasem volt kérdés, hogy a küls?ségeket a tartalmi vonatkozásoktól élesen különválasszuk. Ott volt a bels?, lelki tartalom, és ott voltak a küls? formák, és ezeken nem sokat filozofáltunk, hanem egyszer?en és természetesen megéltük az ünnepet.

A családi környezet bizonyára hatással volt a hitbéli fejl?désére...

Természetesen, bár édesapámat sohasem láttam. ? ugyanis 1964 márciusában halt meg súlyos betegen – így jött ki a börtönb?l, miután az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követ? megtorlásban ?t is elítélték. Én 1964 áprilisában születtem, de édesanyám, a nagyszüleim, nevel?apám – aki apám évfolyamtársa, majd börtöntársa, sorstársa volt – által tovább élt édesapám emlékezete. Nyilván hatással volt rám, hogy nevel?apám is lelkipásztor volt, a nagyszüleim is lelkészek, református tanárok voltak. De voltak szinte ateista pillanataim is, amikor inkább a dac, a tiltakozás nyilvánult meg az életemben. Nevel?apám nagyszer? ember volt, sohasem er?ltetett semmit, nálunk nem volt kötelez? templomba menni, egyszer?en csak hívott. Néha egyszer?en nem akartam menni. Sokat beszélgettünk négyszemközt err?l, azt hiszem, hogy ezek a nyitott, ?szinte beszélgetések, pillanatok sokkal nagyobb hatással voltak rám, mint bármilyen er?szakos nevelés. A bels? megvilágosodás, a tanulmányok, a küls? körülmények együttes hatása mélyítették el bennem a hitet.

Hogyan lehet elérni, hogy az ünnep világi tartalma ne hatalmasodjék el a lelki tartalom felett?

Nyilvánvaló, hogy a világ változott, és ebben mindenképpen szerepe van a mai modern kommunikációnak. A pénz óriási hatalom, mindig kézzelfoghatóbb a materiális gondolkodás, mint a spirituális, ezért könynyebb az életet anyagiasítani, mint a spirituális lényeget átélni. Azt hiszem, hogy a világi tartalom elhatalmasodása attól is függ, hogy az emberek mit kapnak: mit közvetít a televízió, mir?l írnak a bulvárlapok, a napilapok, a kulturális folyóiratok. Szerintem mértékletességgel és az arany középutat megtartva bölcs életet lehet élni, és akkor helye van a bevásárlásnak, a reklámnak, a világi jelenségeknek, a szokásoknak – ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy mindennek mi a tartalma.

Nem t?nik túl pénzéhesnek, rohanónak a huszonegyedik század?

Nagyon er?snek tartom ezt a kifejezést. Az ember és a társadalom nem ilyen egyszer?, és mi, emberek nem vagyunk ennyire primitívek. Persze hogy létezik rohanás, pénzéhség, szerzésvágy, de ezt meg is kell érteni, különösen ebben a térségben, ahol öt-hat évtizeden át a társadalom sokat szenvedett. Sokáig nagy szegénységben és nélkülözésben éltek itt az emberek. Ha ezt is figyelembe veszszük, akkor nem kell csodálkozni az átalakuló társadalomra egyébiránt valóban jellemz? mostani mohóságon. De a rohanó, karrierista ember életében is van spirituális éhség, az ? lelke is nyitott, csak meg kell találni hozzá az utat, a kaput. Torzulások természetesen mindig voltak és lesznek. Ezek helyreigazítására az ember és az egyház is keresi a megoldásokat. Én azt mondom: végezzük h?séggel, szorgalommal, odaadással a felvilágosítás, a tájékoztatás spirituális feladatát, a növekedést bízzuk egy kicsit az Istenre is, és hiszem, hogy lesz ennek foganatja.

A hívek hány százaléka vesz részt tevékenyen az egyház életében? Van eszményi arány?

Nyilván, hogy volna eszményi arány, ha a híveink száz százaléka teljes intenzitással részt venne az egyház életében. Ez lenne a cél, de jól tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van. Nem annyira mennyiségileg kell gondolkodni, hanem a min?ségre kell odafigyelni. Mert száz százalékban is részt vehetünk formálisan, ugyanakkor részt vehetünk kevesen is – lelkesen, megélve és átélve a lényeget. Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik f? letéteményese az egyház. Annak is kell maradnia.

Ön szerint az egyház ma csak lelki deficittel, vagy más hiányokkal is küszködik? Hogyan tartható fenn a mindössze 33 ezer tagot számláló romániai evangélikus egyház?

Nem csak általában az egyház, hanem a teljes társadalom lelki deficittel él. Éppen ez a hiány motiválja a mi munkánkat, ez az érv arra, hogy a lelki deficit legy?résében, a közös lelki épülésben ránk, az egyházra szükség van. A krízis néha azért jó, mert jelzi, hogy er?teljesebb, összefogottabb munkát kell végeznünk. Ami az anyagiakat illeti, tévhit, hogy az egyház dúskál ezekben. Beosztóan, nagyon okosan kell a forrásokkal bánnunk, nagyon át kell gondolnunk, hogy mit és hogyan tudunk fejleszteni. Hála legyen híveink adakozó készségének, azért nem élünk anyagi bizonytalanságban: szerényen, de kiszámíthatóan tudunk gazdálkodni. A 33 ezer lelkes egyházunkban 23–24 ezer között van az egyházfenntartók száma, a többiek gyermekek és nagyon id?sek. A hívek eddig is fenn tudták tartani egyházukat és annak intézményeit, de jól gazdálkodó egyházvezetésre továbbra is szükség lesz. És mindig hangsúlyozom: bízzunk Istenben, mert a mostaninál nehezebb id?kben sem hagyott cserben. Úgy t?nik, hogy a társadalomra anyagilag picit jobb id?k várnak. Ha az állami költségvetés az oktatási, szociális és kulturális tevékenységekre egy kicsit többet adna, ezzel könnyebbé tenné a mi munkánkat és megélhetésünket.

Püspök és gyakorló lelkész is egyben. Nem sok egyszerre? Felül- vagy alulnézetb?l látja egyháza életét?

A püspöki és lelkészi munkát nem választom el egymástól. S?t nagyon fontosnak tartom e kett? szimbiózisát. Nem lehet egy püspök kizárólag adminisztrátora, egyház-politikai vezet?je a közösségének, hanem legels?sorban lelkipásztornak, gyülekezeti lelkésznek kell lennie. Nagyon fontos, hogy a püspök gyülekezeti lelkészként élje meg a lelkipásztorok életét, munkáját, mert akkor nem fog elszakadni a valóságtól. Ha viszont bezárkózik a maga püspöki rezidenciájába, akkor elszakad a gyülekezetek és a lelkészek problémáitól, fentr?l látja és kezeli az egészet. Tehát az egyházra nézve is hasznosnak tartom a püspök-gyakorló lelkész kett?sséget, úgy gondolom, hogy ez nem kibírhatatlan teher.

Adorjáni Dezs? Zoltán

1964. április 8-án született Brassóban. A bukaresti Ady Endre Gimnázium elvégzését követ?en a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója 1982 és 1988 között. Lelkészi pályáját Bukarestben kezdte, 1989–90-ben segédlelkészi, majd lelkészi állást tölt be. 1998-ban brassói esperesnek választják. 2000-t?l a Romániai Zsinatpresbiteri Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökhelyettese, majd 2004 októberét?l püspöke. Tanulmányokat folytatott a berlini Berghoff Institut konfliktusmenedzselés szakán. Több folyóiratban és tanulmánykötetben publikált, 1997 óta a romániai Bibliatársulat elnöke. N?s, két gyermek apja.