HIRDETÉS

A jó fotón a kevesebb sokszor többet mond

Végh Balázs 2009. május 29., 13:08
Beszélgetés Vénig László nagykárolyi fotóművésszel. „Megnézték, mit teszünk a borítékba, mert féltek, a külföldiek előnytelen képet alkotnak Romániáról. Végignézték, ahogyan levarrjuk a borítékot és megcímezzük, majd lepecsételték, nehogy valaki utólag módosíthassa annak tartalmát.”
Fotó: A szerző felvétele

– Ha jól tudom, önnek nem a fotózás a hivatalos mestersége. Hogyan került kapcsolatba a fényképezéssel?
– Iskolázottságomat tekintve faipari technikus vagyok, és mivel a városban nem volt állás a szakmámban, ipari rajzot tanítottam egy szakiskolában. Általában a grafika, a rajzművészet körül forgott az életem, és már gyerekkoromban szívesen festegettem. Úgy került a képbe a fénykép, hogy szülővárosomban, Tasnádon volt egy nagyon jó iparművész, Keresztesi Samu bácsi, aki felkarolta azokat a kisdiákokat, akikben fantáziát látott. Rajzot tanított az iskolában, és évente rendezett kiállításokat a kis tehetségek rajzaiból. Az én munkáimat is többször beválogatta a tárlataiba, amelyeknek az Őstehetségek címet adta. Sohasem fogom elfelejteni, milyen büszkén mentem haza, és újságoltam édesanyámnak, hogy őstehetség vagyok.

– Ezek szerint a festmény volt a kiindulópont. Miért nem maradt meg ennél a művészeti ágnál?
– A kötelező katonai szolgálat után, valamivel több mint két évig Szilágysomlyón éltem, ahol rendszeresen festegettem. Egyik barátommal közösen amatőr festőként gyakoroltunk, kiállításokat is rendeztünk, persze csak helyi szinten. Akkoriban élveztem ezt a műfajt, mert már lehetett megfelelő eszközöket, jobb minőségű festékeket kapni hozzá, de legbelül folyamatosan ott motoszkált bennem egy furcsa gondolat, amely kényelmetlen érzést okozott. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudom kellőképpen kifejezni magam ebben a művészeti ágban, valahogyan bezárt, nem engedett kibontakozni. Úgy éreztem, megrekedtem, és nem tudtam tovább fejlődni, kitörni a korlátok közül. Favágásszerű munka volt, én pedig önkifejező művészetet szerettem volna, olyant, amelyben szervesen benne vagyok, megmutathatom énem egyik darabját. Sokszor képeslapokat, szentképeket másoltunk le, de a másolgatás nem művészet, abból nem lehet továbblépni. Abbahagytam, noha akkoriban számtalan megrendelésünk volt.

– Melyik volt első fotós élménye, és hogyan sikerült megbarátkoznia a technikával?
– Miután letettem az ecsetet, vásároltam egy szovjet gyártmányú, kis Smena fényképezőgépet, amely 36×24 milliméteres celluloid kockákra exponált. Teljesen autodidakta módon tanultam meg kezelni, legerősebb motivációm pedig az érdeklődés volt. Az előhívással már nagyobb gondjaim akadtak. Ezt is magamtól tanultam meg, mert hiába kértem segítséget, az ezzel foglalkozó iparosok nyíltan elutasítottak, mondván: az előhívás technikája titok. Később Magyarországról kaptam egy kézikönyvet, amelyben 100 fotó receptjét taglalták. Ott megtaláltam minden fontos tudnivalót, csak a hozzávalók megszerzése okozott nehézséget, de kiderült, a gyógyszertárban kell keresgélni. Később már megfelelő eszközökkel dolgoztam, és kitapasztaltam a számomra legmegfelelőbb előhívókat, amelyekkel úgy tudtam nagyítani, ahogy éppen akartam.

– Milyen fórumokon szerepelt először? Hogyan vélekedett munkáiról a szakma?
– 1961-ben már kezdtem különböző versenyekre küldözgetni képeket. Szerepeltem például az Ifjúmunkásban, az Utunkban, a Művelődésben, az Új Életben és egyéb irodalmi, művészeti lapokban. Különböző, kisebb pályázatokon töltőtollat vagy karórát nyertem, ám sokkal fontosabb volt számomra, hogy felfigyeltek a munkámra. Azt, hogy méltányolják a képeimet, semmi sem bizonyította jobban, mint hogy meghívást kaptam az akkor bukaresti székhelyű Romániai Fotóművészek Szövetségébe. 1964-ben 124. tagja voltam a társaságnak. Sokat jelentett nekem, hogy a kor legnagyobb hazai szaktekintélyeivel említettek egy lapon, és ezzel a tagsággal különböző pályázati meghívók is jártak.

Először az erdélyi fotósklubok versenyeztek egymással, később országos és nemzetközi szintekre is eljutottam. Az első képemnek, amelyiket külföldre küldtek, a Tél a szőlőben címet adtam, és Kaliforniában szerepelt. Erre nagyon büszke voltam. Aztán 1965-ben Nagykárolyban is megalakítottuk a fotóklubot, amelyben a helyi fotósokat az idősebb korosztályból Jeremi Jóska bácsi és Hamvas tanár úr, a fiatalabbakat pedig Almási László, Papp József és Murvai György képviselte. Azért volt jó itt dolgozni, mert szakszervezeti klub lévén, állami támogatást kaptunk, így minőségi eszközöket vásárolhattunk. A papírokért, előhívókért és egyéb kellékekért cserébe, amikor hívtak, bukaresti rendezvényeken vagy egyéb helyszíneken kellett kiállítanunk a munkáinkat.

– Milyen nehéz volt akkoriban kijutni a külföldi tárlatokra, és mit jelentett ez egy nagykárolyi fotósnak?
– Először itthon versengtünk, és különböző biennálékat szerveztünk a romániai fotósklubok szereplésével. Ilyen azelőtt még sohasem volt az országban. Minden helyi klub küldhetett tíz képet, amelyeket szakmai zsűri értékelt. Ezt 14 éven keresztül rendeztük meg. Az volt a rossz a ’89-es fordulat előtt, hogy egyáltalán vagy csak nagyon körülményesen lehetett képeket küldeni külföldre. El kellett menni a szatmárnémeti vámhoz, és a képet a vámőrök előtt becsomagolni. Megnézték, mit teszünk a borítékba, mert féltek, hogy a külföldiek előnytelen képet alkothatnak Romániáról. Végignézték, ahogyan levarrjuk a borítékot és megcímezzük, majd lepecsételték, nehogy valaki utólag módosíthassa annak tartalmát. Elkötelezett művészetről beszéltek akkoriban, amely az országot a legjobb fényben tünteti fel. Arra viszont büszke vagyok, hogy még abban az időszakban is sikerült képeket küldenem Indiába, Csehszlovákiába és Újvidékre is. Folyamatosan jelen voltam a képeimmel a fontosabb fórumokon.

– Úgy tudom, sokáig csak a fekete-fehér kompozíciók érdekelték, amelyeket hagyományos módszerekkel dolgozott ki. Milyen volt átállni a digitális fényképezésre, a színes képekre? Nem jelentett nehézséget az újfajta technika megismerése?
– Eleinte nehéz volt átállni a színes festményekről a szürke árnyalatos fotókra. Először csak fekete-fehér fotókat lehetett készíteni, mert olyanok voltak az eszközök. A gondok ott kezdődtek, hogy azokon a képeken a kék, a piros, a zöld mind szürke lett. Voltak ugyan bizonyos árnyalatnyi különbségek, amelyeket speciális szűrőkkel javítani lehetett, de mégis más volt, mint a színes festmény. Az én képeim nem riportfotók, azt hiszem, olyanokat nem is tudnék készíteni. Mivel eleinte festegettem, éreztem azt a szabadságot, hogy mindent a saját szememen keresztül nézhetek a világban.

Nem csodálkozom például, ha azt látom, hogy egy festő a balatoni tájképein lila eget vagy piros füvet fest, mert azt ő úgy érzékeli. Ha ezt megfelelően illeszti össze, és el tudja hitetni velem, nézővel, hogy az úgy jó, minden rendben van. Négy éve átálltam én is a digitális kamerára, és olyan alkotói szabadságot kaptam, olyan akadályok hárultak el az új technika felhasználásával, melyek azelőtt megkötötték a kezemet. Eddig is tetszés szerint alakítottam a képeimet, úgymond összefotóztam a hozzávalókat, és később saját ízlésvilágomhoz mérten formáltam a végső összhatást. Ám eddig nehezebb volt kollázsokat készíteni, a mostani számítógépes programokkal sokkal gyorsabbnak és eredményesebbnek érzem a munkát. Ha akarom, félreteszem, és később folytathatom őket.

Ez nagy dolog. A legelején még nem érdekeltek a digitális megoldások, mert amikor megjelentek, semmilyen szinten nem tudtak versenyezni a régi, jól bevált módszerekkel. Ám olyan hamar fejlődtek, lefőzték az általam használt technikát, hogy kénytelen voltam megtanulni az újat is. Azt gondoltam, sohasem leszek képes kezelni a számítógépet, de a végén mégis belejöttem, és olyan finom műveleteket lehet vele végezni, amelyekről azelőtt még csak álmodni sem mertem.

– Mindennap foglalkozik a fotókkal. Milyen gyorsan készül el egy kép?
– Nem nevezném magam termékeny fotósnak, mert sokáig dolgozom egy-egy képen. Alig több mint száz olyan képet hoztam össze eddigi életem folyamán, amelyekkel minden tekintetben meg vagyok elégedve. Van, hogy éjszaka megébredek, és azon töprengek, mit lehetne még alakítani egyik-másik munkámon. Szinte naponta kimegyek a szőlőskertembe, majd az ottani fizikai kikapcsolódás után még órák hosszat tudok foglalkozni a képeimmel. Több száz fotóm van félkész állapotban, de azokat nem mutatom meg senkinek, amíg nem érzem, hogy minden elvárásomnak megfelelnek.

– Hogyan látja ennek a művészeti ágnak a jövőjét?
– Régen nem tekintették művészetnek a fotózást, nagy harcok árán vált azzá. Én a régi technikával készült alapanyagaimat ötvözöm a digitális világgal, ám arra mindig vigyázok, hogy a fotók ne legyenek zsúfoltak. Az a jó fotó, amelyik előtt a néző megáll egy pillanatra és valamit észrevesz, kapcsolatot teremt vele. Manapság már rengeteg kép készül, szinte mindenki fotózik.

Nemrég olvastam egy statisztikát, hogy évente a világon negyvenmilliárd fotó készül, amiből a legjobb esetben kétszáz tekinthető művészinek, ami szerintem nagyon kevés. A baj a reklámok befolyásából és a pénzhajhászásból ered. Például egy szép nőről nem lehet csúnya képet készíteni, ám sokkal többet mond egy megtört öregasszony portréja. Nekem sok képem van olyan idős nénikről, akiknek arcán minden egyes redő egy élettörténet, kordokumentum. Azért szeretem őket fotózni, mert nem pózolnak, nem érdekből állnak kamera elé.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.