A felnőtté válás árterei

Egy kislány szomorúan vidám, groteszkül mesés, nyomasztóan hangulatos felnőtté válásáról szól ez a film, arról a periódusról, amikor a mesevilág köde már szakadozik, de a való élet partja még kivehetetlen. Az anyuka drogtúladagolása után Jeliza-Rose a szintén drogos apukával elindul a nagymama elhagyott, vidéki házába, ahol az apuka halála, a fura szomszédok és a megváltozott tér-idő szerkezet különös folyamatokat indít el a kislányban.
Aki úgy érezte a Grimm láttán, hogy ez nem az igazi Gilliam, ez nem a logikus lépés a Félelem és reszketés... után, az most felsóhajthat: Gilliam nem tűnt el, sőt még csak át sem alakult nagyon, csak amennyire kellett. Ez az igaz „új” filmje. Itt megvan minden, ami az életműre jellemző, sőt bizonyos szempontból összegző is: mesevilág, fantázia keveredése a való élettel, morbid, fekete humor, elnagyolt karakterek, groteszk figurák, nagy látószögű lencsével filmezett téboly.
Amiben különbözik a többi filmjétől, az a főszereplő-választás. Itt egy kislány, a tizenegy éves, lélegzetelállító Jodelle Ferland viszi a hátán a filmet. Hosszú snittekben botladozik végig a porlepte házon, eközben pedig még kiejtést is vált, standard amerikairól texasira vagy britre. Még nem tudja, mi a halál, és mi a szex, a lét legerősebb mozgatórugói, de egy lépésre áll tőlük: sokkoló, amint a halott, liluló és bűzlő apuka szerepét játszó Jeff Bridges ölében alszik el esténként. Néha pedig tesz egy-két utat lefele a nyúlüregbe, amolyan Alice-ként (erős utalások vannak Carrol művére), vagy a szomszéd házba, ahol a szülőkhöz hasonlóan szintén valószínűtlen karakterek lakoznak. Többek közt Dickens, aki agyoperációja miatt tökéletesen szót ért Jeliza-Rose-zal (egy szinten vannak), vagy Dell, Dickens félszemű nővére, aki preparátor és élelemért prostituálja magát. Gyönyörű minta egy gyereknek.
Aki amúgy az ujjára húzott morbid babafejekkel fejezi ki önmagát. Ezektől kénytelen darabonként megszabadulni, mint holmi mankóktól: a felnőtt-lét nem tűri meg az alteregókat és a mesevilágban élőket, így a személyiség minden vonzóbb védőburka lekerül előbb vagy utóbb. Ha pedig nem, akkor marad a kirekesztettség, mint Dickensnél.
A film egy vonatrobbanással ér véget, amolyan igazi halálhozó, de mégis felszabadító pukkanással, amivel talán a gyerekkor színes léggömbje megy szét. Az ambivalens befejezés nem próbál meg sem megnyugtatni, sem felkavarni, sem summázni. Mi magunk végezzük el mindezt.
Gilliam filmje egy hihetetlenül egyéni, lidércnyomásos, humoros, egy helyben toporgó utazás. Felnőtteknek felnőttekről szóló filmek thriller-horror kliséit úgy ülteti át a gyerekpszichológia és a mese ingatag talajára, hogy érvényességük nem csorbul, sőt sikerül a nézőt teljesen beszippantaniuk. A torz világ így teljesen hitelessé válik gyerekszemmel. Itt is megvan a helye mindennek, az élőknek, a holtaknak, a szexnek, a szerelemnek, a nyulaknak, a szerepjátszásnak, a mesének, a családnak: csak picit másképp.

Ártér (Tideland). Kanada–Egyesült Királyság, 2005, 122 perc. Rendezte: Terry Gilliam. Operatőr: Nicola Pecorini. Forgatókönyv: Terry Gilliam, Tony Grisoni. Eredeti történet: Mitch Cullin. Szereplők: Jodelle Federland, Jeff Bridges, Janet McTeer, Brendan Fletcher. Jakab-Benke Nándor