2009. január 16., 11:042009. január 16., 11:04
A dél-tirolozás az utóbbi években nemcsak általános jelenséggé vált, de vannak periódusok – különösen a különböző választások idején –, amikor Erdélyben már-már a csapokból is Dél-Tirol folyik. Mindezzel persze nem is lenne baj, hiszen a dél-tiroli autonómia valóban vonzó példa. A baj azzal van, hogy Dél-Tirolt gyakran olyanok emlegetik, akik nem is ismerik az autonómia felépítését, még kevésbé működését, sőt, ahogy nyilatkozataikból időnként kiderül, még magával az autonómia szó fogalmával sem igazán vannak tisztában.
A minap Verestóy Attila internetes honlapjára keveredve volt szerencsém a szenátor egyik – teljesen véletlenül a parlamenti választások előtti – televíziós szereplésébe belepillantani, ahol a politikus éppen Dél-Tirollal példálózott. Verestóy szerint a magyar közösség parlamenti képviselete nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy meg tudják teremteni a Székelyföld „mondjuk úgy autonómiáját”. Végszó „autonómia”, s már jött is a szokásos Dél-Tirol-motívum. Verestóy az egyik híres dél-tiroli kisebbségkutató állítólagos véleményére (?) támaszkodva azt állítja, hogy a közösség egysége mellett a parlamenti képviselet szükséges ahhoz, hogy „megfelelő módon tudjunk megegyezni a többséggel”.
Na most, ha valaki egy kicsit is ismeri a dél-tiroli politikát, az tudja, hogy a római parlamentben Dél-Tirolt mindössze egyetlen küldött képviseli. A dél-tiroliak ugyanis csupán fél százalékát teszik ki Olaszország lakosságának, így legnagyobb pártjuk, a Dél-tiroli Néppárt soha nem került be a római törvényhozásba. S ha már a Dél-tiroli Néppártot említettük, fontos emlékeztetni, hogy ez volt az a párt, amely 1946-ban aláírásgyűjtést tartott, és – a 200 ezres (!) német kisebbség körében – 160 ezer aláírást gyűjtött Dél-Tirol Ausztriához való visszacsatolása érdekében. Vajon ez a példa is vonzó az RMDSZ-es szenátor számára? De menjünk tovább. Az 1950-es évek derekán a Dél-tiroli Néppárt ugyancsak határozott lépésre szánta el magát: miután világossá vált, hogy Róma szervezetten telepíti be az olaszokat a német többségű régióba, a német párt egyik napról a másikra kilépett a regionális kormányból, majd 35 ezer dél-tiroli részvételével tüntetést tartott az önállóság kivívásáért. Vajon az erdélyi magyar politikusok mikor ragadtatnák hasonló lépésre magukat? Hiszen számukra a kormányból való kilépés lehetősége még akkor sem merült fel, amikor a kolozsvári egyetemről elbocsátották Hantz Pétert és Kovács Lehelt – noha egy ilyen gyökerű kormányválság valószínűleg pillanatok alatt a nemzetközi politika mezejére terelte volna az erdélyi magyarság ügyét. (Dél-Tirolban egyébként napjainkban a Néppárt mellett további három, kicsi radikális német párt is működik.)
Az erdélyi dél-tirolozásra ugyancsak rendkívül jellemző az autonómia gazdasági sikerességének túlhangsúlyozása. Az autonómiamodellt sok magyar politikus – jellegzetes kelet-európai szokás szerint – hajlamos lefordítani egyszerűen a pénz nyelvére, aláhúzva, hogy a tartomány a befizetett adók döntő részét visszakapja Rómától. Tény és való, az 1950-es években Dél-Tirol még Olaszország legszegényebb régiója volt, ma pedig a leggazdagabbak egyike, s az is igaz, hogy mindezt Dél-Tirol részben annak köszönheti, hogy a tartományban befizetett adók 90 százaléka visszakerül a régióba. Csakhogy – a magyar politikusok körében szinte divatosnak nevezhető kisebbségpolitikai tájékozatlanságból adódóan – sokan nem tudják: Dél-Tirol nem az egyetlen olyan tartománya Olaszországnak, ahol az autonómia ily módon lendítette fel a gazdaságot. A francia kisebbségnek otthont adó Aosta-völgyben a befizetett adók 90 százaléka ugyanis szintén visszajut a régióba. S ha Erdélyben egyeseknek hihetetlennek tűnik is, a tartomány ugyanolyan gazdag, mint Dél-Tirol. Dél-Tirol és Aosta-völgy autonómiája között azonban van egy óriási különbség – és itt egy nagyon fontos ponthoz érkeztünk el.
Mindkét olaszországi tartomány autonómiájára jellemző, hogy a kisebbségi nyelv – a német, illetve a francia – hivatalos státussal bír, azaz az olaszszal egyenrangú. Dél-Tirolban azonban ennél is többet értek el, mivel magát a nyelvet – a német nyelvet – a szó szoros értelmében gazdasági tényezővé tették. Ennek egyik eszköze az etnikai arányosságról szóló törvény, amely kimondja: a közszférában nyíló munkahelyeket, a szociális bérlakásokat, a lakásépítési támogatásokat, valamint a kulturális támogatásokat minden településen az ott élő népcsoportok arányában osztják el.
A másik rendelkezés, az úgynevezett kétnyelvűség-vizsga pedig a nyelvtudást, pontosabban a második nyelv ismeretét teszi gazdasági tényezővé. Ezt a speciális nyelvvizsgát – anyanyelvétől függetlenül – valamennyi dél-tiroli polgárnak le kell tennie, aki a közszférában szeretne elhelyezkedni. A német anyanyelvűeknek olasz, az olasz anyanyelvűeknek német nyelvtudásukról kell számot adniuk. Különben nem lesz munkahelyük. A rendszer gördülékeny működése érdekében a dél-tiroli olasz gyerekek németül, a németek olaszul tanulnak az általános iskola második osztályától. Aosta-völgy oktatási rendszerére ezzel szemben jellemző, hogy a régió minden iskolája kéttannyelvű: az órák fele franciául, fele olaszul folyik.
Most pedig az eredményekről: míg Dél-Tirolban 1920-ban 200 ezer német élt, számuk ma meghaladja a 360 ezret; Aosta-völgyben azonban korántsem ilyen pozitív a kép: míg 1920-ban a tartomány lakosságának több mint 90 százaléka francia anyanyelvű volt, arányuk ma 20 százalék alatt van. S hangsúlyozzuk még egyszer: Dél-Tirol sikere kizárólag az okos és átgondolt nyelvi tervezésnek köszönhető. A német kisebbség megértette, hogy „nyelvében”, nem pedig gazdaságában „él a nemzet”. És ez a gondolat nemcsak szentimentális, múltba révedő koszorúzásokon és szoboravatásokon elhangzó szónoklatokban jelenik meg, hanem a törvények paragrafusaiban is. Ráadásul Dél-Tirolban a törvényeket az utolsó betűig be kell tartani – erről gondoskodnak a politikusok.
Az erdélyi magyar politikában – a radikális kompromisszumkeresőktől az autonomistákig, beleértve az európai uniós képviselőket is – sokan és gyakran emlegetik Dél-Tirolt. Sajnálatos azonban, hogy – kisebbségi politikus létükre – a legtöbben nem ismerik és nem értik jobban Európa egyik leghíresebb autonómiamodelljét.
Németh Attila
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok