A szomszéd kertje

Aki gyakran megfordul Romániában, pontosan tudja: ezek a dolgok egyáltalán nem látszanak az egyszerű emberek szintjén. Az is lehet, hogy csak számmisztika az egész, a hétköznapokban ugyanis teljesen ellentétes folyamatokat lehet tapasztalni.

Újra gond lett – főleg a kis falvakban – még az alapvető gyógyszerek beszerzése is, és riasztóan sok orvos hagyta el az országot. A kivándorlás nemcsak az egészségügyben probléma: miközben eleve negatív a természetes szaporulat (vagyis évente hatvan-hetvenezerrel több ember hal meg, mint amennyi születik), ennek háromszorosát teszik ki azok, akik egy jobb élet reményében indulnak el az országból. A hivatalos statisztika azt mondja, hogy 2003 óta 2,7 millió ember ment el Nyugatra, de a valós szám ennél lényegesen magasabb lehet – óvatos becslések szerint is legalább négymillió.

A bukaresti Gândul című oldal a tavalyi esztendő lezárásaként felleltározta, mi az a tíz nagy probléma, amit az elmúlt huszonhat évben, vagyis a kommunizmus bukása óta nem tudott megoldani Románia. Tanulságos a lista, megdöbbentő számokkal. Elsőnek a romániai kollégák is a demográfiai helyzetet említették. Miközben Ceauşescu még huszonötmilliós nemzetről álmodozott, és ezért mindent meg is tett (jelentős összeggel díjazta a sokgyermekes családokat, betiltotta az abortuszt és a fogamzásgátlást stb.), a mostani döntéshozók évtizedek óta semmit sem tesznek a negatív folyamatok megállításáért.

Az ország lakossága bőven húszmillió alá csökkent, és jelenleg kevesebb ember születik évente, mint 1961-ben. A demográfusok becslései szerint ha a tendenciák nem változnak, az országnak – az elvándorlással nem számolva! – alig 16 millió lakosa lesz 2050-re. A másik, sok évtizede tátongó nyílt seb az egészségügy kérdése. A valós reformok elmaradtak, és különösen falun riasztó a helyzet. Romániában gyakorlatilag semmilyen államilag támogatott egészségügyi szűrőprogram nem létezik, ezért a különféle megbetegedéseket sokszor túl későn diagnosztizálják.

A bukaresti diszkótűz azt is feketén-fehéren bebizonyította, hogy még az ország legjobb kórházai sincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre. Itt is hatalmas gond a kivándorlás: a romániai egészségügyi rendszer csak az utóbbi hat évben tizenötezer orvost veszített el az alacsony fizetések miatt. Főleg a fiatalok mentek el: az Orvosi Kamara összesítése szerint jelenleg mindössze 407, harmincévesnél fiatalabb orvos dolgozik az országban, míg majdnem háromezer hatvan év feletti van még mindig szolgálatban. Nem sikerült rendbe tenni az oktatást sem. Az utóbbi huszonöt évben legalább hatvanszor módosították az oktatási törvényt – minden miniszter nyomot hagyott a rendszeren, és nem mindig a legszerencsésebb módon. A pedagógusok keveset keresnek, az iskola nem a munkaerőpiacra készíti fel a diákot, a felsőoktatási rendszerben megvásárolhatók lettek a diplomák – még a volt miniszterelnök is másolással szerzett doktori fokozatot.

Az ország legnagyobb lemaradása az infrastruktúra terén van, és egy kategóriában tavaly biztosan világrekordot döntött Románia: év végén kevesebb működő autópálya volt, mint januárban! Az történt ugyanis, hogy a korábban átadott Nagyszeben és Szászváros közötti rész egy szakaszát a tervezési és kivitelezési hibák miatt bekövetkező omlás miatt lezárták és visszabontották. Miközben a közút- és autópálya-fejlesztő vállalatnak évente 1,7 milliárd eurós költségvetése van (ez mintegy 300 kilométernyi sztráda megépítésére lenne elegendő), Romániában a rendszerváltás után 26 évvel kevesebb mint 700 kilométernyi autópályát használhatnak az autósok.

Mondanom sem kell, hogy a sztrádák hiánya milyen hatással van a külföldi befektetésekre vagy a turizmusra. A Renault évek óta azzal fenyegeti az országot, hogy elviszi a Dacia-gyárat Marokkóba, mert még onnan is könnyebb a kész autókat elszállítani a megrendelőknek, mint Romániából. További nagy tragédia az erdőirtások döbbenetes mértéke. A Greenpeace jelentése szerint óránként háromhektárnyi erdőt vágnak ki Romániában, és naponta hatvankétszer törvénytelenül, kivágási engedélyek hiányában indítják be a láncfűrészeket. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a fa feldolgozatlan állapotban, fűrészáruként hagyja el az országot – ebből az utóbbi két évtizedben 32,66 millió tonnát exportáltak. A tarvágások után rendszerint nem lesz erdő az adott területen, mert a csemeték újjáültetéséről kevesen gondoskodnak – legelők vagy mezőgazdasági hasznosítású földek lesznek helyette, ugyanis ezekre jár a területalapú uniós támogatás. Ez persze talajromláshoz, szárazsághoz és árvizekhez, valamint földcsuszamlásokhoz vezet, mert a kipusztuló gyökérzet nem tudja megtartani a földet és a vizet.

A Gândul összesítése megemlíti még a politikai osztály reformjának elmaradását (ennek következménye, hogy a jelenlegi ciklusban a parlamenti képviselők közel negyedét korrupciós ügyek miatt bíróság elé állította a DNA), de elmaradt az úgynevezett forradalom, a bukaresti bányászjárás és a marosvásárhelyi fekete március eseményeinek – és főleg a háttérben lévő szervezők kilétének – korrekt, részrehajlástól mentes kivizsgálása is. Nagy nyugdíjjal, háborítatlanul élnek a Ceauşescu-rendszer pribékjei – eleddig egyetlen jogerős ítélet sem született azok ellen, akik a diktatúra évtizedeiben emberek tízezreinek életét tették tönkre, és ezreket nyomorítottak meg különféle börtönökben, avagy a Szekuritáté pincéiben.

Elmaradt a titkosszolgálatok civil ellenőrzése is. Miközben a költségvetésből irdatlan, évről évre egyre nagyobb összegeket költenek az országban működő négy titkosszolgálatra, ezeket gyakorlatilag nem ellenőrzi senki. A négy szervezet tizenötezer munkatársa kétszer többe kerül, mint amennyi az egész romániai egészségügyre jut, és az ellenőrzésükre hivatott parlamenti képviselők között olyanok is vannak, akik éppen a titkosszolgálatokkal kötött busás szerződések révén alapozták meg a vagyonukat. Nem nehéz elképzelni, hogy ezen körülmények között hogyan működik a „civil kontroll\". Ennek következménye, hogy Romániában még sohasem derült fény olyan esetre, amelyben a titkosszolgálatok jogsértő módon jártak volna el. Ez persze nem jelenti azt, hogy tökéletesek lennének – egyszerűen nincs ahogyan kiderüljön a törvénytelenség.

Hosszan lehetne sorolni azt is, Magyarország keleti szomszédja hogyan tesz keresztbe minden adandó alkalommal a legnagyobb kisebbség, a magyarok érdekeinek. Miközben a magyarlakta megyékben a legnagyobb az adófizetői fegyelem, az általuk befizetett lejekből eddig nem jutott egy állami magyar egyetemre. Az államegyház, vagyis az ortodoxia költségvetési támogatással ezerszám építi a templomait Erdélyben, de a történelmi magyar felekezetek elvett javainak visszaszolgáltatása gyakorlatilag leállt. Mindezek alapján jogos a kérdés: Románia valóban bezzegország, vagy csak megtanult jól zsonglőrködni a számokkal? Ha utánanézünk a tényeknek, Románia példája tökéletesen megmutatja, hogy a jó gazdasági mutatók mellett is lehet padlón egy ország.

Lukács Csaba

A szerző a Magyar Nemzet napilap munkatársa