A szenátor esete a bukott szamárral

Persze különféle vizsgák léteznek, egyesekre aránylag egyszerű felkészülni, legalábbis tudni lehet, hogy mit várnak el tõlünk. Ilyen az érettségi vizsga, a sofõrvizsga vagy mondjuk az endokrinológiavizsga hatodéven, az orvosin, csak hogy néhány egyszerű példát említsek. Más vizsgát viszont az élet hoz magával, nehéz helyzetekben, amelyekben jól kell reagálni. Azon, hogy egy adott pillanatban mi a jó reakció, persze lehet vitatkozni. És mégis vannak egyértelmű dolgok. Általában tudjuk, hogy mikor cselekszünk helyesen, emberségesen. Van jóérzés, és lelkiismeret is van. Léteznek emberek, akik nem élnek vissza a hatalmukkal. Ritkán és kevesen, de azért vannak. Ezek azok, akik mondjuk alázatból vagy emberségbõl jelesre vizsgáznak.

A minap szembejött velünk a sikeres, volt szenátor. Azaz nem jött, hanem besiklott elegáns, fekete autóján, elhaladt a tüntetõk elõtt, és ablakát lazán leeresztve, a népes hallgatóság füle hallatára közölte, hogy bukott szamarakkal nem tárgyal. A bukott szamár alatt ez esetben a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés teljes jogú visszaállításának rendíthetetlen élharcosát értette, aki orvostanhallgatóként valóban megbukott, utolsó éven, endokrinológiából. Az említett helyen azonban nem orvostanhallgatóként, hanem mint az egyetem ügyében információs anyagot osztogató önkéntes volt jelen. A volt szenátor undorral húzta el a lábát a nyitott ablakon keresztül az autó belsejébe hulló röpcédula elõl, és így ordított: „Azonnal vegye ki!!\"

Mert bukott szamarakra ugye lehet üvöltözni. Aki egyszer megbukott endokrinológiából, az méltán megérdemli, hogy nyilvánosan megalázzák, mert úgy kell neki. Mintha egy közösség ügyét csak az képviselhetné, aki feddhetetlen. Aki hibátlan... „Az vesse rá, az elsõ követ, aki...\" – hallaná az ember a mondatfoszlányt, akkor is, ha sose járt szívesen hittanra, de ismét felharsan az üvöltés, miszerint: „Azonnal kivenniiiiii!\" – sivítja a volt szenátor, és kinyitja Mercedese ajtaját, idegesen a lábai elõtt heverõ fehér cetlire mutat, mintha attól félne, hogy a papírdarab megfertõzheti. Egy röpirat, amin az orvosi egyetem magyar oktatásának ügye áll, akár halálos is lehet. Fõleg olyan ember számára, akinek az ügy iránti valódi elkötelezettség a politikai halálát jelentené.

A volt szenátor tanulmányai során nyilván sok sikeres vizsgát abszolvált, és sokra vitte. Most mégis magabiztosan ülve nézi végig, hogy a bukott szamár, egy orvos, akinek egyetlen vizsgája hiányzik a diplomáig, amit mellesleg bármikor letehet, ha két tüntetés között marad rá ideje, lehajol, és csillogó Armani cipõi közül, szó nélkül kihalássza a cédulát. A szenátor ezt követõen becsapja maga mögött kocsija ajtaját, gázt ad, és nem érzi, hogy megbukott.

Lehet, hogy a bukott szamárnak fáj, hogyha sértegetik, de az is lehet, hogy nem. Mert akiben alázat van, azt nehéz megalázni. A volt szenátor viszont ezt követõen sem tudja abbahagyni a bukott szamarazást, és több napon keresztül élõ adásban, rádióban, mindenhol ezt hozza fel érvnek, ha a MOGYE ügye kerül szóba.

El lehetne merengeni azon, hogy miért. Pszichológiai közhely például, hogy az embert csak az dühíti, amihez köze van.

Ki igazából a bukott szamár, és ki a bukott ember, kérdezhetjük.

dr. Kincses-Ajtay Mária

A szerzõ a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott professzora