A sajtó szabadsága, avagy a szabadság sajtója

De azt sem tagadhatom, hogy az éppen véletlenszerűen meghallgatott interjú némileg „felkavart”. Egy beszélgetés második része ment adásba. Érdekes módon az állófogadáson tőlem teljesen függetlenül egy másik meghívott a beszélgetés első részét kommentálta meglehetős értetlenséggel. Ezért úgy gondolom, közvetítenem kell kettőnk véleményét, négyzetre és újból négyzetre és megint négyzetre emelve.

A műsorszerkesztő egy nemrég megjelent könyv szerzőjével beszélgetett, a sugallt és alaposan körbejárni hivatott téma: a nyilasok budapesti, főleg tizenkettedik kerületi szeánszai, amelyeken nők szexuális zaklatására derült fény. A válaszadó elég nagy általánosságban beszélt, ezért az ismételt „szájbarágás” ellenére amolyan párhuzamos kérdezz-felelek alakult ki. És amikor a kérdező a női hüvelybe helyezett tárgyak felől érdeklődött, végül is több részletet nem tudtunk meg az interjúalanytól. Az igazsághoz tartozik, hogy nem voltam kíváncsi rá, sőt alaposan szégyelltem magam potyautasként velünk utazó egykori tanítványom, a mélyen keresztény lelkületű fiatal orvosnő előtt. Meglehet, a fiatal nemzedék igen széles rétege szereti felszínre hozni a valóban trágár szavakat, és a káromkodástól adott élethelyzetekben az idősebbek sem riadnak vissza, de vajon kiknek szólt a műsor? A fészbukozó fiatalok számára reklámfogásnak szánták, hogy hallgassák bátran a rádiót? Vagy a tehénke híján az esti fejéstől mentesülő János bácsi lelki épülésére szolgált a téma és annak megvilágítása? Bizonyára érdemes lenne erről megkérdezni a székelyföldi közszolgálati rádió hallgatóját...

Amúgy számos cselekedete, családi helyzete, szellemi alkotása miatt becsülöm a műsorszerkesztőt. Mégis, azt tanácsolnám neki és az őt „helyzetbe hozó” rádióigazgatóságnak: maradjunk meg a jóérzés, valamint a helyesen értelmezett, szakmai és erkölcsi szempontból elfogadható sajtószabadság határai között! A témaválasztásban, a következtetések markáns megfogalmazásában ne hatalmi érdekek, hanem a sajtó fogyasztójának a szolgálata vezéreljen! (Milyen szép ezt így leírni.) Mert az újságírót és a sajtóorgánumot minősíti, amennyiben nem a fogyasztó elvárásainak tesz eleget. Persze az is kérdés, hogy mi az elvárása a rádióhallgatónak. Mert amíg focimeccsen nyugodtan lehet szotyizni, az Oscar-gálára már nem vihető be tökmag. Nem mindegy hát, hogy mi lesz a végeredmény. A sajtó szabadsága, avagy a szabadság sajtója.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár