A bolíviai fogoly dilemmája

Sőt még egyes sportágak művelői is szembesülnek vele, amikor arról kell dönteniük, maguk is beállnak-e a tiltott szereket használók táborába, vagy maradnak becsületesek, de akkor a győzelem közelébe sem kerülhetnek.

A dilemma alapállása könnyen érthető: egy súlyos ügyben van két gyanúsított, akit elfogott a rendőrség, de nincs ellenük elég bizonyíték a vádemeléshez. Elkülönítik őket egymástól, és mindkettőjüknek ugyanazt az ajánlatot teszik. Amennyiben az első fogoly vall, és a társa hallgat, akkor az előbbit büntetés nélkül elengedik, míg a másik, aki nem vallott, tíz év börtönt kap. Ha az első tagadja meg a vallomást, és a második vall, akkor természetesen a másodikat fogják elengedni, és az első kap tíz év letöltendőt. Ha egyikük sem vall, akkor egy kisebb bűncselekményért mindketten hat-hat hónapot kapnak. Ha mindketten a másikra vallanak, akkor mindegyikük hat-hat évet kap.

Mindkét fogoly természetesen meg szeretné úszni a büntetést, de mindkettőjük dilemmája ugyanaz: vajon mit fog tenni a másik, mert neki ahhoz képest kellene meghozni a jó döntést. Még ha lehetőségük lenne az összebeszélésre, akkor sem lehetnek biztosak benne, hogy a másik megtartja a szavát. Ugyanis hiába egyeznek meg abban, hogy mindketten hallgatnak, és akkor csak hat-hat hónapot töltenek rács mögött, mert a másiknak van egy jobb lehetősége: megszegve az egyezséget a másik ellen vallani. Ekkor ugyanis azonnal szabadul, és önzése árát az egyezséget betartó társa fizeti meg, aki emiatt tíz évre rács mögé kerül.

A játékelmélet ismerői tudják, hogy ebben a helyzetben mindenképpen a vallomás a meghatározó stratégia: mindegy, hogyan dönt a másik játékos, a saját vallomással elkerülhető a legrosszabb lehetőség, a tízévnyi börtön. Igaz, sajnálatos módon ezzel az is jár, hogy jellemzően mindketten súlyos büntetést, hat-hat évet kapnak – ez a fogolydilemma gyökere.

Tóásó Előd bolíviai fogoly életében az elméletből valóság lett: el kellett döntenie, hogy részben bűnösnek vallja-e magát, de cserébe szabadulhat, vagy ragaszkodik ártatlanságához, de akkor mindenki rá vall, és harmincéves büntetést kap terrorizmusért. A lavina már megindult: néhány nappal a magyar férfi döntése előtt az úgynevezett terroristaper harmincnyolc vádlottjának egyike, Ignacio Villa Vargas terhelő vallomást tett a többire, és ennek eredményeképpen vádalkuval szabadulhat.

Én a Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként évente látogatom Tóásót a börtönben. Pontosan tudom, milyen körülmények között kellett túlélnie a csaknem hat évet, és már azt csodának tartom, hogy él. Naiv fiatalként ment ki Rózsa-Flores Eduardo hívására Bolíviába dolgozni – az volt a feladata, hogy honlapot készítsen, számítógépet programozzon.

Legjobb barátját, a szovátai Magyarosi Árpádot (valamint Eduardót és egy ír fiút, Martin Dwyert) lelőtték egy rémálomba torkolló áprilisi éjszakán, őt megkínozták, homlokához töltött fegyvert szorítottak, többször megverték, majd egy szál alsónadrágban belökték a világ egyik leghírhedtebb börtönébe. Négyezer méter tengerszint feletti magasságon él egy ablaktalan cellában hat éve – ott negyven százalékkal kevesebb az oxigén, mint amit mi megszoktunk, az ember testén apró sebek keletkeznek, és percek alatt leéghet a napon.

Amikor odalátogattam, mindannyiszor szédüléssel, komoly fejfájással szembesültem, és a reggeli felöltözés vagy egy emeletnyi lépcsőmászás is fárasztó, embert próbáló feladatnak tűnt azon a magasságon. A harmincnégy éves egykori informatikatanár hat évet töltött el itt bezárva – huszonnyolc éves, világot megismerni akaró fiatal volt, amikor bekerült, és könnyen lehet, hogy megtört felnőttként kerül majd szabadlábra. A 2012-ben kezdődött per ugyanis nagyon lassan csordogált, még hosszú évekig elhúzódhatott volna, hiszen még csak a tanúvallomások történtek meg, és ezután jönne a bizonyítási szakasz, majd a védelem érveinek meghallgatása, és mindezeket követően az elsőfokú ítélethozatal.

Aki most kárörvendve azt mondja: lám, bevallotta, hogy nem ártatlan, minek kellett védeni-támogatni egy bűnözőt, az gondolkodjon el a fentieken egy pillanatra. Néhány perce elértem nyilvános telefonon a San Pedro börtön Posta nevű szekciójában Tóásó Előd egyik körlettársát. A férfi megérti a magyar fiút: azt mondja, aki hat évet eltölt ebben a börtönben, az akár még azt is bevallaná, hogy ő lopta el a tavaly márciusban eltűnt MH370-es járatszámú maláj repülőgépet, csak engedjék ki ebből a pokolból.

A börtönben a dzsungel törvényei uralkodnak, mert odabent nincsenek őrök – ők csak arra vigyáznak, hogy senki se jusson át a falakon. A rabok egymás között rendezik el vitás ügyeiket, rengeteg érdek és indulat között kell lavíroznia annak, aki túl akarja élni az ott töltött napokat. Életösztönre, józan paraszti észre, nyers erőre és jó adag szerencsére van szükség – ráadásul a magyar fiú kezdetben még nem is beszélt spanyolul, és pénze sem volt azon a helyen, ahol nemcsak a celláért, de a napi betevőért is fizetni kell, mert a hatóság még az ételt sem biztosítja.

Tóásó eddig bírta: nemrég még az ország belügyminisztere és főügyésze is meglátogatta a cellájában, és arról győzködte, hogy fogadja el a kormány által felajánlott kompromisszumot. Jó tudnia azt is: ha élve hazakerül, és ha végre az Amerika-közi Bíróságra már 2010 elején beadott ügyét elkezdik tárgyalni, akár meg is semmisíthetik a Bolíviában meghozott ítéletet. És persze joggal mondhatja azt is, hogy az életét féltve, kényszer hatása alatt vallotta azt La Pazban, amit vallott.

Gondoljuk csak el: az ügy korábbi főügyésze, a kormány emberének tartott hírhedt Marcelo Soza is besokallt, és elmenekült az országból, menedékjogot kérve a szomszédos Brazíliában! Ő tavaly előttem tett nemzetközi bíróság előtt is használható nyilatkozatot Brazíliavárosban arról, hogy az úgynevezett terroristaügyben meghamisították a bizonyítékokat, és arról is beszélt, hogy az ellenállást nem tanúsító Rózsáékat nem kellett volna kivégezni.

A Tóásó-ügyről határozatot fogadott el az Európai Parlament, felszólítva a latin-amerikai országot a magyar férfi jogainak azonnali tiszteletben tartására. Benne van az Amnesty International Bolíviáról szóló országjelentésében, és miatta határozatot adott ki az ENSZ önkényes fogva tartást vizsgáló bizottsága is.

A beismerő vallomás ellenére is jó hír, hogy elejtették Tóásó Előd ellen a terroristavádat – az ítélet szerint „informatikai támogatást\" nyújtott a fegyveres felkeléshez, ezért bűnös. Öt évet és tíz hónapot kapott, így tulajdonképpen minden nap, amit február 17-e után rács mögött kell töltenie, jogtalan és törvénytelen.

Ha egyszer hazakerül – és reméljük, napokon, de legkésőbb heteken belül sor kerülhet erre is –, lesz majd miről beszélgetni. Ha ő már itthon van, folytatni lehet és kell is a harcot az igazság kiderítéséért: miért végeztek ki három embert, hogyan alázhattak meg sorozatosan és éveken át egy magyar állampolgárt, és vehették semmibe a jogait. Most viszont az a legfontosabb, hogy a Rózsa-ügy két túlélője élve elhagyhassa Bolíviát.

Lukács Csaba

A szerző a Magyar Nemzet munkatársa