Vizes vb: nem jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar lányok maguk sem hitték el, hogy ennyire rosszul ment a játék •  Fotó: MTI

A magyar lányok maguk sem hitték el, hogy ennyire rosszul ment a játék

Fotó: MTI

A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 6-4-re kikapott a kanadai együttestől.

MTI

2017. július 24., 22:572017. július 24., 22:57

2017. július 24., 23:252017. július 24., 23:25

Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok csapata a találkozón pontatlanul, sokszor bizonytalanul játszott – csupán a második negyedben szerzett gólt –, míg az észak-amerikai együttesből Monika Eggens egymaga ötször talált be. Az 5-8. helyért a görög-spanyol párharc vesztesével játszanak a magyarok.

A meccs esélyesének a magyar csapat számított, ám hogy nem mehetett biztosra, arra egy közelmúltbeli találkozó is figyelmeztetett: a világliga júniusi kínai szuperdöntőjén döntetlent követően ötméteresekkel az észak-amerikaiak győztek. Végül előrébb, a második helyen végeztek Sanghajban, ahol a magyar csapat negyedik lett.

A margitszigeti pólós csata kanadai góllal indult, utána viszont hosszú időre megállt a tudomány, és elpuskázott lehetőségek sorát követően maradt is a kanadai vezetés, mivel egyetlen magyar játékos sem tudott betalálni.

Nem úgy a második negyedben: a játékrész első támadásának lezárásaként a vb-újonc Szilágyi Dorottya zúdította a vendégkapuba a labdát (1-1). Egy védekező kézről bepattanó lövés után ismét az észak-amerikaiak vezettek, majd Czigány Dóra góljára harmadszor is Monika Eggens válaszolt (2-3). Kevéssel a nagyszünet előtt Illés Anna egyenlített, Eggens negyedik találatára pedig Takács Orsolya felelt (4-4).

A harmadik nyolc percben is pontatlanul, görcsösen játszott a magyar válogatott, s a hibás megoldások közepette Eggens ötödször is betalált. A magyar gól viszont ebben a negyedben is elmaradt, a statisztika szerint 24 perc alatt 27 lövésből született a négy hazai találat.

A befejező játékrészben sem ment a magyaroknak, vállalkozó kedvű pólós alig akadt, aki mégis próbálkozott, rendre rosszul célzott, naggyá téve a kanadai kapust.

S ahogy lenni szokott, az ellenfél egy emberelőnyt értékesített, 6-4-re elhúzott, a hajrában pedig sikerrel őrizte előnyét a hitehagyott magyar csapattal szemben, amely a meccs második felében képtelen volt bevenni a rivális kapuját. A statisztika szerint a hazai válogatott 34 lövésből szerezte négy gólját, míg az ellenfél 21 lövésből volt hatszor eredményes.

„Nem csináltak semmi olyat, amire ne készültünk volna – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány. – A saját pontatlanságunk miatt veszítettünk, gyatra lövőszázalékkal fejeztük be a helyzeteinket, ami eddig nem volt jellemző ránk." Hozzátette, nem érezte a találkozó előtt, hogy csapata ideges lenne, a lövési lehetőségeknél mégis mindig az bizonytalanodott el, aki célba vette a kaput.

„Annyi történt, hogy bár megvoltak, nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Hat gólt kaptunk, ezzel azért lehetne meccset nyerni. Itt az idő, hogy újragondoljuk céljainkat és újakat tűzzünk ki" – hangsúlyozta a sírással küzdő Tóth Ildikó. A center megköszönte a szurkolók támogatását, és kérte, továbbra is biztassák a csapatot, mert ez sokat jelent az együttesnek. „Igyekszünk összeszedni magunkat, de most nagyon csalódottak vagyunk."

Gurisatti Gréta a kapufák magas számát emelte ki. Mint mondta, ők is felkészültek, a szerencse mégis a kanadaiak mellé állt, akik talán jobban megdolgoztak érte. „A meccs elején kellett volna értékesítenünk a helyzeteket, amikből kapu fölé, mellé vagy épp a lécre ment a labda. Úgy érzem, mintha megbabonáztak volna minket, minden kifelé pattant" – fogalmazott Gurisatti.

Eredmény, negyeddöntő:
Kanada-Magyarország 6-4 (1-0, 3-4, 1-0, 1-0)
-------------------------------------------
góldobók: Szilágyi, Czigány, Illés, Takács 1-1, illetve Eggens 5, Wright 1

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben