Visszatérnek a gyulafehérváriak a női kosárlabda-élvonalba

Visszatérnek a gyulafehérváriak a női kosárlabda-élvonalba

Archív felvétel

Fotó: Sánta Imre

A feljutásért rendezett négyes döntőt ugyan elbukta, de a bukaresti alakulatok visszalépését kihasználva még idén visszatérhet az élvonalba a Gyulafehérvári CSU női kosárlabdacsapata – tájékoztatta a Krónikát Dan Berceanu.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. július 04., 09:552017. július 04., 09:55

A Román Kosárlabda-szövetség főtitkára emlékeztetett rá, hogy a másodosztályos pontvadászat fináléjában a Temesvári SCM és a Rapid együttesei harcolták ki az előrelépést, ám utóbbi később jelezte, hogy nem vállalja az élvonalbeli szereplést.

„A szabályzat értelmében a tornán harmadik helyen végzett Bukaresti Agronomia együttesének ajánlottuk fel a helyet, de

Idézet
miután ők sem éltek a lehetőséggel, a negyedik helyezett Gyulafehérvár következett a feljutási sorrendben”

– magyarázta. Rámutatott, hogy az élvonaltól tavaly nyáron pénzügyi problémák miatt visszalépett, korábbi Közép-Európa Kupa-győztes együttes most elvállalta a szereplést, ezért a július 10-ei sorsoláskor tizenkét női együttes részvételével készítik el a 2017–2018-as szezon műsorát.

Ugyanaznap lesz az élvonalbeli férfi bajnokság sorsolása, amelyhez a pénteki határidőig szintén mind a tizenkét klub kifizette a részvételi illetéket. „A versenykiírás nem változott: a férfiak idén is körmérkőzéses alapszakasszal kezdenek, majd a körmérkőzéses középszakaszt a rájátszás követi. A női élvonalban a körmérkőzéses alapszakaszt egyenesen a rájátszás követi” – közölte Berceanu.

A főtitkárt arról is kérdeztük, hogy mit jelent a sportág számára a 3x3-as kosárlabdázás olimpiai számmá való felvétele, amelyről úgy vélekedett: ez

Idézet
jó esély lesz arra, hogy Románia ebben a sportágban is képviselve legyen a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon.

„Számunkra is kellemes meglepetés volt, amikor bejelentették, de mi az elmúlt időszakban sokat foglalkoztunk a szakág népszerűsítésével. A kvalifikációs rendszert még nem ismerjük, de úgy hallottam, hogy sokat fog számítani az ország rangsorolása, amelyben mi nagyon jól állunk” – mondta Berceanu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá