Fotó: Facebook/Steffi Graf Tribute
Kolozsvárra látogat idén a teniszvilág két fenoménja: Andre Agassi Steffi Graf társaságában lép pályára júniusban a kolozsvári sportfesztiválon.
2024. január 18., 14:302024. január 18., 14:30
A rendezvényen a korábbi többszörös bajnokok a doppingvétség miatt négyéves eltiltását töltő román teniszező, Simona Halep és Andrei Pavel párosa ellen játszanak bemutatómérkőzést.
A Sport Festival 2024 szervezőinek csütörtöki közleménye szerint
„Különleges élményekben volt részem a kolozsvári sportfesztiválon. Alig várom, hogy visszatérhessek, és ott játsszak Andre Agassival és Steffi Graffal” – idézte a közlemény minden idők legeredményesebb román teniszezőnőjét.
2019-ben Marius Copillal, Daniela Hantuchovával és Fabio Fogninivel játszott, 2022-ben pedig a párosban olimpiai ezüstérmes és kétszeres Grand Slam-győztes Horia Tecău visszavonulása alkalmából rendezett mérkőzésen lépett pályára Robert Lindstedt-tel és Marius Copillal együtt.
Andrei Pavel 2018-ban vett részt a sportfesztiválon, a Bryan testvérekkel és Goran Ivaniseviccsel játszott.
A két teniszlegenda, Andre Agassi és Steffi Graf először játszik román közönség előtt.
Hétfőtől ezer jegyet bocsátottak áruba, a legolcsóbb, 1. kategóriájú belépő 120, a 2. kategóriájú 180, a VIP-jegy pedig 700 lejbe kerül.
Andre Agassi 2011 óta az International Tennis Hall of Fame, a Teniszhírességek Csarnoka tagja. Vezette a világranglistát, nyolcszor nyert Grand Slam-tornát egyesben. Egyike annak a hét teniszezőnek, akik pályafutásuk során megnyerték mind a négy Grand Slam-tornát.
Steffi Graf egykori világelső, olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes, Fed-kupa-győztes német teniszezőnő, minden idők egyik legjobb teniszezője. 22 egyéni Grand Slam-címet szerzett, nála csak Serena Williams (23) és Margaret Court szerzett többet (24). Pályafutása során összesen 107 WTA-tornát nyert meg, ezzel harmadik az örökranglistán Martina Navratilova (167) és Chris Evert (154) mögött. 1999-ben az Associated Press Grafot a 20. század legjobb női teniszezőjének nevezte.
Agassi és Graf 2001 óta házasok, két gyermekük van, Jaden Gil és Jaz Elle.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.
Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.
szóljon hozzá!