Szoboszlai Dominik Idén is két kupával zárta az osztrák fociszezont
Fotó: Facebook/Dominik Szoboszlai
Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobb játékosának az osztrák labdarúgó-bajnokságban.
2020. július 06., 13:232020. július 06., 13:23
2020. július 06., 13:242020. július 06., 13:24
A Red Bull Salzburg 19 éves magyar válogatott középpályása a klubelnökök, sportigazgatók és vezetőedzők szavazatai alapján végzett az élen – számolt be az MTI. Szoboszlai vasárnap büntetőből szerzett vezetést a bajnoki címét már korábban bebiztosító Salzburgnak a LASK ellen az utolsó fordulóban, majd egy gólpasszt is adott szögletből.
Az elismerését illetően úgy fogalmazott, hogy a leállás után keményen dolgozott, és ebben az időszakban 17 kanadai pontot szerzett. „De őszintén megmondom, hogy nem ezzel foglalkoztam, egyszerűen csak minden címet meg akartam nyerni a csapattal” – tette hozzá Szoboszlai, aki sajtóhírek szerint az AC Milanban folytathatja pályafutását.
Az osztrák bajnok Red Bull Salzburg játékosa, Szoboszlai Dominik és az AC Milan közelebb került egymáshoz – írta hétfőn a calciomercato.com, azt érzékeltetve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 19 éves támadó középpályása a nyári átigazolási időszak után az olasz élcsapatnál folytathatja pályafutásá
A Salzburg 110-szer talált az ellenfelek kapujába, ezzel beállította saját gólrekordját, ám amíg a 2013-14-es szezonban ezt 36 meccsen tette, most 32 forduló alatt érte el a csúcsot. A csapat sikeréhez tartozik az is, hogy trénere, Jesse Marsch lett a legjobb edző. A salzburgiak szeptemberben a Bajnokok Ligája-csoportkörért játszhatnak, a második Bécsi Rapid a BL-selejtező 2. körében lesz érdekelt. A harmadik WAC az Európa Liga csoportkörében kezd, a negyedik Linz az EL harmadik selejtező fordulójában.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!