Győzelemben reménykednek a Krónika által megkérdezett magyar szurkolók
Fotó: Kiss Előd Gergely
Optimistán készültek a magyar szurkolók Kolozsvár Főterén a Románia–Magyarország Európa-bajnoki kosárlabda-mérkőzésre, amelyet kedden este 20.30-tól rendeznek a Szamos-parti új sportcsarnokban.
2017. szeptember 05., 20:002017. szeptember 05., 20:00
2017. szeptember 05., 22:302017. szeptember 05., 22:30
Néhányan a sportcsarnokhoz közeli kocsmában hangoltak a rangadóra, ugyanis ott csak 3,5 lej volt egy üveges sör. Egy debreceni és pécsi szurkolókból álló csoport éppen a Főtér egyik teraszán iszogatott, amikor szóba elegyedtünk velük.
Egyébként a sors úgy hozta, hogy teljesen véletlenül Mikáczó Györgyöt, a debreceni sportuszoda létesítményvezetőjét szúrtuk ki a társaságból, aki vállalta, hogy névvel nyilatkozik a Krónikának. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy fél éve kezdték tervezni útjukat, amióta kiderült, hogy Kolozsváron Romániával mérkőzik meg a magyar válogatott.
Hozzáfűzte, húsz–harminc pontos magyar győzelemre számít, és arra, hogy Magyarország a csoport negyedik helyéről továbbjut az isztambuli kieséses szakaszba. „Követjük a csapatot Isztambulba is, ha kell, a döntőig, és biztatjuk a srácokat, mert megérdemlik” – adott hangot bizakodásának Mikáczó György.
A társasága egyébként egybehangzóan állította, nem félnek a nagyszebeni román soviniszta ultráktól – akik a hírek szerint szintén tervezték, hogy a helyszínen tekintik meg a mérkőzést. „Ezt mindenképp írd bele” – tették hozzá búcsúzásként.
A magyar válogatott edzés közben
Fotó: MTI
Bő fél múlva szintén a Főtéren botlottunk bele három soproni fiatalba, akik épp a Sopron feliratú zászlójukkal fotózkodtak. Ketten közülük egyetemisták voltak, társuk pedig szakácsként keresi mindennapi kenyerét. Kiderült,
„A lehető legmeszebbről érkeztünk, minden meccsen ott voltunk” – foglalták össze az eddig velük történteket. Bár bíztak a győzelemben, annyira optimisták azért nem voltak, hogy előre lefoglalják a szállást Isztambulban is. Időközben eleredt az eső, ezért a közeli belvárosi kávézóban folytattuk az eszmecserét.
Útközben összefutottunk egy békéscsabai szurkolóval is, aki csatlakozott a csoporthoz. Egyik kedvenc vendéglátóipari egységünk ezúttal le sem tagadhatta volna, hogy „magyar kocsma”, egy másik, magyar szurkolókból álló asztaltársaság ugyanis kifüggesztette a magyar zászlót a Főtérre néző ablakba. Így könnyű volt megmutatni újdonsült soproni ismerőseiknek.
A cikk írása közben óhatatlanul is fültanúi voltunk a magyar zászlót az ablakba kifüggesztő szurkolók beszélgetésének is. Bizakodóak volt ők is, csupán a „rangadó faktor” miatt aggódtak. Készségesen engedték, hogy lefotózzuk őket. Majd felhörpölték a sörüket, hátbaveregettek és elindultak a mérkőzésre, amelyet az M4 Sport és a TVR2 és a TVR HD is élőben közvetít.
Amint arról beszámoltunk, ha a magyarok kedden a hatos leggyengébbjének tartott, eddig nyeretlen házigazdákat is megverik (hétfőn legyőzték a cseheket, 48 év után ünnepelve újra Eb-győzelmet), akkor két győzelemmel szinte bizonyosan továbbjutnak a C csoport negyedik helyezettjeként az isztambuli nyolcaddöntőbe.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott hétfőn 85:73-ra legyőzte Csehországot Kolozsváron az Európa-bajnokság C csoportjának 3. fordulójában. A piros-fehér-zöldek utoljára 48 évvel ezelőtt nyertek meccset kontinensviadalon.
Kedden délután egyébként a címvédő spanyol férfi kosárlabda-válogatott nagy csatában 79:73-ra legyőzte a horvátokat az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának rangadóján, bebiztosítva a csoportelsőséget. Azt megelőzően Montenegró 88:75-re múlta felül Csehországot.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!