Olimpia Erdélyben? Akadtak, akik elhitték, hogy ez lehetséges, mások megfilmesítették

Sőt nem csak álmodoztak, hanem terveztek is, illetve tettek is a cél elérése érdekében – ám a történelem, a második világháború végkimenetele közbeszólt. Hamar kiderült, hogy a történet nem csak a magyarországi filmes szakember, hanem az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatásai terén elévülhetetlen érdemeket szerzett Killyéni András Péter sportszakértő számára is sokáig alig volt ismert.

A kolozsvári sporttörténész 2012-ben kezdett a témával foglalkozni, kutatásait pedig könyvben is összegezte, az Olimpiai álom a Radnai-havasokban című kötet 2015-ben jelent meg. A szöveget gazdag képanyag is kiegészítette, hisz Killyéni Budapesten körülbelül száz, a témához kapcsolódó fényképre lelt a Sporttörténeti Múzeumban, Tatár Sándor hagyatékában. (A sporttörténész 2017-ben megkapta Borsa különdíját a város népszerűsítéséért, „a magyar Garmisch-Parten­kirchen” történetének feldolgozásáért). Később

A második bécsi döntés aztán ismét reményeket csillantott fel, szorgosan elkezdték keresni a visszakapott Észak-Erdély területén a remélt téli olimpia helyszínét. A korabeli sportvezetés hosszas kutakodás után találta meg Borsafüredet, melyet szerettek volna amolyan magyar Garmisch-sá varázsolni (a Garmisch-Partenkirchen-i síközpont mintájára). Elkészültek a tervek: síugrósáncok, lelátók, szállodák, vonatállomás – minden egyes részletet kigondoltak, elterveztek, ám akárcsak a tízes években, a történelem ezúttal is közbeszólt.

A filmből részletesen megismerjük a korabeli elképzeléseket, akárcsak azt, hogy a negyvenes években európai szinten kimagaslóan korszerűnek számító Hóvirág Szálló vagy épp az Olimpia névre keresztelt ugrósánc – amely 1944-es átadásakor a kontinens legnagyobb ilyen létesítménye volt – később kihasználtság híján miként megy tönkre. (A sáncot 2000-ben még használták versenyek idején).