Női kézilabda BL: azonos csoportba sorsolták a Ferencvárost és a Bukaresti CSM-et

A Ferencváros visszavághat a bukarestieknek amiatt, hogy az előző idényben kétszeri is kikapott a román együttestől •  Fotó: Ilyés Szabolcs

A Ferencváros visszavághat a bukarestieknek amiatt, hogy az előző idényben kétszeri is kikapott a román együttestől

Fotó: Ilyés Szabolcs

Azonos ágra került a címvédő Győr Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjainak pénteki, bécsi sorsolásán. Ráadásul a budapesti csapatnak többek között a Bukaresti CSM lesz a csoportellenfele.

MTI

2018. június 29., 17:042018. június 29., 17:04

2018. június 29., 17:102018. június 29., 17:10

A győriek az első kalapban szerepeltek, és a német Thüringer HC és a szlovén Krim Mercator Ljubljana társaságában a C csoportba kerültek, amelyhez csatlakozik majd a 2. selejtezőcsoport továbbjutója – amelyik akár a craiovai csapat is lehet. A Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást, és a Bukaresti CSM, illetve a norvég Vipers Kristiansand együttesével a D csoportba került, amely az 1. selejtezőcsoport továbbjutójával lesz majd teljes. A Ferencváros tavaly Bukarestben és hazai pályán egyaránt kikapott a román csapattól a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így kettős vereséggel búcsúzott.

A Győr vezetőedzői posztjáról hat sikeres idény után távozott spanyol Ambros Martín új csapata, az orosz Rosztov-Don a B csoportba került. Azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek össze. A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik.

A négyes csoportokból az első három-három csapat jut a középdöntőbe, ahol a Győr és a Ferencváros összetalálkozhat, hiszen azonos ágon szerepelnek.

A középdöntő-csoportok első négy-négy helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A négyes döntőt jövő tavasszal ismét Budapesten rendezik. „Első ránézésre a tavalyinál jóval könnyebb a beosztásunk” – nyilatkozta Danyi Gábor, a Győr új vezetőedzője a sorsolást közvetítő Sport Televízióban. Hozzátette, nem csupán a továbbjutás a céljuk a csoportkörben, hanem a maximumra törekednek, ahogyan eddig is.

„Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy esetenként más rendszerben fogunk dolgozni, újfajta megközelítéssel próbáljuk a Bajnokok Ligája-trófeát megvédeni. Ami működött és jó volt, azt természetesen megtartjuk” – magyarázta Danyi. Hangsúlyozta, reményei szerint a következő szezonban elkerüli együttesét a legutóbbi évadban tapasztalt sérüléshullám. A győriek felkészülése július 19-én kezdődik.

„A legnehezebb csoportba kerültünk. Szerintem a Bukaresti CSM kimagaslik majd a négyesből, a többi meccs várhatóan kiegyenlítettebb lesz, és azt gondolom, az ág nem rossz” – nyilatkozta Elek Gábor, az FTC vezetőedzője. Hozzátette, csapatának elsődleges célja, hogy továbbjusson a csoportjából, csak azután tervezgethetik a folytatást. „Ez az ősz nagyon szép feladat elé állít minket” – vélekedett a tréner, aki arra utalt, hogy a Ferencváros játékoskeretében komoly változások történtek idén nyáron.

A női BL csoportbeosztása:
A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói), Metz HB (francia), Odense HC (dán), Larvik HK (norvég)
B csoport: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn HB (dán), IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia)
C csoport: Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), a 2. selejtezőcsoport továbbjutója
D csoport: Bukaresti CSM (román), Vipers Kristiansand (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, az 1. selejtezőcsoport továbbjutója

az 1. selejtezőcsoport mezőnye: SG BBM Bietigheim (német), MKS Perla Lublin (lengyel), Jomi Salerno (olasz), Super Amara Bera Bera (spanyol)
a 2. selejtezőcsoport mezőnye: Craiovai SCM (román), HC Podravka Vegeta (horvát), Muratpasa Belediyesi (török), ZORK Jagodina (szerb)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát