Görbicz Anita remekelt, nyolc gólt vágott a montenegróiak kapujába
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
A címvédő Győri Audi ETO KC 26-20-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntő szombati, első mérkőzésén. A Bukaresti CSM 13 góllal verte francia ellenfelét.
A Győr játékosai közül Tomori Zsuzsanna, valamint a norvég Nora Mörk és Stine Oftedal, illetve a holland Cornelia Nycke Groot hiányzott sérülés miatt. Az első és a második vendég gólt a spanyol Mireya González Álvarez szerezte, aki élete első BL-meccsét játszotta. Mivel Kiss Éva remekül védett, a hazaiak csak hat és fél perc után tudtak betalálni (1-4). Mivel ezután a győriek nyolc percig nem voltak eredményesek, a Buducnost átvette a vezetést (5-4).
Amikor a második felvonás elején Bódi Bernadett húsz másodperc alatt kétszer is betalált, a hazaiak edzője, Dragan Adzic időt kért, mert újra öt góllal vezettek a vendégek (11-16), akik egy újabb 8-3-as periódust produkáltak. Eduarda Amorim a hajrában is rendkívül ambiciózusán és eredményesen támadott, a Kiss Éva helyére beállt Kari Aalvik Grimsbö jól védett, így a győriek már az első, idegenbeli találkozón hatalmas lépést tettek a négyes döntőbe jutás felé. A mezőny legeredményesebb játékosa Milena Raicevic volt, aki 16 lövésből kilenc gólt dobott.
Hasonlóképpen jól sikerült az első összecsapás a Bukaresti CSM-nek is, amely pénteken, hazai pályán 34-21-re kiütötte a francia Metz HB együttesét, így a Győrhöz hasonlóan a négyes döntőben érezheti magát. A Ferencváros azonban hátrányba került, miután szombaton kétgólos vereséget szenvedett az orosz Rostov-Don ellen. A visszavágókat egyébként jövő hétvégén rendezik, a budapesti négyes döntőre május 12-én és 13-án kerül sor.
Eredmény,
női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 20-26 (9-12)
----------------------------------------------------------------
a Győr gólszerzői: Görbicz, Amorim 8-8, González 3, Althaus, Broch, Bódi 2-2, Knedlikova 1
korábban:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Rosztov-Don (orosz) 29-31 (15-16)
pénteken játszották:
Midtjylland (dán)-Vardar Szkopje (macedón) 23-24 (16-13)
Bukarest (román)-Metz HB (francia) 34-21 (19-13)
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!