MOL Liga: nő a tét

Hiába szögezték le a szezon előtt a MOL Ligában induló csapatok, hogy nem lesz olyan play-off párharc, amely során csak egyik csapat otthonában rendeznek mérkőzést, végül mégiscsak lett. A közös román–magyar jégkorongbajnokság rájátszása a versenykiírás szerint ma kezdődött volna, a HSC Csíkszereda és az Újpest azonban már tegnap este, lapzártánk után lejátszotta a Vákár Lajos-műjégpályán az első meccset.

Boros Miklós

2010. december 21., 10:102010. december 21., 10:10

Amely ráadásul papíron a harmadik, Újpestre kiírt mérkőzés volt: a lilák pályaválasztói jogukat feladva, három nap alatt háromszor jégre lépve a Székelyföldön igyekeznek letudni minél hamarabb a számukra teljesen esélytelen csatákat. Az alapszakaszban utolsó, ám a selejtezőben meglepetésre a Steauát kiejtő Újpest esélyeiről mindent elmondanak a két csapat eddigi idei eredményei: a HSC hazai pályán 17-2-re és 13-2-re, idegenben 9-0-ra és 8-5-re győzött ellene.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó negyeddöntő legfeszültebb párharcának az alapszakaszban 3. Miskolci Jegesmedvék és a 6. Brassói Fenestela  összecsapása ígérkezik. Mindkét csapat külföldi játékvezetőket kért az idegenbeli mérkőzéseire: a találkozókon szlovák vezetőbírók lesznek. A brassói csapat már szombat óta Miskolcon készül a mai és szerdai mérkőzésekre, Kovács László edző keretéből csupán a hosszabb ideje sérült Péter Róbert hiányzik. „Hamarabb utaztunk el, mert nyugalomra és akklimatizációra van szükségünk. A miskolci az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat, amelynek otthonában bravúr lenne a győzelem” – mondta Nagy Attila brassói menedzser a Fenestela internetes oldalán.

Jóval nagyobb gondok vannak a hazai csapatnál, mivel egyik kapusuk, Duschek Dávid az alapszakasz után bejelentette, hogy felhagy a versenysporttal, így a Jegesmedvéknek csupán egy felnőtt mezőnyben tapasztalt hálóőrük, a múlt héten a magyar U20-as válogatottal a csíkszeredai Divízió II-es vb-n szereplő Gyenes Dávid maradt. A miskolci csapatból hiányozni fog a kézcsonttörést szenvedett kanadai csatár, Casey Bartzen is, aki 45 pontjával (12 gól, 33 gólpassz) a MOL Liga kanadai táblázatának nyolcadik helyén áll, és kérdéses a csapatkapitány Láda Balázs, valamint Kállai Csaba játéka is. „Az alapszakasz beosztása nagyon sűrű volt, most viszont tíz nap telt el mérkőzés nélkül. Úgy látom, a játékosok kiéheztek már az éles meccsre, nagyon várják a keddi találkozót. Bízom benne, hogy ez az elszántság egyben lendületet is jelent, és hozni tudjuk a győzelmeket” – nyilatkozta Mayer Péter miskolci edző klubja honlapjának. Az alapszakaszban a Jegesmedvék háromszor (otthon 5-2 és 5-3, idegenben 4-2), a brassóiak egyszer (3-1) győztek az egymás elleni találkozókon. A párharc harmadik és esetleges negyedik mérkőzését december 26-án és 27-én Brassóban rendezik, az ötödik összecsapást pedig 30-án, újra Miskolcon.

A másik két párharcban magyarországi klubok csapnak össze. A két budapesti együttes, a negyedik Vasas és az ötödik Ferencváros csatái megjósolhatatlanok, bár az alapszakaszban az egymás elleni összevetésben a piros-kékek voltak a jobbak három győzelemmel (4-2, 4-1 és 8-0) egy Fradi-siker (2-0) ellenében. Talán ez az a párharc, amelyben a legkevésbé fog számítani a hazai pálya előnye, bár az  a Vasas mellett szól, hogy a magyarországi együttesek egymás közötti eredményei alapján ők vezetik az országos bajnokságot. A Dab.Docler és a Sapa Fehérvár AV 19 összecsapásain döntő lett, hogy a székesfehérváriak osztrák ligában szereplő nagycsapata melyik mérkőzésnapon akar leadni pár játékost a farmcsapatnak. A párharc esélyese azonban  egyértelműen a dunaújvárosi gárda, amely az alapszakaszban háromszor nyert (14-1, 5-3, 4-3) és csak egyszer kapott ki (4-5) a „Kisvolán” ellen.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben