Megváltoztatta a légiósszabályt a Román Kézilabda-szövetség

Fellégezhetnek. Együtt maradhat a Dinamo kerete a következő szezonra •  Fotó: Facebook/Dinamo Bucuresti

Fellégezhetnek. Együtt maradhat a Dinamo kerete a következő szezonra

Fotó: Facebook/Dinamo Bucuresti

A Román Kézilabda-szövetség vezetősége eltörölte az Európai Unión kívüli országokból érkező játékosok számának korlátozását. Az új légiósszabály értelmében nyolc külföldi játékost lehet majd feltüntetni a bírói lapon, ugyanakkor a hazai mérkőzések alkalmával legalább két hazai kézilabdázót kötelezően a pályán kell tartani.

Krónika

2020. május 20., 16:502020. május 20., 16:50

2020. május 20., 16:522020. május 20., 16:52

A Román Kézilabda-szövetség vezetősége eltörölte azt a sokat vitatott légiósszabályt, amelynek értelmében háromra csökkentették volna az Európai Unión kívüli országokból érkező játékosok számát a férfi élvonalban. Ez, mint beszámoltunk róla, a címvédő és a Bajnokok Ligájában sikeres idényt eltöltő Dinamót károsította volna meg leginkább, hiszen keretében nyolc, Unión kívüli országból érkezett kézilabdázót is foglalkoztat.

Mind válogatott játékosok, és kulcsembernek számítanak a fővárosiaknál, akik a nemzetközi esélyeik megtépázása mellett arra is panaszkodtak, hogy a női mezőnyben eltérő légiósszabályt terveztek.

A fővárosiak most fellégezhetnek, hiszen keretük nem esik szét a következő idényre, miután a héten tartott szavazás értelmében,a továbbiakban sem korlátozzák az Unión kívüli országból érkező játékosok számát a Bölények Ligájában.

Az új szabály alapján legtöbb nyolc külföldi szerepelhet majd a csapatokban, de a hazai összecsapások alkalmával két hazai játékost kötelező lesz a pályán tartani.

A légiósoknak – együttesenként kettőt kivéve – válogatott játékosoknak kell lenniük, az utánpótlás-fejlesztés érdekében pedig az élvonalbeli klubok beleegyeztek abba, hogy fiókcsapatot hoznak létre a 2021–2022-es idénytől, amelyekben legalább nyolc román állampolgárságú, 23 év alatti kézilabdázót foglalkoztatnak majd.

Az idei szezont, mint ismeretes, végül befagyasztották, és a félbeszakadt bajnokságok összetettjei alapján nevezhetnek majd a csapatok a következő idényre. A férfimezőnyben a Dinamo nagy előnnyel vezetett, ugyanakkor a női pontvadászatban a Râmnicu Vâlcea úgy állt 43 ponttal az első helyen, hogy eggyel több összecsapást játszott le, mint a mögötte szintén 43 ponttal – de gyengébb gólaránnyal – második Bukaresti CSM. A fővárosiak emiatt csak szabadkártyával indulhatnak a Bajnokok Ligája következő idényében, így közleményben jelezték, hogy jogi lépéseket fontolgatnak, amiért a szövetség döntése megkárosította őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen