Ha nem megy sem megy. Kitart a csapata mellet Dan Petrescu
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR
Nem bánja hétvégi kijelentését, de mégis a Kolozsvári CFR-nél marad Dan Petrescu. A román labdarúgó-bajnok vezetőedzője az Argeș FC elleni mérkőzés után tart ugyan egy rövid szünetet, de megpróbálja kitölteni szerződésének idejét a fellegváriaknál.
2020. november 04., 20:062020. november 04., 20:06
2020. november 04., 23:262020. november 04., 23:26
Kitart a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgó-csapata mellett Dan Petrescu. A román bajnok vezetőedzője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a hétvégén elveszített Liga 1-es mérkőzésük utáni nyilatkozataival ellentétben nem távozik a fellegváriaktól a csütörtöki AS Róma elleni Európa Liga-mérkőzés után, de a soron következő Argeș FC elleni bajnoki összecsapást követően szünetet fog tartani.
„A medgyesi mérkőzés után nagyon dühös voltam amiatt, amit a pályán láttam, hogy nem játszhattunk olyan felállásban, ahogy szerettem volna, és persze a játékvezetés miatt. És ez nem akkor fordult elő először. Megkongattam a vészharangot és hirtelen felindulásból azt mondtam, hogy szünetre van szükségem. De ez a valóság, már túl sok minden felgyülemlett bennem. Meggyőződésem, hogy miután a CFR már sorozatban három bajnokságot megnyert, mindenki azt szeretné, hogy valaki más nyerjen. Nem bánom, amit nyilatkoztam, mert igaz. Valóban szükségem van egy kis pihenőre” – mondta.
Ismeretes, hogy keretében sok a sérült és koronavírussal-fertőzött futballista is van, akikre nem számíthat. „Tizennégy-tizenöt játékosunk van, sok a gondunk. Vannak még játékosaink, de például Costache, Auerlio és Soares nem szerepelnek az UEFA-listán” – mutatott rá. A frissen leigazolt Ben Youssefre sem számíthat még, ezért rendkívül nehéz kihívás elé néznek.
– hangsúlyozta Petrescu. Megjegyezte azt is, hogy nem veszett össze a klubtulajdonos Neluțu Vargával, mint ahogyan azt sem igaz, hogy az idő előtti lemondása esetére megállapított kárpótlási díj kifizetése tartja vissza a távozástól.
Talpon Európában. A CFR egyedüli romániai csapatként a nemzetközi porondon is érdekelt
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907
„Írták, hogy nagyon sokat keresek a CFR-nél. Ez igaz, ugyanakkor én nem a pénzért vagyok itt, mert ha az elutasított ajánlataimat vesszük figyelembe, akkor máshol még többet kereshetnék. Én a teljesítmény miatt maradtam és maradok. Nem hiszem, hogy a rendszerváltás óta van még rajtam kívül hazai edző, aki ennyi európai mérkőzést játszott volna, és az egyedüli romániai klub vagyunk, amely eredményesnek mondhatja magát Európában. Senkit sem akarok megbántatni, de a többi csapat ismét csalódást okozott a nemzetközi porondon, a CFR nem.
Ez az igazság, és az is érthető, hogy ha egy edző egész nap a klubnál van, időnként besokall, mint én most” – mondta.
A Kolozsvári CFR a hazai élvonalbeli bajnokság alapszakaszának kilencedik fordulójában a harmadik helyen áll az összetettben, az Európa Liga csoportkörében egy győzelem és egy döntetlen után az AS Rómával holtversenyben viszont az első helyen áll az A négyesben. A harmadik fordulóban ma 19.55 órakor lép pályára az olasz fővárosban.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!