A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) megerősítette tisztségében Christoph Daum szövetségi kapitányt, akinek az elmúlt időszak gyenge eredményei miatt kellett jelentést készítenie tevékenységéről.
2017. augusztus 02., 18:132017. augusztus 02., 18:13
Az e heti elnökségi ülést követően Răzvan Burleanu FRF-elnök közölte: a technikai bizottságot irányító Mihai Stoichiță szerint
„Nem kell spekulálni, a kapitány kitölti szerződését, azaz a világbajnoki selejtezősorozat végéig tisztségében marad. Utána újból kielemezzük a tevékenységét és megvitatjuk az esetleges közös folyatás lehetőségét" – idézi a sportági vezetőt a hivatalos közlemény.
Daumot, mint ismeretes, már kinevezése óta bírálják, a kritikus hangokat pedig csak táplálta, hogy irányítása alatt a felnőtt labdarúgó-válogatott mindössze kétszer tudott nyerni három döntetlen és három vereség mellett – a barátságos mérkőzéseket is beleszámítva.
Az oroszországi világbajnokság E jelű selejtezőcsoportjában hat forduló után mindössze hat ponttal áll a negyedik helyen a 16 pontos lengyelek, valamint a 10 pontnál tartó Montenegró és Dánia mögött. Legközelebb szeptember elsején az ugyancsak hat pontos örményeket fogadják.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!