Marco Rossi (középen) szerint napról napra, mérkőzésről mérkőzésre kell fejlődnie a nemzeti válogatottnak
Fotó: MLSZ/Facebook
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden az Írország elleni, az Európa-bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen jobb játékot vár csapatától, mint a Ciprus elleni összecsapáson.
2021. június 07., 18:012021. június 07., 18:01
2021. június 07., 18:082021. június 07., 18:08
Az olasz szakember hétfőn a telki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy napról napra, mérkőzésről mérkőzésre kell fejlődniük, hiszen az Eb rajtjára a „valaha volt legjobb formánkba kell kerüljünk”. A tréner megjegyezte, hogy jobb játékra van szükség az együttestől, mint pénteken a Ciprus ellen 1-0-ra megnyert összecsapáson, mindenképpen fejlődnie kell a taktikai elemekben, hiszen csak ebben az esetben lehet esély később az Európa-klasszis csoportellenfelei, a címvédő portugál, a világbajnok francia, valamint a német csapat ellen.
Marco Rossi kiemelte, a részben budapesti rendezésű kontinensviadalon 15 millió magyar figyeli majd őket, számukra pedig szeretnének örökre szóló élményt adni. Az írek elleni összecsapással kapcsolatban megjegyezte, elsősorban labdabirtoklásban vár javulást tanítványaitól, akik ezen a téren sokat hibáztak Ciprus ellen – az okokokat tudja, de nem akarja nyilvánosságra hozni –, ezenkívül nem szabad az ellenfélnek átadni a kezdeményezés lehetőségét.
A kezdőcsapatról szólva a kapitány kijelentette, ezen a mérkőzésen nagyjából az a tizenegy fut majd ki a gyepre, amely várhatóan a portugálok elleni első Eb-találkozón is a csapatot alkotja, bár néhány helyen még szeretne egy-két dologra választ kapni. Hozzátette, szeretné látni az alapemberek teljesítményét, ugyanakkor Sallai Roland továbbra is izomsérüléssel bajlódik. A játékosok közül ezúttal a Ciprus ellen büntetőt hibázó Nikolics Nemanja válaszolt az újságírók kérdéseire. A támadó elmondta, az írek elleni összecsapás ugyanolyan fontos számukra, mint a portugálok elleni csoportmérkőzés, hiszen sok mindent szeretnének még kipróbálni a kontinensviadal előtt.
Nikolics Nemanja ott volt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, és véleménye szerint a mostani együttes erősebb, hiszen az a gárda leginkább a védekezéssel foglalkozott, a mostani viszont képes lehet arra, hogy akár Franciaország, akár később vb-selejtezőn Andorra ellen is a saját játékát próbálja meg játszani.
A magyar-ír barátságos mérkőzés kedden romániai idő szerint 21 órakor a kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A magyarok az Eb csoportkörében jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendégei lesznek Münchenben.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI előtt:
Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola, Sigér, Kleinheisler, Nagy Á. - Holender, Nego - Szalai Á.
A pályán mindent megtett a romániai fociszezon meglepetéscsapata, így már csak az UEFA „jóindulatán” múlik, hogy a kupagyőztes Corvinul elindulhat-e a második legrangosabb európai sorozatban. A vezetőedző a Real Madridhoz hasonlította csapatát.
Ezúttal másodosztályos labdarúgócsapat képviseli Erdélyt a Román Kupa szerdai döntőjében egy talán a szokásosnál is ellentmondásosabb romániai fociidény hajrájában. Ugyanis a licencproblémák nevetségessé tettek bizonyos küzdelmeket.
Elhalasztják Szoboszlai Dominiknak, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a május 30-ra tervezett közönségtalálkozóját.
Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
Kovács István vezeti majd a labdarúgó-Európa-liga idei kiírásának május 22-én Dublinban rendezendő döntőjét – jelentette be hétfőn a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
Olimpiai kvótát szerzett a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta a párizsi ötkarikás játékokra a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
szóljon hozzá!