Magyarországon honosítják a fiatal erdélyi úszót

úszó

Nagy Nándor úszó tavaly még román színekben versenyzett, de ez már idén megváltozik

Fotó: Román Úszószövetség

A nyíltvízi úszó Nagy Nándor honosítása folyamatban van, és ideális esetben már a nyáron képviselheti Magyarországot nemzetközi versenyeken. Az erdélyi úszó tavaly telepedett át Magyarországra.

Krónika

2025. február 19., 11:522025. február 19., 11:52

2025. február 19., 11:572025. február 19., 11:57

A román-magyar kettős állampolgársággal rendelkező sportoló edzője, Szokolai László az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy a nemzetközi szövetség (World Aquatics) szabályai szerint legalább egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy tanítványa a kérvény beadását követően sportjogilag is magyar színekben versenyezzen. Ehhez pedig minden feltétel teljesült, mivel a 18 éves Nagy Nándor ősz óta életvitelszerűen él Magyarországon, a román szövetség már nem tekinti a tagjának, a Balaton Úszó Klub is leigazolta, és a veszprémi egyetemen folytatja tanulmányait (a Pannon Egyetem műszaki menedzsment szakán).

Idézet
Most fogja befogadni a kérelmet a World Aquatics, aztán nyilatkozik majd erről az igényről, és ha meglesz a jogi státusz, sportjogilag akkor tud nemzetközi versenyeken magyarként versenyezni” – mondta Szokolai.

Az edző hozzátette, tanítványa úgy edz, hogy a nyáron készen álljon az utolsó ifi évére a világversenyeken, azonban türelmesnek kell lenniük a döntést illetően. Nagy szeptemberben költözött Erdélyből Magyarországra, korábban az olimpiai és világbajnok Rasovszky Kristóffal, az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Betlehem Dáviddal, valamint a szintén vb-győztes Sárkány Zalánnal is edzett együtt, ami meghozta a kedvét ahhoz, hogy Veszprémbe tegye át a székhelyét.

Az erdélyi származású úszó decemberben megnyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját, ezt követően, ha lesz lehetősége, akkor az áprilisi, ibizai világkupán szeretne indulni, emellett a junior Eb-n is rajthoz állna. Nagy Nándor a magyar közmédiának elmondta, nem volt könnyű elszakadni otthonától, viszont ahhoz, hogy szintet lépjen, ez szükséges volt.

Kiemelte, hogy Szokolai csapatában nemcsak többet dolgoznak az edzéseken, hanem több potenciális edzőpartnere is van.

Tréneréről elmondta, hogy a világ egyik legjobb nyíltvízi úszóedzőjének tartja. „Nagyon motiváló, hogy edzőként már ennyi eredményt elért, de talán az lehet tőle a plusz pont, hogy nem nagyon erőltet minket” – fogalmazott Nagy, majd közölte: „Azért vagyunk itt, hogy jól ússzunk és jól teljesítsünk, és ő ehhez gyakorlatilag minden körülményt megteremt”. Nagy Nándor kiemelte, nagyon reméli, hogy a nyáron már magyar színekben indulhat a vilniusi junior Eb-n, ami elmondása szerint a „legeslegjobb forgatókönyv” lenne.

A Hunyad megyei úszó tavaly, Magyarországra történt áttelepedését követően a Nyugati Jelen című lapnak nyilatkozva elmondta, az úszásban „nagyhatalomnak” számító anyaországban lényegesen jobbak a feltételek. Neki régi álma volt, hogy 50 méteres medencében edzhessen, ott pedig más a hozzáállás az edzéshez, szerinte „sokkal profibbak az emberek”. Nagy Nándor elmondta, vajdahunyadi edzője, Anca Băjan támogatta őt, elfogadta a döntését. „Elvileg maradhattam volna Vajdahunyadon. Volt már, aki érettségi után átigazolt más klubhoz, de továbbra is Vajdahunyadon edzett. Én nem láttam ezt opciónak. Sem a továbbtanulás, sem az úszói pálya szempontjából” – állapította meg a Nyugati Jelennek a fiatal erdélyi úszó.

korábban írtuk

Megcsinálták: magyar arany és bronz nyíltvízi úszásban a párizsi olimpián
Megcsinálták: magyar arany és bronz nyíltvízi úszásban a párizsi olimpián

Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid bronzérmet szerzett nyíltvízi úszásban a párizsi olimpián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka