Lausanne-ban már megy az U–CFR derbi

Nem biztos, hogy péntek este újrajátsszák a kolozsvári futballderbit, ugyanis a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) sürgősségi eljárással még péntek délben, a 21 óra 30 perces kezdéssel kiírt U–CFR összecsapás előtt ítéletet hirdet a vasutascsapat fellebbezése ügyében. Ezt Cătălin Ciubotă, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) ügyvédje jelentette be szerda este.

Páva Adorján

2012. május 18., 08:302012. május 18., 08:30

Amint arról beszámoltunk, a Liga 1 31. körében játszott mérkőzést a 27. percben félbeszakította Alexandru Tudor játékvezető, miután a CFR vezető gólját megszerző Ricardo Cadúra előbb az U kapusa, Mircea Bornescu, majd az öltözőkhöz vezető folyosón többek között a hazai csapat gyúrója, Liviu Ciucă is rátámadt.

A LPF fegyelmi bizottságának ülésén kiderült, Tudor jelentése szerint nem lehetett folytatni a múlt keddi találkozót, ám Alexandru Boc, a LPF ellenőre szerint igen. Bár a CFR a rendezési hiányosságokra hivatkozva azt kérte, hogy zöldasztalnál 3-0-s eredménnyel nekik ítéljék a 3 pontot, a testület végül újrajátszást rendelt el.

Ezután a LPF fellebbviteli bizottsága elutasította a vasutasok óvását, és jóváhagyta a fegyelmi bizottság döntését, mely szerint péntek este 21.30-tól, az első perctől kezdve újra kell játszani az U–CFR találkozót. Ezzel arra kényszerült a Pászkány Árpád üzletember által finanszírozott, a bajnoki címért versengő vasutascsapat, hogy hat nap alatt játssza le utolsó három bajnoki meccsét, ráadásul a most péntekre meghirdetett városi rangadó után, kevesebb mint 48 óra múlva kellene kiállnia az utolsó körben, vasárnap a Steaua ellen.

A Gépész utcaiak nem hagyták annyiban a dolgot, és azonnal a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, amely nem lacafacázott: Cătălin Ciubotă szerint a CAS már szerdán írásban kikérte a LPF, illetve a Kolozsvári U álláspontját is, és péntek 12 órára ítélethirdetést ígért. A CFR bizakodóan várja ezt – a Pro Sport napilap szerint már csak azért is, mert két neves sportjogászt, korábbi lausanne-i ítészt kért fel ügye védelmére.

A CAS ugyanakkor a lausanne-i eljárás menete szerint várhatóan nem írja felül a román fellebbviteli bizottság döntését: csupán helyben hagyhatja azt, vagy pedig semmisnek nyilvánítja. Utóbbi esetben visszatér az ügy a LPF bizottságaihoz, amelyeknek a CAS indoklását figyelembe véve kell új döntést hozniuk. Egyébként – amint Ciubotă nyilatkozatából kiderül – a CFR sem azzal a kéréssel fordult a lausanne-i bírósághoz, hogy a vasutascsapatnak adják a 3 pontot, hanem a LPF fellebbviteli bizottsága döntésének hatályon kívül helyezését szorgalmazta.

Ha ez megtörténik, kérdés, hogy a román testület az új helyzetben mikor dönt a meccs, illetve a 3 pont sorsáról. Az viszont tény, hogy ha a CFR még vasárnap esti meccse előtt jogerősen megkapja zöldasztalnál az U elleni találkozó 3 pontját, akkor a Steaua elleni összecsapás eredményétől függetlenül megnyeri a bajnokságot – ez esetben ugyanis a listavezetőnek az utolsó kör előtt 3 pont előnye lesz a szerda este Galacon diadalmaskodott, a második helyen álló Vaslui csapatával szemben, kettejük egymás elleni mérlege pedig a kolozsváriaknak kedvez.

Érdekesség, hogy ez sorozatban az ötödik idény, amikor a Liga 1-es csapatok Lausanne-ban keresik igazukat, 2008 óta mindig volt olyan kisebb-nagyobb ügy, amely miatt egy klub megkérdőjelezte a román bizottságok döntését a legfelsőbb sportdöntőbíróságon.

Liga 1, 33. forduló, szerda esti eredmények: Sportul Studenţesc–Rapid 0-2 (Herea 6. – 11-esből, Grigorie 74.), Galaci Oţelul–FC Vaslui 1-2 (S. Costin 20., ill. Wesley14. – 11-esből, Yero Bello 23.). A csütörtöki mérkőzések lapzárta után értek véget.

A 34., utolsó forduló tervezett menetrendje (a Digi Sport honlapja szerint), péntek: Nagyszebeni Voinţa–CS Mioveni (Digi Sport 1, 18.00). Vasárnap, 20 órától: Kolozsvári CFR–Steaua (Digi Sport 1), FC Vaslui–Kolozsvári U (Digi Sport 2), Rapid–Galaci Oţelul (Digi Sport 3), Dinamo–Astra Ploieşti (Digi Sport 3), Petrolul Ploieşti–Sportul Studenţesc, Concordia Chiajna–Pandurii Târgu Jiu. Hétfő: Ceahlăul Piatra-Neamţ–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, 19.00), FC Brassó–Marosvásárhelyi FCM (Digi Sport 1, 21.30).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban