Kupával koronáznák meg az „elkoronázott” idényt: klubtörténeti finálét játszik ma a Sepsi OSK az FCSB-vel

Papírformát borítanának. A csapategységre épít a Sepsi OSK az FCSB elleni kupa döntőben •  Fotó: Pinti Attila

Papírformát borítanának. A csapategységre épít a Sepsi OSK az FCSB elleni kupa döntőben

Fotó: Pinti Attila

Miközben egyre növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma a hazai élvonalbeli labdarúgásban, addig a Sepsi OSK együttese ma az FCSB ellen lép pályára a Román Kupáért. Ez lesz a háromszéki klub történetének első döntője, de a járvány miatt a mérkőzést nézők nélkül rendezik, szurkolóik pedig csak távolból drukkolhatnak, hogy hazavigyék Sepsiszentgyörgyre a serleget.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2020. július 22., 10:132020. július 22., 10:13

Győzelmi reményekkel utazik ma Ploiești-re a Sepsi OSK élvonalbeli futballcsapata, hogy történetében először a Román Kupáért játsszon döntőt az FCSB ellen. A háromszékiek, mint ismeretes, a Poli Iași együttesét búcsúztatták a fináléért, miközben a fővárosi „piros-kékek” örök riválisukat, a Dinamót ejtették ki a legjobb négy között.

Idézet
Az esélyek, 60 a 40-hez. Nekünk a kevesebb, hiszen egy tapasztaltabb, jobb csapattal mérkőzünk meg, vagyis egyénileg jobb játékosokkal. De ez csapatmunka, és reméljük, hogy felborítjuk a papírformát, és hazahozzuk a kupát Sepsiszentgyörgyre”

– mondta a Krónikának Hadnagy Attila, a háromszékiek klubvezetője.

A Kovászna megyei együttes, mint ismeretes, a Liga 1-es bajnokság alsóházi rájátszásában zsúfolt programmal szembesült az elmúlt másfél hónapban. Háromnaponta tétmérkőzést játszottak, miközben a felsőházi rájátszásban érdekelt FCSB-nek kevesebb találkozón kellett pályára lépnie, ráadásul – mint arra Leo Grozavu, a Sepsi OSK edzője rámutatott – többet is pihenhettek, illetve készülhettek a fináléra, miután a hétvégi, Kolozsvári CFR elleni mérkőzésük elmaradt.

Hadnagy is hangsúlyozta, hogy minden apró dolog számít. „Az FCSB szerencsésebb helyzetbe került, mi játszottunk hétvégén. Biztos, hogy frissebbek lesznek, de nem biztos, hogy jobbak lesznek. Megvan a mi esélyünk is, és remélem, hogy élünk vele” – mondta.

Leo Grozavu edző a találkozó előtti sajtótájékoztatón is a csapategység fontosságát emelte ki, meglátása szerint az ellenfelet nem kell bemutatni senkinek.

„Nekem is ez az első döntőm, de a főszereplők a játékosok lesznek. Sajnálom, hogy ezt nézők nélkül játszunk, szerintem ez lesz az egyedüli zárt kapuk mögött rendezett finálé a hazai történelemben” – jegyezte meg.

Játék a vírus árnyékában

Miközben a szentgyörgyiek és a bukarestiek a kupadöntőre készültek kedden, élvonalbeli riválisaiknál újabb koronavírus-fertőzötteket diagnosztizáltak. A már eddig is tíz Covid-pozitív futballistát számláló Dinamónál a 28 éves csatár, Mattia Montini és a masszőr tesztje mutatta ki a vírust, miközben a Craiovánál a csapatmenedzser, Lucian Pretorian fertőződött meg, és ezért el kellett rendelni az epidemiológiai vizsgálatot. Hétvégi mérkőzéseiket is elhalasztják, mint ahogyan

a szintén sok fertőzöttet számláló Kolozsvári CFR sem léphet egyelőre pályára, hiszen keddre tovább nőtt a pozitív esetek száma.

A sportsajtó keddi beszámolója alapján a fellegváriak játékosai közül Cristian Manea is fertőzött, mellette – mint ismeretes – Adrian Alexandru Păun, Claudiu Petrilă, Grzegorz Sandomierski, Cristian Bălgrădean, Damjan Djokovic és Cătălin Golofca estek ki Dan Petrescu keretéből, de a szakmai stáb öt tagjának szervezetében is kimutatták a koronavírust.

A CFR, mint ismeretes, múlt szombaton Bukarestben lépett volna pályára. Menetrend szerinti járattal utaztak el, az utasok közül pedig voltak, akik arra panaszkodtak, hogy a repülőn nem tartották be a járványügyi előírásokat. „Minden lehetséges forgatókönyvet számításba vettünk márciusban. A szezon befagyasztása a legutolsó lehetőség, egyelőre az újratesztelések eredményét várjuk, és majd utána döntünk” – nyilatkozta Justin Ștefan, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára.

A történtek kapcsán a sportminiszter, Ionuț Stroe további szigorításokat helyezett kilátásba a következő szezonra nézve, ugyanakkor meglátása szerint, ha a hatályon lévő szabályokat mindenki betartotta volna, nem jelentek volna meg ezek a gócpontok a romániai futballban.

Hadnagy lapunknak rámutatott, hogy az eredmények tükrözik a bajnokság jelenlegi helyzetét, és szerinte már a vírus megjelenésekor tönkrement a pontvadászat.

Idézet
Mi azt mondtuk, hogy a pályán le kellene játszani az összes mérkőzést, de most már az lenne a legkorrektebb, ha valami döntést hoznának, hiszen csak napról napra nő az esetek száma, és a mostaninál még dramatikusabbá is válhat a helyzet, ha nem lép valamit a liga vagy a szövetség. Valaki valamit fel kellene már vállaljon. Ideje volna, hiszen egymásnak passzolják a labdát, és senki nem vállal fel semmit. Ez a baj”

– mondta.

A klubvezető érdeklődésünkre jelezte: a kupadöntő előtt nem kellett tesztet végezniük. Az kéthetente szükséges, így hétvégére kell majd újabb Covid–19-tesztet elvégezniük a csapatnál. „Nálunk, hála istennek, eddig minden rendben volt, és reméljük, hogy továbbra is az lesz” – tette hozzá.

Szurkolók nélküli finálé

A Román Kupa döntőjét nézők nélkül rendezik Ploiești-en, de mint Hadnagy rámutatott,

a szurkolók számára a szentgyörgyi polgármesteri hivatal közreműködésével kivetítést szerveznek a stadionban 500 részvevővel.

„Mint hallottam, a városban is lesznek meccsnézések, tehát a szurkolóknak lesz, ahol megnézniük a meccset. Sajnos csak tőlünk távol szurkolhatnak majd nekünk, és nagyon hiányozni fognak, mert biztos, hogy nagyon sokan eljöttek volna Ploiești-re erre a történelmi eseményre. Az az igazság, hogy ez az egész helyzet nem jó, de nincs mit csinálnunk, állunk elébe” – mondta a klubvezető. A döntő ma 20 órakor kezdődik. A hazai DigiSport, a TelekomSport és a LookSport csatornák, valamint a magyarországi M4 Sport egyaránt élőben közvetítik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen