Két magyar csapatnak is szurkolhatunk a női kézilabda BL fináléjában: a Fradi is bejutott a budapesti négyes döntőbe

•  Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

A Ferencváros 33-26-ra győzött a francia Metz HB otthonában, így 59-58-as összesítéssel továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, és első alkalommal szerepelhet a budapesti négyes döntőben.

MTI

2023. május 07., 16:532023. május 07., 16:53

2023. május 07., 21:412023. május 07., 21:41

A párharc első mérkőzésén, múlt szombaton 32-26-ra győztek a franciák Érden.

A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán.

A Ferencváros hatodszor jutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban.

A négyes döntőre június 3-4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban. Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

A hazaiaktól Louise Burgaard, a vendégek keretéből Cirjenics-Kovacsics Anikó, Kovács Anett és Béatrice Edwige hiányzott.

Összeszedett játékkal, kevés hibával kezdett a magyar csapat, de 9-7-es vezetése után sorozatban négy gólt kapott. Elek Gábor vezetőedző időkérése után ismét megfelelően összpontosítottak az FTC játékosai, védekezésben és támadásban is voltak jó megoldásaik. Mindezek ellenére a franciák magabiztosan őrizték az első meccsen megszerzett hatgólos előnyüket, hiszen a szünetben döntetlen volt az állás.

A második félidőt még jobban kezdte a Ferencváros, mint az elsőt, kiváló védekezésére alapozva

a 42. percben már 25-20-as előnyben volt, majd a meccs háromnegyedénél ledolgozta az Érden összeszedett hátrányát.

A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán. Az már az ötvenedik perc környékén biztossá vált, hogy ez a sorozat most megszakad, és amikor a vendégek 31-23-as előnyben voltak, az előző idényben BL-bronzérmes franciák továbbjutása is veszélybe került.

Négy perccel a vége előtt is nyolc találat volt a különbség, majd ebben a rendkívül kiélezett helyzetben Andrea Lekic két hibát is elkövetett.

Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte az FTC, amely újabb gólt már nem szerzett, de nem is kapott.

Angela Malestein nyolc, Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt, Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal, Janurik Kinga három, Bíró Blanka hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hatadou Sakhónak három, Camille Depuiset-nek nyolc védése volt, Sarah Bouktit nyolc alkalommal talált a hálóba.

A két csapat 18. egymás elleni tétmérkőzésén két döntetlen és hat vereség mellett tizedszer nyert az FTC.

Eredmény, negyeddöntő, visszavágó:

Metz HB (francia)-FTC-Rail Cargo Hungaria 26-33 (17-17)
lövések/gólok: 46/26, illetve 48/33
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 10 perc
Továbbjutott: a Ferencváros, 59-58-as összesítéssel.

Elek Gábor az idény végén távozik az FTC női kézilabdacsapatától

Elek Gábor az idény végén távozik az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatától.
A zöld-fehér klub vasárnap – a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás kiharcolása után – a honlapján számolt be arról, hogy Kubatov Gáborral, az FTC elnökével folytatott személyes beszélgetést követően a tréner a szezon végén közös megegyezéssel válik meg az együttestől.
A 2008-ban kinevezett és 2017-ben Albert Flórián-életműdíjjal kitüntetett Elek Gábor irányításával az FTC a Magyar Kupát háromszor, a bajnokságot és a KEK-et két-két alkalommal nyerte meg.
Elek „ezer szállal” kötődik a zöld-fehérekhez. A weboldal emlékeztetett: édesanyja, Elekné Rothermel Anna 94-szeres magyar és kétszeres világválogatott, világbajnok kapus 1966-tól 1977-ig védett a Ferencvárosban, amellyel négy bajnoki címet nyert és BEK-döntőt játszott. Édesapja, Elek Gyula – amint a beszámoló hangsúlyozta: „a női kézilabdázók első aranykorának legendás edzője” – csapatával egyaránt négyszer lett bajnok és kupagyőztes, egyszer nyert KEK-et az együttessel, továbbá egy-egy alkalommal BEK- és KEK-döntőig is vezette csapatát. Nevét 2012 óta viseli az FTC kézilabda arénája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem