Fotó: Uefa.com
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden délután hivatalosan is megerősítette, hogy egy évvel elhalasztja a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságot, melynek Magyarország és Románia is társrendezője.
2020. március 17., 16:512020. március 17., 16:51
2020. március 17., 17:282020. március 17., 17:28
A norvég szakszövetség valamivel korábban már „megszellőztette”, hogy a 14 órakor elkezdődött videókonferencián az illetékesek egyhangúlag az Eb elhalasztása mellett döntöttek:
Az UEFA által kiadott közleményben a szervezet szlovén elnöke, Aleksander Ceferin a Nemzeti Sport szerint azt hangsúlyozta, felelősséget, egységet és szolidaritást kell mutatniuk a kialakult helyzetben.
„A szurkolók, a rendező személyzet és a játékosok biztonsága kell hogy prioritást élvezzen. Ezt szem előtt tartva több opciót kidolgoztunk, hogy a jelenlegi idényt biztonságosan be lehessen fejezni. Szükségszerű, hogy az UEFA, mint az európai futball irányító szervezete, vállalja a legnagyobb áldozatot. Az Európa-bajnokság megrendezése óriási költségekkel jár, de mindent megteszünk azért, hogy ez az egyéb területeket, fejlesztéseket ne érintse” – fogalmazott Ceferin.
ennek szellemében hozták meg az Európa-bajnokság halasztásáról szóló döntést, mert zárt kapuk mögött, bezárkózva nem lehet olyan futballünnepet rendezni, amely az eredeti elképzeléseknek megfelelően méltó lett volna az Európa-bajnokságok 60. évfordulójának megünnepléséhez.
Az európai szövetség közleményéből kiderül, hogy a márciusi pótselejtezőket (a Bulgária–Magyarország és az Izland–Románia mérkőzést is) júniusban rendezik meg, de a pontos időpontot nem közölték.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint készen fognak állni, bármikor játszanak is. „Ezekben a napokban valami a futballnál is sokkal fontosabb: harcolni a családtagjaink, a barátaink és a saját egészségünkért!
Érthető tehát, ha most nem lehet egészen biztos döntést hozni a folytatásról, de mi a mostani döntésnek megfelelően készülünk” – nyilatkozta a szakvezető az Mlsz.hu-nak.
„Jelenleg az a legfontosabb, hogy mindannyian otthon maradjunk, így elérve azt, hogy a vírus terjedésének mértékét és sebességét csökkenteni tudjuk. Ha ezt közösen elértük és túl leszünk ezen a nehéz időszakon, akkor majd újra koncentrálhatunk arra, hogy a labdarúgásban kitűzött céljainkat elérjük.
Addig viszont ez a közös feladatunk, amit csak együtt érhetünk el!” – tette hozzá Marco Rossi.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!