Háromszéknek felnőtt hokicsapata, Sepsiszentgyörgynek jégcsarnoka lesz

Novák Károly sportminiszter (jobbra, elöl) szerint a romániai sport teljes reformjára van szükség •  Fotó: Kocsis B. János

Novák Károly sportminiszter (jobbra, elöl) szerint a romániai sport teljes reformjára van szükség

Fotó: Kocsis B. János

HáromSIC néven hoz létre hokiklubot a Kovászna Megye Tanácsa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önkormányzatával közösen – jelentette be pénteken Tamás Sándor megyei tanácselnök azon a sajtóeseményen, amelyen részt vett Novák Károly Eduárd sport-, valamint Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Krónika

2021. április 09., 22:562021. április 09., 22:56

2021. április 09., 23:182021. április 09., 23:18

A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Tamás Sándor elmondta, a tervek szerint idén ősszel már versenyképes felnőtt csapat áll jégre, a cél, hogy beiratkozzanak az Erste Ligába. Mivel az új klubnak új jégcsarnok is dukál, ennek megépítésére, valamint egy sportszálló létesítésére tett ígéretet Tánczos Barna, aki a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnökeként volt jelen a pénteki találkozón.

Az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter ugyanakkor kihangsúlyozta, céljaik közt szerepel az is, hogy a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által elindított és sikeresen működtetett, Bevezetés a sportba elnevezésű programot egész Székelyföldre kiterjesszék.

„Új felnőtt jégkorongcsapat születik Háromszéken, visszahelyezzük Sepsiszentgyörgyöt a Kárpát-medencei jégkorong térképére. A Királypingvinek Sportegyesület koordinálásával mindeddig 3 000 gyermek tanult meg a Bevezetés a sportba program keretében korcsolyázni, ez is azt bizonyítja, hogy van jövője ennek a sportágnak. Új jégcsarnokot építünk a Sepsi Aréna mellé, támogatjuk a sportot, támogatjuk a jövőt!” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Novák Eduárd sport- és ifjúsági miniszter április 9-i háromszéki látogatása során megyei és városi vezetőkkel, valamint sportegyesületek és klubok, illetve ifjúsági szervezetek képviselőivel találkozott. A tárcavezető bejelentette, a sepsibesenyői ifjúsági tábor átkerül Kovászna Megye Tanácsához, egyben ígéretet tett arra, hogy a létesítményt április-május folyamán visszaadják a megyei önkormányzat tulajdonába. „Ez a helyes út ahhoz, hogy helyi szinten minőségi táborozási lehetőséget, szolgáltatást tudjanak biztosítani a fiataloknak” – fogalmazott a miniszter.

Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke ismertette, hogy márciusban határozatban kérte a minisztériumtól a megyei tanács a besenyői tábort, amely az utolsó diáktábor a megyében, amely nem került át az önkormányzatokhoz. „Jobb gazdái vagyunk a közvagyonnak, mint a kormány. Az évekkel ezelőtt visszaadott ifjúsági táborok közül a kommandóit teljesen újraépítettük, a zabolai Csipkést részben felújítottuk. A sepsibesenyői táborral is hasonló terveink vannak, így végre a háromszéki ifjúság veheti használatba a létesítményt” – hangsúlyozta Tamás Sándor tanácselnök.

Novák Károly Eduárd háromszéki látogatása során kifejtette, a romániai sport teljes reformjára van szükség, olyan alapokra, amelyek jövőt biztosítanak a fiatalok számára. „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az élsport és a szabadidős sport egyaránt fejlődjön” – emelte ki a sportminiszter. Mindezt jól kidolgozott sportstratégia alapján kívánják megvalósítani, amelyben kiemelt helyet kap többek között a sportklubok működését elősegítő szponzortörvény módosítása, az edzőiskolák, valamint az iskolai sportoktatás megreformálása, ugyanakkor a sportiskolák, klubok és szövetségek közötti láncszemek hiányának a pótlása.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

„Gratulálok a háromszéki önkormányzati vezetőknek és sportkluboknak, hogy az utóbbi tíz évben megváltoztatták a megye sportarculatát. Fantasztikus napon vagyunk túl, és úgy távozom Háromszékről, hogy teli vagyok optimizmussal. Rengeteg pozitív emberrel találkoztam, akik tényleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok sportoljanak, hogy a térség hírnevét országos és nemzetközi szintre vigyék” – összegezte az RMDSZ-es miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem