Három magyar érem a kajak-kenu vébé első döntős napján

Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében <span class=• Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség" class="img-fluid">

Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében

Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A magyar versenyzők egy arany- és két ezüstérmet szereztek az első döntős napon, szombaton az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

MTI

2024. augusztus 24., 14:262024. augusztus 24., 14:26

Kezdésként Kőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében. A Kovács Katalin Akadémia 22 éves sportolója már az első métereken az élre állt, s féltávnál mintegy fél hajóhossz volt az előnye a fehéroroszok klasszisával, Marina Litvincsukkal szemben. Utóbbi kajakos volt az egyetlen, aki vele tartott, a hajrában azonban ő is leszakadt, s

a magyar sportoló végül hatalmas előnnyel ért a célba elsőként.

A kenusok hasonló számában Bragato Giada remekül osztotta be az erejét. Ötszáz méternél még a 3-4. helyen lapátolt, de aztán a táv második felében lehagyta elfáradó kínai ellenfelét. A 25 éves tiszaújvárosi kenus a fehérorosz Aljona Nazdrova győzelmét már nem tudta megakadályozni, de tisztán másodikként ért a célba.

Ugyanígy ezüstérmet ünnepelhetett Adolf Balázs és Fejes Dániel a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében. A két versenyző – akik korábban már szerepeltek együtt, most azonban frissen térdeltek össze ľ két hete még a párizsi olimpián küzdött. Együtt svéd stílusban, a jobb oldalon eveznek, ennek ellenére végig ott tudtak lenni az élbolyban, s ők is nagyszerűen bírták végig a távot. Az aranyérmet az oroszok egysége szerezte meg, Adolfék pedig nagy csata után másodikként zártak az ukránok előtt.

A negyedik szombati döntős magyar egység, a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás páros (K-2 1000 m) nem tudta megismételni tavalyi remek eredményét, a második helyet, ezúttal a második 500 méteren elfáradva hetedik lett. A magyar hajó nélkül rendezett K-2 500 méteres vegyes számot a portugálok duója nyerte. A többi döntőre vasárnap kerül sor, szombaton még a 200 méteres középfutamokat bonyolítják le Szamarkandban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 24., szombat

Orbán Viktor: a magyarok helye az első tízben van az olimpián, a több román siker a mi érdekünk is

Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van.

Orbán Viktor: a magyarok helye az első tízben van az olimpián, a több román siker a mi érdekünk is
2024. augusztus 23., péntek

Nagyváradi születésű olimpiai bajnok került be a vívó Hírességek Csarnokába

Újabb magyar tagja lett a vívó Hírességek Csarnokának, a Hall of Fame-nek a háromszoros olimpiai bajnok Kabos Endre személyében – adta hírül csütörtökön a honlapján a magyar szövetség.

Nagyváradi születésű olimpiai bajnok került be a vívó Hírességek Csarnokába
2024. augusztus 22., csütörtök

Megvan a pénz az új váradi stadion megépítésére, már csak a vadakat kellene „elterelni” valahova

A bukaresti kormány elfogadta a Nagyváradon tervezett új futballstadion műszaki-gazdasági mutatóit, azaz jóváhagyta a csaknem 95 millió eurós beruházás állami finanszírozását. Ha minden jól megy, már ősszel kiírhatják a versenytárgyalást.

Megvan a pénz az új váradi stadion megépítésére, már csak a vadakat kellene „elterelni” valahova
2024. augusztus 22., csütörtök

Új arcokat ígér és agresszívebb játékot vár Marco Rossi szövetségi kapitány

Marco Rossi szövetségi kapitány azt ígéri, hogy a következő kerethirdetésnél lesznek új arcok a magyar labdarúgó-válogatottban. Ő maga a csapattól a jövőben agresszívabb játékot vár.

Új arcokat ígér és agresszívebb játékot vár Marco Rossi szövetségi kapitány
2024. augusztus 20., kedd

Célba vett állami sportberuházások: mi a nagyon kevés és mi a túl sok?

Örök vitatéma, mennyi közpénzt kell, lehet, érdemes vagy szabad költeni sportra, a hozzá tartozó létesítményekre, infrastruktúrára. Romániában a jelenkor egyik legnagyobb csillaga, David Popovici kongatta meg a vészharangot olimpiai érmei után.

Célba vett állami sportberuházások: mi a nagyon kevés és mi a túl sok?
2024. augusztus 19., hétfő

Fogalma nincs a magyar szakszövetségnek, miként készült Milák Kristóf az olimpiára

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint sportolóik felülmúlták az elvárásokat a párizsi olimpián.

Fogalma nincs a magyar szakszövetségnek, miként készült Milák Kristóf az olimpiára
2024. augusztus 18., vasárnap

Biztató a magyar válogatott játékos szerint, hogy bukaresti klubja kétéves szerződést kötött vele

Pásztor Noémi, az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállója szerint biztató, hogy új klubja, a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő Bukaresti CSM nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött vele.

Biztató a magyar válogatott játékos szerint, hogy bukaresti klubja kétéves szerződést kötött vele
2024. augusztus 17., szombat

Leigazolta a Brassói Corona a Csíkszeredai Sportklub legjobb játékosát

A jégkorong Erste Ligában címvédő Brassói Corona leigazolta David Levint.

Leigazolta a Brassói Corona a Csíkszeredai Sportklub legjobb játékosát
2024. augusztus 16., péntek

„Igazságot szolgáltattak”: átvette kiperelt olimpiai bronzérmét a román tornászlány

Átadták a bukaresti Olimpiai Ház előtti sétányon pénteken rendezett ünnepségen Ana Maria Bărbosunak azt a bronzérmet, amelyet a Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése alapján a tornászlány a párizsi olimpiai játékok talajtorna döntőjében szerzett meg.

„Igazságot szolgáltattak”: átvette kiperelt olimpiai bronzérmét a román tornászlány
2024. augusztus 16., péntek

Személyre szabott ajándékautókkal „villanyozta fel” a román olimpiai érmeseket a milliárdos egykori sportcsillag

Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Țiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.

Személyre szabott ajándékautókkal „villanyozta fel” a román olimpiai érmeseket a milliárdos egykori sportcsillag