Gólt mutat a bírók órája

A 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságon két technikai újítás is bemutatkozik: egyrészt a gólvonal-technológia, illetve a jelölő spray.

Nagy-Méhész Tünde

2014. június 12., 19:522014. június 12., 19:52

A négy évvel ezelőtti dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb gólja Frank Lampard nevéhez fűződött, aki az Anglia–Németország nyolcaddöntőn óriási erővel lőtte rá a labdát Manuel Neuer kapujára.

A játékszer a felső lécről a gólvonal mögé pattant le, a találkozó uruguayi játékvezetője azonban nem adta meg a gólt. Az eset ezt követően nemcsak a szigetországi szurkolók körében, de mindenhol óriási vitákat gerjesztett. Nos a 2014-es brazíliai világbajnokságon ilyen esettől már nem kell tartani, hiszen a tornán két technikai újítás mutatkozik be, egyrészt a gólvonal-technológia, illetve a jelölő spray.

A GoalControl, vagyis a gólvonal-technológiában 14 nagy felbontású és nagy sebességű kamerát alkalmaznak, amelyek három dimenzióból figyelik a kaput, és milliméter-pontossággal meg tudják adni a labda pozícióját. Abban az esetben, ha a játékszer teljes terjedelemmel áthalad a gólvonalon – a szabályzat szerint ez számít gólnak –, a kamerák adatait begyűjtő és elemző számítógép üzenetet küld a játékvezető karján lévő „órának”, amely Goal felirattal jelzi a találat érvényességét.

A brazíliai torna másik újdonsága, amely szintén a bírók dolgát hivatott megkönnyíteni, a jelölő spray, mellyel a játékvezetők a sorfal helyét a szabadrúgásoknál jelölik ki. A spray tulajdonsága, hogy 45 másodperc és két perc közötti időszakban teljesen eltűnik, így a találkozó későbbi részében nem zavarja a játékosokat.

„A játékvezetés egyik újdonsága, a szabadrúgások és a sorfal helyének kijelölésére alkalmazott spray az eddigieknél több szabadrúgásgólhoz vezethet”– nyilatkozta a világbajnoki játékvezetői keretben szereplő Howard Webb. A brazíliai tornán összesen 33 játékvezetői hármas kap majd szerepet, akik a csütörtöki nyitómérkőzés előtt Rio de Janeiróban tréningeztek, ahol a bevezetésre kerülő technikai újításokat is használták, így az alkalmazás előtt készségszintre begyakorolták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem
2025. július 31., csütörtök

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen
2025. július 31., csütörtök

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
2025. július 31., csütörtök

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon

Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon
2025. július 31., csütörtök

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki
2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon