Megszakadt hagyomány. A járvány miatt idén nem tudták megrendezni az OTP Kupát
Fotó: Pinti Attila
A közös tornákat és edzéseket ugyan le kellett mondaniuk, de a határon átívelő kapcsolatok túl fogják élni a vírust Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó-akadémia vezetője szerint. Úgy véli, Romániában a sportot diszkriminálják, és a sportminiszter leváltását tartaná megoldásnak a helyzet enyhítésére.
2020. november 01., 09:152020. november 01., 09:15
„Több mint valószínű, hogy a határon túli kapcsolatrendszer túl fogja élni a vírust” – jelentette ki lapunknak Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó-akadémia elnöke, rámutatva, hogy a koronavírus-járvány okán meghozott korlátozások ellenére a szakmai kapcsolatrendszer továbbra is él.
„Például a határon túli akadémia-rendszerben mi voltunk a házigazdái az OTP Kupának, amely az U17-es csapatokat látta vendégül immár évek óta, de idén ezt le kellett mondanunk, nem tudtuk megszervezni. Hasonlóképp a DAC nem tudta megszervezni ezt a tornát U19-ben, Topolya úgyszintén. Ez három olyan esemény, amelyen részt vettük eddig. A Puskás Akadémiával tervben volt egy közös edzőtáborozás Felcsúton, egy másik Csíkszeredában. Ezek is minden évben meg voltak tartva, de idén nem került sor egyikre sem” – ecsetelte. Hozzátette ugyanakkor,
Arra a kérdésünkre, hogy milyen megoldást lát a határon átnyúló együttműködések könnyítésére, Szondy a sporttárca irányításának megváltoztatását tartaná szükségesnek. „Először is a sportminiszternek azonnal le kellene mondania, hiszen az elmúlt fél évben bebizonyította, nemcsak inkompetens, hanem rosszindulatú a sporttal szemben. Ez a legelső megoldás, hiszen Romániában a sport teljesen diszkriminált terület jelen pillanatban. Egy konkrét példát mondok:
Hozzátette: akadémiai szinten csoportjaik számára rendeznek versenyeket, ez viszont egyedülálló az országban, mert senki sem mer tornákat tartani. „Arról nem is beszélve, hogy rengeteg állami intézmény van, ahol senki sincs tesztelésre kötelezve, a labdarúgók viszont igen. Folyamatosan mondom, hogy mennyibe kerül. Mi jelen pillanatban 300 ezer lejnél tartunk. Kérdem én, hogy ki fogja ezt nekünk kifizetni? Kérdem én, hogy a társadalombiztosítási rendszer miért nem állja a teszteket, ha már köteleznek rá?” – részletezte Szondy Zoltán. Meglátása szerint
Tájékoztatása alapján épp most lazítottak a mérkőzések rendezésére vonatkozó protokollon, és mentesítették a koronavírus-fertőzésen már átesett játékosokat a tesztelés alól. „Végre Bukarestben is leesett a tantusz, hogy ha azt mondjuk a lakosságnak, hogy aki átesett a víruson, az immunis lesz egy időszakra, akkor a futballistáknak se kelljen újrateszteltetniük magukat, mert eddig azok is kötelesek voltak jól megfizetni a tesztet, akik már átestek a betegségen” – mondta a futballakadémia vezetője.
Mint ismeretes, Romániában sokáig nem indították el az utánpótlástornákat, amely miatt a Székelydöld Labdarúgó-akadémia kilátásba helyezte, hogy a magyarországi bajnokságba íratják be a csapataikat. Erre válaszként az FRF végül az U17-es és U19-es elit tornáknak zöld jelzést adott, bár Szondy jelezte:
„Jelen pillanatban az U16-os keretünk abban a helyzetben van, hogy beköltöztettük a gyerekeket a bentlakásba, beiskoláztuk őket Csíkszeredában, de jelen pillanatban nincs bajnokság és már október vége van. Az ő esetükre azt a megoldást találtuk, hogy hétről hétre egyre görcsösebben és kétségbeesetten próbálkozunk csapatokat szerezni, akik ellen barátságos mérkőzést játszhatnak. Eddig sikerült szerezni, de egyre nehezebb, mert csak olyanokat tudunk fogadni, akiknek van érvényes tesztjük, és hajlandóak eljönni hozzánk, vagy minket fogadni” – jelentette ki a Krónikának Szondy Zoltán.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!