Az FC Hermannstadt újoncként a Liga 2 élén várja a bajnokság második felét
Fotó: Az FC Hermannstadt Facebook-oldala
Az UTA, a Marosvásárhelyi ASA, a Szatmárnémeti Olimpia, a Ripensia és a Nagyváradi Luceafărul is kikapott a másodosztályos labdarúgó-bajnokság hétvégi 19. fordulójában, miközben a Hermannstadt a Snagov felett aratott 2-0-s hazai győzelmével őrizte meg összetettbeli elsőségét a Bukaresti Metaloglobus eleni 1-0-ával ugyancsak sikeres Călărași előtt.
2017. november 26., 16:162017. november 26., 16:16
Az aradiakat ráadásul úgy verte meg Világoson az FC Argeș 1-0-ra, hogy Bogdan Vișa kiállítása miatt a hatodik perctől a ráadásig – amikor Adili begyűjtötte második sárgáját – emberelőnyben játszhattak. Cristian Todea edző szerint helyzeteiket figyelembe véve többet érdemeltek volna, de hiányzott a vendégek kapuja előtt az a tisztánlátás, amellyel legalább egy pontot megmenthettek volna. „Talán picit túl könnyelműek is voltunk.
– fogalmazott a szezon odavágó szakaszát 21 ponttal a 12. helyen záró Maros-parti együttes mestere. Megjegyezte, játékosai közül páran enyhe gyomorrontásra is panaszkodtak a találkozó előtt – Stahl nem is tudott pályára lépni –, de úgy véli, hogy ez nem lehet mentség a vereségre.
A szezon félidejében az UTA egy ponttal előzi meg azt a Szatmárnémeti Olimpiát, amelyik a Târgoviște ellen 3-1-re elveszített összecsapás előtt
Mint lapunkban már beszámoltunk, a partiumi együttes a megszűnés szélén áll, a megyei önkormányzat segítsége nélkül kilátástalan a helyzete.
{K1}
Az összecsapás után Ritli Zoltán edző úgy vélte, hogy ez befolyásolta tanítványai teljesítményét az összetett harmadik helyén tanyázó Chindia ellen. „Jelenleg fél lábbal a sírban vagyunk" – fogalmazott, nem tartva valószínűnek, hogy soron következő idegenbeli meccsükre el tudnának utazni.
Feltéve, ha azt a Clinceni elleni összecsapást még idén rendezik, mert ha több klub kérésére elhalasztják a decemberi utolsó fordulót, akkor a téli szünet alatt még lenne némi esélyük megmenekülni. Az Ilfov megyei együttes egyébként 1-0-ra kikapott szombaton az Afumați vendégeként, ezért a tabellán megelőzte őt a Marosvásárhelyi ASA elleni 3-0-s hazai győzelmével ötödik helyre előugró Temesvári ASU Poli. A másik Bega-parti együttes, a Ripensia eközben az idény elején mutatott villámrajtja után középszerűségbe fulladt: hétvégén 3-0-ra kikapott a sereghajtó Miroslava otthonában, ezért 21 ponttal a 11. helyről várja a visszavágókat.
A 19. fordulóban még Târgu Jiu-i Pandurii–Brăila 3-3, Suceava–Luceafărul 3-0 és Balotești–Mioveni 0-3. eredményeket jegyeztek, az újjonc Hermannstadtot pedig 13 győzelem, 5 döntetlen és mindössze 1 vereség után „őszi bajnokká" avatták.
„De megérdemeltük" – szögezte le. Hozzátette, szerinte szolidárisnak kell lenniük a többi klubbal, ugyanakkor nyomós indok nélkül nem szeretné, ha jövőre halasztanák az idénre tervezett meccseket.
A labdarúgó-Liga 2 állása
1. Hermannstadt 19 13 5 1 32-10 44
2. Călărași 19 13 4 2 36-15 43
3. Târgoviște 19 11 6 2 42-10 39
4. Afumați 19 10 4 5 22-13 34
5. ASU Poli 19 10 3 6 27-20 33
6. Clinceni 19 9 5 5 30-24 32
7. ASA 19 9 4 6 38-31 31
8. FC Argeș 19 7 7 5 21-15 28
9. Mioveni 19 7 6 6 29-25 27
10. Snagov 19 7 5 7 16-15 26
11. Ripensia 19 5 6 8 36-26 21
12. UTA 19 5 6 8 24-25 21
13. Olimpia 19 6 2 11 19-33 20
14. Metaloglobus 19 5 4 10 17-27 19
15. Brăila 19 4 6 9 43-42 18
16. Pandurii 19 3 9 7 26-31 18
17. Luceafărul 19 4 5 10 24-34 17
18. Balotești 19 4 5 10 23-39 17
19. Suceava 19 5 2 12 15-56 17
20. Miroslava 19 4 4 11 19-45 16
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!